Index Vakbarát Hírportál

Irány Tihany, lehet szüretelni a levendulát

2022. június 17., péntek 15:09

Pénteken megkezdődtek a Levendula Hetek programjai Tihanyban. Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára az eseménysorozat megnyitóján a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak a levendulakultúra újjáélesztésében vállalt szerepére utalva hangsúlyozta: a nemzeti parki igazgatóságok feladata már messze túlmutat a védett fajok és élőhelyek megőrzésén, olyan tevékenységeket is felvállalnak, mint a hagyományos gazdálkodási módok vagy a régi népszokások ápolása – adta hírül az MTI.

Az államtitkár kiemelte, hogy a természetvédelem az államigazgatás olyan speciális műfaja, amelyben szükség van az önkormányzatok, polgármesterek, országgyűlési képviselők, egyházak összefogásra.

A nemzeti parkok az ökoturizmus legnagyobb letéteményesei lettek Magyarországon: a mintegy hétszáz ökoturisztikai létesítmény felét működtetik, a bemutatóhelyeken évi 1,6 millió látogatót fogadnak, a vendégek harmada-negyede a Balaton-felvidéki Nemzeti Park bemutatóhelyeire érkezik – mondta.

Kontrát Károly (Fidesz–KDNP), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy Bittera Gyula tihanyi levendulása a magyar megmaradás, megoldáskeresés egyik eredményes példája a Trianon utáni időszakban. A politikus utalt rá, hogy a Levendula Heteket először 2005 júniusában, egynapos fesztiválként rendezték meg, a családok körében is rendkívül népszerű, idén július 3-ig tartó rendezvény – a tihanyi bekötőút melletti ültetvényen zajló hagyományos Levendula Szedd magad! akció mellett – irodalmi estekkel, túrákkal, gasztronómiai élményekkel is várja az érdeklődőket.

Tósoki Imre, Tihany polgármestere közölte, hogy idén lesz az első olyan levendulaszüret és -lepárlás Tihanyban, amelynek eredményeként oltalom alatt álló, eredetvédett levendulaolaj készülhet a Veszprém megyei településen, s ennek nagy jelentősége van a helyi termékfejlesztésben.

Mihályi Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele azt mondta, hogy a bencés szerzetesek hisznek a tradícióban és az innovációban. A tradíció számukra a kultúrtörténeti értékek, nemzeti kincsek, a természet ajándékainak, a szépségnek, a harmóniának, az egységnek a megőrzését jelenti, és e mellé mindig hozzátettek egy kis innovációt, a középkorban a mezőgazdaság megújításával, az 1900-as években a földek bérbeadásával – mutatott rá.

Mihályi Jeromos úgy vélte: a tradícióból fakadó innováció „mindig egy új gondolat, a régi népszerűvé tétele”, ez célt ad a bencéseknek, s kapcsolatot teremt a nemzeti park, az önkormányzat, az állam és az Agrárminisztérium között.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója arról szólt, hogy a Levendula Hetek találkozási pontot jelent: az érdeklődők találkozhatnak a nemzeti park munkatársaival, az ökoturizmusban dolgozókkal, a természetvédelmi őrökkel. A turisták látványlepárláson vehetnek részt a látogatóközpontban, és egyebek mellett szakvezetett túrákon csodálhatják meg Bittera Gyula ültetvényét – közölte.

Rovatok