Index Vakbarát Hírportál

Norvég producer dolgozik az RTL magyar sorozatának zenéjén

2022. június 8., szerda 11:30

Idén harmadik alkalommal rendezték meg az Artisjus Songwriting Campet. A tábor lényege, hogy közelebb hozza a hazai és külföldi zeneszerzőket és producereket, nemzetközi kollaborációk alakuljanak ki, és emelje a magyarországi együttműködések számát és színvonalát.

A forma nem változott, idén 22 résztvevőt választottak be szakmai múltjuk és elért eredményeik alapján. A jelentkezés egyszerre történt direkt ajánlás és egyéni nevezés útján az Artisjus online felületén. Maga a tábor már 2017 óta aktív hazánkban, amit eredetileg svéd és lengyel mintára hozott létre a Zeneszöveg.hu csapata, mielőtt 2020-ban az Artisjus égisze alá került. Az alkotókat nyolc, profin berendezett és felszerelt produceri stúdióba osztották szét, ahol rotációban oldották meg az aktuális napra kiszabott feladatot.

A háromnapos rendezvény három különféle tematikai ívre épült. Elsőnek Lotfi Begi érkezett, aki a magyar népzene könnyűzenébe való integrálását részletezte a csapatok számára. Második nap az RTL Magyarország rendező-producere, Kovács Dániel Richárd hozta az aktuális kihívást: a csatorna saját gyártású sorozatának, a Mellékhatásnak az új évadához kellett zenei betéteket alkotni. Utolsó nap Oszkó-Jakab Natália dolgoztatta meg a résztvevőket. A Művészetek Völgye igazgatója az idei fesztivál utófilmjéhez a táborozókat kérte fel a zenei alap megalkotására.

A résztvevők stílusi diverzitása hatalmas volt. Csupán néhány név a listáról:

Koczka Bori, a Zeneszöveg.hu képviselője és a tábor fő szervezője arról mesélt, hogy céljuk továbbfejleszteni a Songwriting Campet, a kialakult kollaborációkat erősíteni, az élettartamukat növelni. A jövőt tekintve szeretnék, ha az itt létrejött dalok nem vesznének el, hanem visszahallgathatóak lennének, akár több felületen kiadásra kerülnének. Amikor a résztvevőkkel közösen elemzik a korábbi szerzeményeket, felmerül a kérdés, hogy ezek a számok miért sikkadtak el, hisz az egyik-másik igazi slágeralapanyag.

A korábbi táborokban létrejöttek külföldi piacra szánt produkciók, de készült már hazai kereskedelmi tévésorozatban felhasznált betétdal is, ezeknek a számát és arányát szeretnék a jövőben növelni, a nemzetközi zenei kapcsolódásokat pedig fejleszteni és kibővíteni.

Rovatok