Olyan ez a díj ön számára, mint egy csokor virág? Sokszor kapott már, de mindig jólesik?

Azért ez nagyon más, mint a többi, életműdíjat most kapok először. Amikor egy filmszemlén díjaznak egy bizonyos filmben nyújtott alakításért, az egy konkrét munkáról szól. A színikritikusdíj is egy adott szezonban egy bizonyos darabban játszott szerepért jár.

Ez igaz, viszont a Kossuth-díj is összetett elismerés, amelyet szintén nem egyetlen alakítása miatt kapott meg.

Az valóban sok mindent fog át, és akkor azt is gondoltam, hogy talán túl korán vehettem át. Én voltam az egyik legfiatalabb Kossuth-díjas. Abban az évben lett posztumusz Kossuth-díjas Őze Lajos és Latinovits Zoltán. Nagyon különös érzés volt, talán fel se fogtam, hogy Kossuth-díjas lettem. Illetve kicsit meg is ijedtem attól, hogy most már soha nem lehetek rossz. Nem bukhatok meg valamiben, nem tehetem meg, hogy valami ne sikerüljön. Pedig előfordul, hogy az ember minden tudását, tehetségét megpróbálja valamibe beleadni, és mégsem lesz sikeres a munka. Ezek a kudarcok nagyon fontosak, tanulságosak és hasznosak.

Ma már elhiszi, hogy tényleg megkapta a díjat?

Igen, megnézem a könyvespolcon, hogy tényleg ott van-e, ellenőrzöm, hogy valóban van ilyenem is. Szerencsére nem túl nagy, elfér a könyvek között. Életműdíjat viszont még soha sem kaptam, ez most ráadásul a filmes szakmától érkezett. Amikor Káel Csaba felhívott, hogy lesz ez a díj, nagyon boldog lettem, és azóta is tart bennem a jó érzés. Az ember nem érzi, hogy neki bármilyen díj járna, én legalábbis nem érzem ezt, és meghatódom, amikor mégis kapok.

Mindannyiunk nagy szerencséjére azon művészek közé tartozik, akit sokat foglalkoztatnak a filmrendezők. Egészen biztos, hogy rengetegen vannak rajtam kívül is olyanok, akik számára a Te rongyos élet című Bacsó Péter-film a legfontosabb magyar mozgóképes alkotások egyike. Hogyan emlékszik a hetvenes-nyolcvanas évekre?

Nagyon nagy szerencsém van, hogy a pályám legelejétől kezdve dolgozhattam mozifilmekben és rengeteg televíziós produkcióban is. Akkoriban a tévés munkák többsége nem sorozat volt, televízióra készülő művészfilmeket készíthettünk. A pályám elején egyszerre kezdhettem színházban dolgozni, filmezni mozi- és tévéfilmekben. Az ország legcsodálatosabb rendezőivel hozott össze a jó szerencse, ami olyan elképesztő lehetőség, aminél jobb nem történhet egy fiatal színésszel.

Hogy tudták egyeztetni színházi munkáival a rengeteg forgatást?

Nehezen. A Te rongyos életről jutott eszembe, hogy akkoriban a Szolnoki Szigligeti Színház társulatához tartoztam. Bacsó Péter már egy korábbi filmje miatt is megkeresett, de egyszerűen nem tudtam elvállalni. Rendszeresen előfordult, hogy szombaton hármat, vasárnap kettőt játszottam a színházban, tehát egyeztethetetlen voltam. Abba a filmbe tehát nem is kerültem bele, amiről utólag azt gondolom, hogy szerencsére. A következő ugyanis a Te rongyos élet volt.

Bacsóval hétfőn találkoztunk Budapesten, mert ez a szünnap a vidéki színházakban. Emlékszem, hogy gyanakodva nézett rám, és azt kérdezte: Mondd, mire elkezdjük a forgatást, egy kicsit ki tudod pihenni magad?

Miközben ő gyanakodva nézegetett, én először nem értettem, hogy miért. Azt gondoltam, talán elbizonytalanodott, és mégsem rám akarja osztani azt a szerepet.

 Akkor még nem volt divat a casting?

Nem bizony! Az a rendező, aki velem akart dolgozni, megnézett a színházban, esetleg egy korábbi filmemet is újra végigpörgette, aztán leültünk, beszélgettünk, majd mindezek alapján eldöntötte, hogy rám bízza-e azt a filmszerepet, amit gondolt.

