Egy film címét magyarázni olyan, mint egy viccet értelmezni, de talán megbocsátható: a szabadulás Lólé Attila esetében utal a börtönből való távozásra és arra is, hogy hitének, megtérésének köszönhető a drogoktól, függőségektől való megszabadulása. A Szabadító című film díszbemutatóján megjelentek az egyház és a büntetés-végrehajtás képviselői, valamint Attila barátai, segítői is.
Lólé Attila életébe már akkor csöppenünk bele, amikor kijött a börtönből, megtért, sőt ő maga jár vissza az elítéltekhez beszélni a saját életéről. Nem látjuk, csak egy-egy elejtett mondatból gyanítjuk, milyen lehetett a gyerekkora, ahogy megtérésének története is csak abból rajzolódik ki, ami a különböző emberekkel – szerzetesekkel, elítéltekkel, barátokkal, az édesanyjával – történő beszélgetésekben elhangzik.
Talán csak egy történetet mesél el egy az egyben, az öccse öngyilkosságát, akit ő talált meg, ő vágott le a kötélről.
Saját öngyilkossági kísérleteiről nem beszél, csak látjuk a sebet a nyakán.
A filmkészítők nem interjúvolják meg a film főhősét, a kamera csupán követi élete egy szakaszában – hogy előtte vagy utána mi volt, azt nem tudjuk pontosan, de a rögzített kétévnyi „pillanat” is ad épp elég nézni- és gondolkodnivalót. Annál is inkább, mert egy átmeneti időszakot látunk: Attila épp tart valahonnan valahova.
Adott egy jó képességű cigány fiú, aki borzalmas körülmények között nevelkedett. Szülei bűnözésből éltek, rászoktak a drogra, egyenes út vezetett Attila esetében is a lopáshoz, csaláshoz, a kábítószerezéshez. A börtönben senki nem látogatta, amikor kijött (Attilát 18 alkalommal ítélte el a bíróság, több mint hat évet töltött börtönben), nem volt hová mennie, hajléktalan lett,
aluljáróban lakott, kukából evett – megjárta a poklot.
Itt találkozott először Bálinttal és Anitával – máshonnan tudjuk, hogy ők a Szent Egyed Közösség tagjai, és az is az Attilával készült interjúkból tudható, hogy a megtérésben fontos szerepet játszott a börtöncursillo elnevezésű keresztény lelki megújulási mozgalom, illetve azt is, hogy Hortobágyi Cirill atya is bejár Baracskára Pannonhalmáról misézni.
A filmen már azt látjuk, ahogy a bencés szerzetesekkel beszélget, vívódik, hogy mit csináljon: álljon-e közéjük, vagy inkább próbáljon valami stabil párkapcsolatot kialakítani „egy komoly, keresztény lánnyal”, mert eddig két hónapnál tovább egyetlen kapcsolata sem tartott. De hát mire az ember épp a szerzetesség felé hajlana, mindig jön egy nő – ahogy a filmben szereplő barátai ugratják.
Közben látjuk, ahogy visszatér a börtönbe, és elkezd beszélni az életéről, és látjuk gimnazisták között is, akik figyelmesen hallgatják: ennyi mélyen elgondolkodó szempárt nehéz lenne megrendezni. A legfontosabb üzenet az, hogy a drogok miatt kiesett tizenöt év az életéből, ők ne hagyják ezt. Attila keresetlen őszinteséggel, de szépen, választékosan beszél, és erre tudatosan figyel is. Egy barátjához, aki meglátogatja, először így fordul, hogy
„na, elmondom, mi van”, majd kijavítja magát: „elmondom, mivel tudlak megkínálni”,
nem titkolva, hogy a Pannonhalmán eltöltött három év alatt pallérozódott a szókincse, beszédmódja.
Egyébként is megdöbbentő, milyen kiérlelt gondolatokat fogalmaz meg, ahogy például az édesanyjával beszél: nem támadó, nem számonkérő, de elmondja, amit a sorsáról és a szülei abban játszott szerepéről gondol, az anyja pedig sok mindenben igazat ad neki. Okosan, bár sok-sok vívódással beszél a barátaival, leendő munkaadójával, és átéljük, amikor azt mondja,
az élet sokkal keményebb, mint a börtön.
Nem csoda, hiszen ott – bár meg kell küzdeni a hierarchiában elfoglalt helyért – nem kell például villanyszámlát fizetni és értelmezni, márpedig ha a korábbi fagyoskodások emléke miatt feltekeri a villanyfűtést 28 fokra, akkor bizony elszállhat a rezsiköltség.
A film a Szőts István Filmműhely keretében, a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Budapest Film produkció gyártásában készült. Rendezője Hajnal Gergely. Lólé Attila története most fesztiválkörútra indul, és várhatóan egy év múlva televízióban is látható lesz.
(Borítókép: Petrik András)