Tizenhárom pontban foglalta össze kultúrpolitikai gondolatait Szabó László, a Magyar Teátrumi Tárasaság titkára, a Puskás – A musical, illetve a Kőszívű – A Baradlay-legenda című előadás producere, amelyben többek között önálló magyar musicalszínház mellett érvel. Az írás teljes terjedelmében a jövő héten megjelenő Kommentár című folyóiratban olvasható.
Szabó László először is leszögezi: eljött az ideje, hogy leszámoljunk egy tévedéssel. Be kell látnunk, hogy hibás az a kultúrpolitikai krédó, amely egy nemzet kultúráját pusztán megmaradásának és fejlődésének zálogaként kezeli. „A kultúra egy nemzet identitásérvényesítő eszköze (ha akarom: fegyvere) is, melyet folytonosan és kreatívan kell használni. Ma már nem kérdés, hogy a nemzetek közti verseny valójában kulturális versenyt jelent, és e kompetíciónak legfeljebb része a gazdasági és politikai verseny.”
Ebből fakadóan a sikeres magyar kulturális politika szerinte nem lehet simulékony, megengedő vagy elnéző – éppen hogy térfoglaló, domináns és harcos kell, hogy legyen.
Bizonyítania kell minden felületen, formában és minden időben, hogy a magyar nemzet kultúrája megállja a helyét a kultúrák versenyében. Sőt, kiemelkedik ebben a versenyben! És ha ezt bizonyítani tudja, az majd versenyelőnyt jelent neki a gazdasági és politikai versenyben is. Sőt, szerinte még ennél is tovább kell menni: nem elég versenyképes kultúrpolitikát vinni, hanem versenyre éhes, a versenyt kereső kultúrpolitikára van szükség.
Szükséges továbbá, hogy a magyar kultúrpolitika összefoglalható legyen egyetlen esszenciális mondatban. „Nem azért, mert a leegyszerűsített politikai kommunikáció korát éljük (de valójában ezért is), nem is azért, mert könnyebbé teszi az eligazodást (pedig valójában könnyebbé teszi), és nem is azért, mert ezzel meg lehet úszni a bővebb kifejtést.” Hanem azért, mert a kultúrpolitika intézmények, programok irányítását, felügyeletét jelenti, rengeteg államigazgatási aktussal, ezért szükséges a világos és egyértelmű mérce. Ez az egy mondat pedig a következő: A világ legjobb dolga magyarnak lenni!”
Ebből fakad, hogy azon kulturális programokat vagy „termékeket”, amelyek nem ennek a mondatnak az igazságát tartalmazzák, nem feladata támogatni a magyar államnak.
Szabó szerint a fogyasztókhoz nem jut el elég kulturális kínálat, ezért a kulturális marketing eszközeinek használata szigorú elvárás kellene, hogy legyen az intézményvezetők, a kulturális értékek előállítói felé. Mindemellett növelni kell a magyar kulturális kincsek külföldön történő bemutatásának mértékét és hatékonyságát.
Biztosan fájó lesz, ám szükséges döntést hozni arról, hogy melyek azok a brandek, amelyeket – szinte kizárólagosan – építeni kell külföldön, mint a magyar kultúra megtestesítőiét (Bartók, Csontváry, Kálmán Imre, Liszt, Munkácsy, Petőfi, Puskás, Rubik – a sor véges kell, hogy legyen). Azt kell újra és újra elmondani külföldön is, hogy: A világ legjobb dolga magyarnak lenni!
Úgy véli, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) feladata is meg kell, hogy változzon. „A különalkus, rejtett költségvetéspótló működési modell helyett a feladata a kulturális inkubáció legyen. Meg kell találnia azokat a kulturális kezdeményezéseket, amelyek sokra hivatottak, de gazdasági és szakmai támaszra szorulnak. Mentorintézményként kell működnie, segítenie kell felnevelkednie a sarjadó termékeknek, azoknak, amelyek úgy gondolkodnak, hogy: A világ legjobb dolga magyarnak lenni!”
Szabó kitér arra is, hogy fókuszt kell helyezni azokra a kulturális műfajokra, amelyek korban frissek, popularitásuk magas, a fiatalokat nagy számban érik el: könnyűzene, street art, musical, videós műfajok, digitális művészeti ágak. „Konkrét lépéseket kell tenni: 20 százalékra növelni a magyar könnyűzene arányát a rádiókban, önálló magyar musicalszínházat létrehozni, street art fesztiválokat és szabadidős intézményeket alapítani, digitális művészeti tehetségkutató versenyeket szervezni, ezeknek a műfajoknak meg kell teremteni a felsőfokú képzési rendszerét. A kulturális politika új, friss ágának is azt kell hirdetnie: A világ legjobb dolga magyarnak lenni!”
Az írás teljes terjedelmében a jövő héten megjelenő Kommentár című folyóiratban olvasható.
(Borítókép: Szabó László. Fotó: Karip Tímea / Index)