A castingon ezzel szemben körülöttem sorakoznak a szerepre aspiráló kollégák, és nekem három perc alatt kell valami fantasztikusat mutatnom a művészetemből, hogy engem válasszanak. Ilyen szempontból néha visszasírom a korábbi módszert.

 Ön is hajlandó elmenni castingra, ha érdekes szerepről van szó?

Persze, hiszen ma már nincs is más lehetőség. Tehát Bacsó amiatt kérdezte, hogy ki tudom-e pihenni magam a forgatásra, mert tényleg iszonyatosan fáradt voltam, ami nem használt a külsőmnek. Szerencsére hitt a regenerációs képességemben, és megkaptam a szerepet. Akkoriban nem volt ritka, hogy évi három filmben is játszottam. Az ország legjobb rendezőivel dolgozhattam, és volt idő is a forgatásra.

Most nincs?

Egy kicsit más lett a helyzet. Most éppen egy elsőfilmes rendezővel, Szeleczki Rozáliával dolgozom a Cicaverzum munkacímű filmben. Rekordsebességgel kell leforgatni ezt a nagyjátékfilmet is. Ez a nagyon feszített tempó nyilván jár bizonyos kompromisszumokkal. Visszatérve a hetvenes-nyolcvanas évekre: úgy érzem, hogy jó időszakban kezdtem el a pályámat.

Említette a régi televíziós munkáit, és ma is gyakran feltűnik a képernyőn.

Igen, de a mostani időkben a tévés feladatokat főleg a sorozatok jelentik. Amikor fiatal színész koromban felmerült, hogy sorozatban játsszam, egyértelmű volt, hogy számomra szakmailag fontosabb a színház és a film. Egy sorozat nem is fért volna bele az életembe a próbák, előadások miatt. A HBO által gyártott Társasjáték című produkció volt az első tévés széria, amelyben részt vettem. Bevallom, volt bennem némi bizonytalanság, azt gondoltam, hogy biztos nem lesz akkora színészi élmény, mint amikor mozifilmben játszom. Amint elkezdtük a forgatást, azonnal kiderült, hogy az HBO nagyon komolyan veszi a sorozatait is, teljesen le voltam nyűgözve a minőségi körülmények, az igényes munka miatt. Ezt éltem át a Terápia című sorozatnál is.

Az RTL Klub A mi kis falunk című vígjátéksorozatához is hasonló élmények fűzik?

Azt is szeretem. Imádom a kollégáimat, akikkel együtt dolgozhatom. Egyébként nem is tudnék velük játszani, hiszen más színházakban dolgozunk.

Az is izgalmas volt számomra, hogy színházban és filmen is inkább drámákban szereplek, ez pedig vígjáték. Nagyon izgatott, hogy fogom megállni a helyem egy ilyen közegben. Persze nem én vagyok a sorozat legviccesebb karaktere, de azért bőven akadnak ironikus, komikus pillanataim. Először volt is bennem egy pici félelem, vajon miért pont engem választott ki Kapitány Iván a sok kiváló és viccesen játszó kollégám közül, de nagyon örülök, hogy megtette.

Azért régen se állt távol öntől a humor, legutóbb pedig Litkai Gergely stand-up-komikussal készítettek egy szatirikus szösszenetet. 

Amióta vígjátéksorozatban játszom, nagyon felbátorodtam.

Bár az életműdíjat filmszínészként kapta, elmondaná, milyen új szerepben láthatja a közönség a Nemzeti Színházban?

Elkezdtük próbálni Hubay Miklós Ők tudják, mi az a szerelem című kamaradarabját. Rátóti Zoltán rendezi, ősszel mutatjuk be. Annak idején Tolnai Klári és Sinkovits Imre játszotta sokáig és hatalmas sikerrel. Annak különösen örülök, hogy újra Blaskó Péterrel állhatok színpadra, akivel annak idején a Katona József Színházban rengeteg közös munkánk volt. Nagyon szeretek vele próbálni és játszani.

A jövő színházi évad másik izgalmas feladata Aleksandar Popovski macedón rendező előadása lesz. Tavaly ő rendezte a Mester és Margaritát, ami nagyon tetszett. A következő munkája a Don Juan, amelyben Molière és Puskin anyagát gyúrja össze.

(Borítókép: Udvaros Dorottya színművésznő. Fotó: Ajpek Orsi / Index)