Hosszú évek nagyszabású tervezési és építési munkálatai, politikai csetepatéi, majd némi csúszás után május 23-ától mindenki számára látogatható a Városligetben a monumentális félcsőbe rejtett Néprajzi Múzeum. Az új épület látványosságait Kemecsi Lajos muzeológus, néprajzos, az intézmény főigazgatója mutatta be az Index olvasóinak.
Főigazgatóktól szokatlan lelkesedéssel kezdi „gyermeke” bemutatását Kemecsi doktor a ház Hősök terétől távolabb eső bejáratánál, amerre a mélygarázs is található.
A nagy lendülettel érkező szakembertől megtudjuk, hogy szokásától eltérően kávét fogyasztott, a koffein felpörgeti, pedig amúgy se nagyon ismeri az alapjáratot. Emellett kiderül, hogy ezen az oldalon rendezték be a múzeumi ajándéktárgyakat árusító üzletet, az Etnoshopot és egy könyvesboltot is. Az utóbbiban bérelhető közösség irodákat is kialakítottak, elsősorban kulturális startupok számára.
Az új múzeumépülettel új feladatokat is vállalunk. Bátrabban nyúlunk például az ismeretátadás területéhez, a kommunikációhoz és a tudományos tevékenység kibontakozásának számos, korábban kevésbé hangsúlyozott elemét kívánjuk fejleszteni
– mondja a főigazgató.
A hatalmas épületben van mozi, kialakítottak bérbe vehető konferenciatermeket is, sőt még csomagmegőrzők is szolgálják a vendégek kényelmét. Ezen el is gondolkodtam, hiszen ezentúl bármikor megoldhatom, hogy mondjuk a régi szimatszatyrom múzeumban őrzött tárggyá váljon, ha csak néhány órára is. A shopról szólva elmondja az igazgató, hogy erdélyi kézművesek termékeit is árusítják. A kínálatban az obligát bögrék mellett találni működőképes szövőszéket, kézműves ékszereket, hiteles műtárgymásolatokat is.
Ebben az épületszárnyban, illetve félcső szegmensben épült ki a néprajzi könyvtár és a kutatható archívum is, amely a Ligetre nyíló ablakaival – tette hozzá a főigazgató – város egyik legszebb kilátású olvasóterme.
A hatalmas épület két végét összekötő területen hozták létre az úgynevezett kerámiateret. Itt kétszer negyven méter hosszan sorakozik az üveg mögött kiállított négyezer agyagalapú tárgy.
Az egyik oldalon az értelmező elv szerint rendeztük a tárgyakat, a múzeumban használt gyűjteményi kódrendszer alapján. Megmutatjuk a tipológiát, amely alapján minden kerámiát rendszerbe tudunk sorolni. Látható, mi a különbség a pereckulacs, bögre, szilke, csupor és a többi cserépedény között. Kresz Mária, a Néprajzi Múzeum egykori munkatársa dolgozta ki ezt a tökéletesen használható rendszert a hatvanas években
– magyarázza a szakember.
Térképen mutatják be a Kárpát-medence fazekas központjait, és egy-egy jellegzetes kerámiával illusztrálják, miről is híresek. Van miből válogatni, több mint harmincezer tárgyból áll a Néprajzi kerámiagyűjteménye.
A hazai területek mellett a világ csaknem összes tájáról gyűjtöttek. Két nagyobb földrajzi egységből még sincs egy cserepük se. Az egyik Grönland, a másik Ausztrália, ahol a néprajzos szerint történelmileg nem nagyon foglalkoztak ezzel a kézműves ággal.
A másik kerámia vitrinsorban azt mutatják be, mire használja az emberiség ezeket a tárgyakat. Megjelennek az étkezéssel, tárolással, dohányzással kapcsolatos, valamint szakrális és díszműtárgyak is.
Vezetett túránk következő állomása a ZOOM nevű állandó kiállítás. Erről elöljáróban megtudjuk, hogy a címe a nézőpontváltásra utal. Itt sincsenek feliratok – okostelefonnal minden megtudható a tárgyakról, mert azt szerették volna, hogy a tárgyak esztétikai üzenetei hassanak.
