Csíkszeredában – az igen csak sok tehetség közt – van egy izgága fiatal matematika/fizika tanár, aki rendhagyó módját találta meg annak, hogy tantárgyát vonzóbbá tegye, illetve a csillagászatot. Mindezt olyan jó érzékkel és szórakoztatóan csípte meg, hogy szinte minden érzékszervünkre hat.
Rockzene, videók, Fülig Jimmy, tárlat és szaklap. Ezeken keresztül fáradhatatlanul feszegeti a lét nagy kérdéseit – mint például a földönkívüliség, mikor született az Univerzum, és mi emberiség, merre tartunk?! Kíváncsi voltam, hogyan kerül ki ez a téma a katedráról a világhálóra. Nagy Pétert kérdeztem.
A gondolat vagy ars poetica születésének nincs pontos ideje, viszont az első facebookos bejegyzés – vagyis az első »egyperces« – több mint tíz évvel ezelőtt, 2011. május 6-án jelent meg
– meséli Péter az Indexnek.
Szándékos az idézőjel és kisbetű, mert a fura figura azt mondja, nem ő találta ki, viszont egyből megtetszett neki is:
– Remélem, Örkény úr nem duzzog nagyon – nevetgél a mindig víg kedélyű tanár. A címnél és a mikornál talán a közlés miértje lényegesebb. Az inspirációt két meghatározó élmény szolgáltatta: Carl Sagan legendás sorozata a Cosmos, és Stephen Hawking első könyve: Az idő rövid története.
Péter ezekből tanulta meg, hogyan lehet emberközelségbe vinni a tudományt, beszélni az Univerzumról, az elemi részecskékről úgy, hogy mindenki értse, sőt szórakoztatóan. A konkrét indíttatáshoz a kezdősebességet azonban egy véletlenül elcsípett beszélgetés szolgáltatta:
…egy kellemes nyári este négy mérnökember sétált a szeredai főtéren, és jó hangosan arról vitáztak, hogy a Marson az ufócskák hogyan bírják ki azt a nagy meleget, ami egy csillag (?!) felszínén uralkodik. Szeget ütött a fejébe, hogy ő mit mesélne az embereknek, ha egyszer ismeretterjesztő előadást tarthatna, vagy milyen formában közölhetné azokat a történeteket, amelyekről olyan szívesen maga is olvasgat. Aztán facebookos bejegyzés is nagyjából úgy lett, mint Robert de Niro a Kezdő című filmben, belecsöppent. Gyerekkora óta grafomán, mindig volt egy nagy kockás füzete, amit teleírt okosságokkal, hát a közösségi felületeken is csak adta magát.
Valahogy a Facebookra is úgy néztem: egy üres füzet, amelyik szinte kéri, hogy megtöltsem tartalommal. Ráadásul itt nem csak írni lehet, hanem hozzátenni egy-két találó, szép fotót, vagy lehet zenét mellékelni
– vallja a tanár. Első bejegyzését négyen olvasták, mégis boldog volt, mert egyikük – a mai napig klubtag – azt írta, hogy ilyet még szeretne olvasni. A másodikat már nyolcan lájkolták, és ettől feldobódva analitikus agyával azt vélelmezte, ha egy nap alatt megduplázódott a követői száma, akkor egy hónap múlva az egész bolygó lakossága az egyperceseket fogja olvasni reggeli kávéjához. Mára már az 1500-dik szösszenetét írja, és egy jobban sikerült írásnál száz feletti az olvasója, a Zuckerberg-algoritmus nem feltétlenül a barátja az ingyenterjeszkedésnek.
Thomas Watson, az IBM egykori vezérigazgatója 1943-ban azt jósolta, hogy a világpiacon maximum négy-öt elektronikus számítógépet lehet majd eladni, úgyhogy nem adom fel
– mondja Péter.
