Index Vakbarát Hírportál

A komolyzenei piacon is túlkínálat alakult ki a pandémia után

2022. június 10., péntek 10:21

A jövőre 60 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar jubileumi évadra készül. A szakmai munka mellett küldetésüknek tartják a magaskultúra népszerűsítését és a fiatalok komolyzene iránti érzékenyítését.

Körmendy-Ékes Judit, a Liszt Ferenc Kamarazenekar kuratóriumának elnöke azt mondta: „A pandémia alatt a közönség érezhetően sokkal óvatosabb lett, főleg az idősebb és korábban gyakori koncertlátogató korosztály.” Hozzátette: „A jegyvásárlást a bizonytalanság miatt a többség az utolsó pillanatra hagyta, bérletet nem váltottak szívesen, míg a sok ingyenes online koncert következtében még árérzékenyebb lett a közönség.”

A nemzetközi piac is átalakult a pandémia alatt, az utazási korlátozások miatt a fesztiválokra, rendezvényekre kevésbé vittek nagy méretű zenekarokat, így felértékelődött a helyi projektek és előadók szerepe. „Előbbiek mellett a nemzetközi piacon egyértelműen erősödött az igény az innovációra a programstruktúrában, valamint az együttműködéseken alapuló projektek is népszerűsödtek” – emeli ki Körmendy-Ékes Judit.

Túl sok koncert, túl kevés idő

Arról is beszélt, hogy az elmúlt két évben elmaradt kulturális rendezvényeket minél hamarabb próbálják a szervezők bepótolni, ami jelentős túlkínálatot eredményez a piacon. A meglévő törzsközönség elkötelezettsége ilyenkor súlyos versenyelőnyt jelent egy produkció számára.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar jubileumi 2022/2023-as évadra készül, ugyanis jövőre ünnepli a zenekar a fennállása 60. évfordulóját. „Az utolsó simításokat végezzük az évad műsortervén, a bérletes koncertek szinte mindegyikén világhírű szólista művészekkel közös produkciókat láthatnak majd a nézők, a nemzetközi zenei elit kimagasló tagjait sikerült megnyernünk. Így például Martin Frösttel, Amihai Groszttal, a Berlini Filharmonikusok szólóbrácsásával, vagy Emmanuel Pahud-val, a világ legismertebb fuvolaművészével is fellépünk. Az évad csúcspontja pedig a jubileumi koncert lesz, amelyet március 14-én a Müpában tartunk. Ezen olyan művészekkel és együttesekkel lépünk fel, akiknek fontos szerepük volt a zenekar elmúlt évtizedeiben, és extra produkciókkal is készülünk: például a Győri Balett-tel adjuk elő Vivaldi Négy évszakának a Max Richter által átdolgozott változatát” – mondta Várdai István, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője. 

Rovatok