A főfalon a múzeum hihetetlenül gazdag, évszázadokon átívelő fotógyűjteményéből válogatott képek láthatók. Itt is működik az okostelefonos módszer, tehát minden fontos adat arról, hogy ki, mikor és mit fotózott, leolvasható lesz. A másik lehetőség erre egy távcsőszerű szerkezet, amellyel szintén megtudható, amit egy adott képről tudni lehet.
A szemközti fal egy része első látásra egy modern, nonfiguratív installációnak tűnik. Erről kiderül, hogy a múzeum tűzcsiszoló acél gyűjteményéből állítottak ki négyszáz darabot.
A látványtervezők szerint Közép-Európa legnagyobb vitrinje jelenti az állandó kiállítás fő látványosságát.
Az itt látszólag összefüggéstelenül elhelyezett tárgyak azt a folyamatot illusztrálják, ahogy a gyűjtemény gyarapodik. Van ott szibériai sámándob, csehszlovák írógép, afrikai lándzsa és alföldi szűr, ki tudja, honnan származó primitív facipő és gumicsizma.
– Mit csinál ezekkel a múzeum? – teszi fel a költői kérdést Kemecsi, majd azonnal válaszol is rá: – Értelmezi őket. Itt is leülhet a néző egy kényelmes fotelbe, letöltheti a QR-kódot, és ha akarja, mindenről lesz bőven információja. Ha a részletek nem érdeklik, akkor a látvány hat.
Egy hatalmas vasszerkezeten állították ki a mikházi ferences kolostor 1673-ban készült székely kapujának egyetlen megmaradt keresztgerendáját. A fémszerkezet mutatja, mekkora volt az eredeti. A huszadik század elején még megvolt az egész, le is fotózták, dokumentálták, majd, miután 1912-ben egy szélvihar kidöntötte, a múzeumba került. Azóta volt pár háború, költözés, ez az egyetlen jókora darab maradt meg belőle. Ezen a részen látható a gyűjtemény legnagyobb darabja is. A levegőben úszó bödönhajót Herman Ottó gyűjtötte a balatoni halászoktól.
Aki egy szinttel feljebbről, a Hősök tere irányába nyíló bejárat felől érkezik, megnézheti a hajót a mögötte elterülő falrészre vetített tó hullámzó vizén is. Itt van a Méta nevet viselő, múzeumpedagógiai foglalkozások számára épített 600 négyzetméteres terem is. Jövőre e fölött nyílik meg az 1000 négyzetméteres ifjúsági múzeum is.
Az első időszaki kiállítás címe: Megérkeztünk. Ez az egység a múzeum harminc munkatársának az elmúlt másfél évtizedben elvégzett kutatásaira épül.
A tematikus egységekre bontott tárlaton nagyjából száz tárgyat állítottak ki, amelyből kilencvenet eddig nem látott a közönség.
A Néprajzi Múzeum saját történetét illusztráló egység után következik a tematikus bontás. Az univerzumot például egy hatalmas arab világtérképpel mutatják be. A szakember szerint összesen három maradt fenn ebből a kartográfiai unikumból az egész világon. Mellette a hartai parasztasszonyok kereszthímzéssel készített terítője látható, akik szintén megálmodták a maguk univerzumképét.
A tárgyakat igen nagyvonalúan helyezték el az egységekben. Ez az igazgató szerint szándékosan provokatív, hiszen úgy mutatják be a néprajzi gyűjtemény tárgyait, ahogy a Szépművészeti Múzeumban vagy a Magyar Nemzeti Múzeumban szokták kiállítani a remekműveket.
Kemecsi Lajos kérdésünkre elmondta: a Néprajzi Múzeum gyűjteményében 224 000 darab tárgyat lajstromoztak a költözés során. Mára ezek mindegyike tudományosan dokumentált, QR-kóddal ellátott, és nagy ütemben folyik a digitalizáció is.