A bejegyzések formája idézet, hivatkozás, saját értelmezés, zenei link és három fotó. Jelenleg a gravitációról mesél. Magam sem látom, hogy a bejegyzések holmi rendszerben korrelálnának, így is mindenik poszt önmagában is érthető, szórakoztató és fogyasztható – még egy ilyen fizikai antitalentumnak is, mint én.
Kíváncsi voltam, mennyi időt tölt egy egyperces megírásával, és mintha éppen erre a válaszra számítottam volna: ha éppen sorozatot ír, utánaolvas egy-két dátumnak, ám a saját szöveg gyorsan kipattan. Gyakoribb, hogy a megfelelő idézet, a jó fotók és a találó zene kiválasztása nehéz ügy. Némely kiírás néha egészen nyilvánvaló, néha elvontabb, de van úgy, hogy hangulatát, furcsa észjárását egy zenei linkkel fejezi ki.
Ha egyszer mégis lesz könyv is az egypercesekből, abban szeretném majd sokkal alaposabban elmagyarázni minden kép jelentését
– mondja Péter.
Azt soha nem jelentette ki, hogy nincs földönkívüli élet, hogy volt-e nulladik típusú találkozás, az már inkább kérdéses. De az Egyedül vagyunk? című előadása sem erről szólt. Péter „tudósfejek” állításaira hagyatkozik. Az asztrobiológusok inkább hisznek abban, amit a Nobel-díjas Christian de Duve úgy nevez, hogy kozmikus parancs, és azt jelenti, hogy az élhető zónákban igen nagy valószínűséggel kialakul élet. Míg az asztrofizikusok úgy gondolják, hogy a földi élet olyan különleges, és egy sor rendkívüli körülmény együttes eredményeképpen jött létre, ilyen talán sehol máshol nem történt meg a Tejútrendszerben, sőt a világegyetemben se.
Az Egyedül vagyunk? előadásban pragmatikusan azt vizsgálja, hogy a kutatók az utóbbi ötven évben mit írtak le, és ha csak egyetlen példát kellene felhozni, az a Francis Drake-é lenne, a SETI szellemi atyjáé, aki amikor a híres formuláját a földön kívüli élet valószínűségéről felírta, még egyetlen exobolygót sem ismertek. Ma már mintegy 3670 rendszert és 4980 bolygót ismernek a tudósok. Bármily óriási a fejlődés, tény, hogy eddig még erős bizonyítékot arra, hogy nem vagyunk egyedül, nem találtak.
Öt évvel ezelőtt egy előadásra hívták meg. A témához Brian Cox Az Univerzum csodája az ember című könyvét jegyzetelte éppen, esténként meg levezetésnek egykori kedvencét, Hermann Hesse az Üveggyöngyjátékát olvasgatta, amikor felsejlett előtte, hogy ezt a szimbólumokban gazdag regényt, illetve a Föld tudományos és kulturális eredményeit anno szondákra rögzítették. Mintha egy kozmikus kívánságműsor lenne. Még zenei egyveleget is küldtek a kis zöld emberkéknek, és Jimmy Carter angolul mondta az üdvözlőszöveget. A lista eredetileg a Beatles Here Comes the Sun dalával végződött volna, ám a szerzői jogokért aggódó EMI megtagadta a gombafejűek zenéjének kiterjesztését az Univerzumra.
Az Üveggyöngyjátékban Hesse összeköti a zenét és a tudományt. Akkor villant be neki, hogy milyen lenne, ha az ismeretterjesztő előadásait élő zene kísérné? Aztán úgy alakult ki a forgatókönyv, hogy kiválasztja a témát, megírja a szöveget hozzá, valami konszenzus kialakul a tárgykör és a dalok között, és itt kapcsolódik hozzájuk a videós szakember, aki megálmodja melléje a vizuális anyagot.
Így a sivár, talán unalmas tudományos okoskodás helyett egy sokkal emészthetőbb és élvezetesebb produkciót kap a nagyérdemű. Ezért van az, hogy például a legutóbbi, Einsteinről szóló előadásunkon több mint 300-an voltak. Hangsúlyozom: egy természettudományos előadáson egy kisvárosban!
– örül a tanár a számomra nem meglepő sikernek.
Egy hónappal Stephen Hawking halála után, 2018 áprilisában debütáltak, a legnagyobb elméleti fizikus előtt tisztelegve. Utána volt két Üveggyöngyvarázs-előadás, amelyekben bebizonyították, milyen jól megférnek egymással a rocktörténet nagy dalai és a tudomány. Következett a már említett Egyedül vagyunk?, majd a Fénybenjárók, témája a fény története, és tavaly az Igen – Nem, amelyben a legnagyobb tudós nők előtt rótták le tiszteletüket. Ezeket már mind úgy reklámozták, hogy zenés-tudományos előadás, ahogyan elnézem a telt házas esteket, a törzsközönség már-már el is várja a show-részt.
A nagyon kezdetekben volt 7-8 kisebb előadásuk Luka Levente kollégájával/barátjával, de még álmodni sem mertek arról, hogy egyszer lesz zenekar, nagyszínpad, fénytechnika vagy ledfal. Amikor azonban beléptek a képbe az új elemek, óhatatlanul bővült a szervezőgárda is.
A Péter mellé szegődő kreatívok számtalan dolgot a helyére tettek, ráadásul bevittek egy sokkal pragmatikusabb szemléletmódot, többek között elvetették Péter őrült ötleteit, és megvalósították a nagyobb érdeklődésre számot tartó jobbakat. Mivel mindegyik szakember a saját területén, ezért sokkal profibbá tették a projekteket.
Most már egy jóval nagyobb csapattal dolgozunk, de ez nem azt jelenti, hogy kamionokkal utazunk
– vallja Péter.
Vagyis leginkább nem is utaznak. Csíkszereda épp elég nagy és érdeklődő ezekre a témákra, még ha nem igazán lépték is át a város falait. Péter keserű szájízzel mesél arról, hogy a környező nagyobb városok rendezvényszervezői jó esetben még nem értik, mit akarnak, noha látható, hogy a megyeszékhely összes előadása zsúfolásig látogatott.
Aztán itt van még az Éegyenlőemcénégyzet projekt. Mivel itt volt a pandémia, és mecénás híján nagy volt a bizonytalanság a rendezvények szervezésében, úgy gondolták, kitesznek mindent az asztalra, több aktuális projektet és ötletet megmutatnak egyszerre. Az egyikről a helyi lap az írta, hogy „az első helyi természettudományos magazin” bemutatása. Nos, ebben nem vagyok teljesen biztos, de mindenképp az elsők között van, és arra sem emlékszem, hogy ilyen minőségben és formában megjelent volna a környéken ilyen kiadvány. Tulajdonképpen ez kísérlet egyben ahhoz, hogy Péter és csapata felmérje, mire képesek a műfajban, milyen egy ismeretterjesztő lap fogadtatása.
A visszajelzések biztatóak, ha lesz energiám (agyi és anyagi), akkor félévente ki szeretnénk adni egy ilyen magazint
– meséli bizakodóan Péter.
A másik tervük egy nagyobb volumenű kiállítás, ebből is mutattak már előzetest. A címe Azok a csodálatos nők. Fotó, leírás, kiállítás. Ennek a kiállításnak az egyedisége az, hogy maguk a látogatók hozták létre: ők döntötték el, kik legyenek a szereplő nők, miként jelenjenek meg, és mire fektessék a hangsúlyt velük kapcsolatban.
Ha a magazinjuk nem is lesz a legnagyobb vállalkozásuk, az biztos, hogy úttörő Székelyföldön a következő vállalásuk: nekifogtak egy sajátos felfogású természettudományos dokumentumfilm elkészítésének. Klasszikus értelemben nem dokumentumfilm lesz, inkább amolyan hibrid, több vonalon fut. De erről majd akkor szólnak többet, amikor ők is, én is látjuk a kontúrjait.
(Borítókép: Nagy Péter)