A hatalmas gyűjteményből most nagyjából ötezer tárgyat állítottak ki, jövőre megnyílik a gyűjteményi állandó kiállítás is, kétezer négyzetméteren, abban még ötezer tárgy szabadul ki a raktárakból. „A világ jelentős múzeumai a gyűjteményük 1-2 százalékát tudják bemutatni. Nálunk ez az arány 5-6 százalék lesz, ami kiemelkedően jó” – teszi hozzá büszkén.
Közben sétálunk a tárgyak között. A néprajzos szakember rámutat egy méretes bálványra, és elmondja, hogy talán az a gyűjteményük legdrágább darabja. Bíró Lajos révén került a gyűjteménybe az az igen jó állapotban fennmaradt, nagyon ritka pápua totem. Bíró az akkori német gyarmatbirodalomhoz tartozó területen gyűjtötte be. Neki odaadták a bennszülöttek, akik a németeket utálták. Többek között azért, mert a misszionáriusaik elégették a pogány totemeket, a magyar kutató azonban megígérte, hogy mi vigyázunk rá. Ma meg csak irigykednek ránk a hamburgiak.
Megállunk egy dél-amerikai indián tollkorona előtt, amit a kiváló Boglár Lajos gyűjtött Brazíliában.
Az ágya feletti falat díszítette a lakásában. Boglár halála után egy mecénás segítőkészsége révén sikerült megvásárolnunk a múzeum számára a hagyatékból
– mondja el a tárgyhoz tartozó történetet, mert itt minden tárgynak van olyan.
A látszólag jelentéktelen külsejű hanti női cipő például egy nagyon korai gyűjtés. A díszítés azt is jelezte, hogy az illető hölgy éppen menstruál-e. Mellette nem sokkal egy Amur-vidéki, halbőrből készült női kabát látható. Mivel arrafelé a nők csak az ajtónak háttal ülhettek le a házban, nehogy felkeltsék az arra járó férfiak illetlen érdeklődését, a tetszeni vágyó hölgyek természetesen a ruháik hátát díszítették.
Másutt egy falu teljes tartozását számon tartó rováspálcakészlet láttán ébredünk rá, honnan is származik a sok van a rovásán mondás.
Megcsodálhatjuk Kovács János nemzetőr levágott hajfonatát is 1848-ból. Amikor Kovács Jánost, a juhászból lett nemzetőrt átsorolták a honvédséghez, le kellett vágnia a gyerekkora óta növesztett férficopfját. Sajnálta eldobni, betette az asztalfiókba, egy kutató pedig megtalálta, és elkérte a gyűjtemény számára.
De van ott kézzel festett szicíliai esküvői kordé, eredeti funkcióját bemutató képeslapokkal. Van vásári képmutogató tábla is, amely nagyjából a korabeli híradónak felelt meg. Képregényszerűen elmeséli, elmutogatja egy híres betyár bitófáig tartó történetét az analfabéta közönségnek.
Az időszakai kiállítás másik felében a múzeumi munkát illusztrálják. Ott van például gróf Zichy Jenő egész alakos képe, aki több expedíciót szervezett, hogy megtalálja a magyarok kaukázusi őshazáját. A korabeli vicclapok szerint bár ősöket keresni indult, leginkább utódokat hagyott maga után a Kaukázusban, mert köztudomásúlag igen kedvelte a női nemet. Szerencsére vitt magával komoly szakembereket is, így a gróf őstörténeti érdeklődésének, illetve az általa pénzelt expedícióknak köszönhetően csaknem 3000 műtárgy és mintegy 100 fénykép gazdagítja a Néprajzi Múzeum gyűjteményét.
Az épület Hősök tere felőli bejáratánál hatalmas makettek mutatják be az érkezőknek, hogyan nézett ki madártávlatból az 1910-es évek Budapestje. A jövőt a Városliget 3D-s modellje ábrázolja, rajta a már elkészült és még építésre váró Közlekedési Múzeummal, a Nemzeti Galériával és a park sarkán a színházzal.
(Borítókép: Kemecsi Lajos. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)