A CEU üres épületében csak úgy kongott a lépteimtől a monumentális belső tér. Bár a Közép-európai Egyetem kisebb kurzusokat kivéve 2019 szeptembere óta Bécsben működik, Nádor utcai központi épületében néha fellobban az élet, többek között befogadták a Freeszfe Egyesületet. Főként filmes és egyéb képzéseiket bonyolítják itt, sőt a CEU kollégiuma hatvan diákot is befogadott. Épp a Freeszfe egyik képzésének órájára tartottam, mert kíváncsi voltam, hogyan zajlik náluk az oktatás.

A Freeszfe Egyesület a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása után alakult, hogy lehetőséget biztosítson azoknak a diákoknak, akik a váltás és annak körülményei miatt nem látták biztosítottnak a tanszabadság és az autonóm alkotómunka feltételeit az SZFE-n. Ez az Emergency Exit diplomamentő program, amelyben külföldi egyetemek elismerik a Freeszfe Egyesületben zajló oktatást, ezáltal diplomát és menekülőutat adnak a hallgatóknak.

Mindemellett a Freeszfe 2021 őszén elindította saját felnőttképzéseit, idén tavasszal pedig két osztály is elmondhatja, hogy tanúsítványát náluk szerezte. De mit takar a művészeti kommunikáció, illetve a színház és performansz képzés? Ennek jártunk utána.

A művészeti kommunikáció gyakorlati képzés, amelynek célja, hogy olyan kommunikációs szakembereket képezzenek, akik színházi és filmes területen tudnak elhelyezkedni, de a civil szférában is megállják a helyüket. A szeptembertől májusig tartó képzési időszak alatt a diákok elég szerteágazó, mégis egymásra épülő ismereteket sajátíthattak el, ebbe nyertem betekintést, amikor beültem csendes megfigyelőként a művészeti kommunikációs osztály egyik órájára.

Mindenhez érteni kell

Egy művészeti kommunikációs szakembernek egyszerre kell értenie kritikaíráshoz, fesztiválszervezéshez, műsorfüzet-összeállításhoz. Tudnia kell, mi számít jó fotónak, tisztában kell lennie jogi kérdésekkel, sajtóetikával. Fontos ismeret a pályázatírás, a közösségi finanszírozás működése, a sajtó- és pr-kampány megtervezése, illetve a közösségimédia-tartalmak előállítása.

Veszprémi Judit, a képzés osztályvezető tanára a következőket mesélte az első művészeti kommunikációs osztályról:

Ezt a képzést én találtam ki. Az volt a célom, hogy mindazt a gyakorlati tapasztalatot, amit 20 év alatt összeszedtem, megpróbáljam-megpróbáljuk átadni, és olyan pr-, sajtós szakembereket képezzünk, akik otthon vannak minden területen. Volt olyan óránk is, amikor elmeséltem nekik az elmúlt 20 évem legnagyobb baklövéseit, azért, hogy ők ne fussanak bele ilyen helyzetekbe. Az osztály egyébként részt vett a Freeszfe életében is, ők szervezték decemberben a jótékonysági aukciót, májusban pedig a Freeszemle volt a vizsgájuk, ahol mindent ők csináltak a programkitalálástól a jegyszedésig. Az oktatókon kívül mindig hívtunk hozzájuk vendégeket, akikkel beszélgettek, akiknek kérdéseket tettek fel.

A vendégek is elég széles területet fedtek le. Többek között járt náluk fotós, grafikus, Szinetár Dóra színésznő, Fehér István tévés szerkesztő, Kolosi Péter, az RTL hírigazgatója, Hajós András, Till Attila, Kiss Imre influenszer, Kovács Bálint újságíró vagy Almási Tamás dokumentumfilm-rendező.

Majtényi Lászlót azért hívtam, mert nagyon fontos volt az egész képzés során az etikus marketingszemlélet, hogy tudják, milyen jogaik és kötelességeik vannak. Külön kitértünk a munkajogokra, a hatalommal való visszaélésre. Ezt jövőre egy szakember, Dr. Rihay-Kovács Zita fogja tanórában oktatni. De azt is szerettem volna, ha nem kezelik úgy a művészetet, hogy az csak a művész- és független színház. Ezért tanulnak zenés színházismeretet, azt is, hogyan kell megtölteni egy 2000 fős nézőteret, és bizony a bulvárral is foglalkoznak. Nekem régóta mániám, hogy kisujjeltartással, sznobizmussal nem lehet ezt a szakmát csinálni, és valójában ha közelről megnézünk helyzeteket, kiderül, hogy sztereotípiákból dolgozunk évek óta.

Egy út, rengeteg elágazás

Miközben a szombat délutánomat a művészeti kommunikációs osztály egyik óráján töltöttem, azon gondolkodtam, hogy ez valóban olyan tudás, amivel el lehet helyezkedni a szakmában, mert „nagyobb a kínálat, mint a kereslet”. Ezt a feltételezésemet Veszprémi Judit igazolta, akitől megtudtuk, hogy a 14 végzősből van, aki a Magyar Zene Házában dolgozik, van, aki könyvkiadónál vagy az RTL Klubnál, van, aki marketingügynökséghez ment, van, aki független színházhoz került, van, aki színházi sajtós lett, és olyan is akad, akit a Freeszfe szerződtetett le.

Ezeket a munkákat mind rajtunk keresztül szerezték, mi adtuk a kapcsolatokat, vagy konkrétan segítettünk nekik.

A másik osztályban, a színház és performansz képzésen öten végeztek. A kurzust azoknak hirdették meg, akik szeretnének egy leendő, reális, saját projektet/produkciót bemutatni, ugyanakkor részt is venni ilyenekben. Ez a szak azoknak szólt, akik indíttatást éreznek magukban, hogy a színházat saját maguk és mások számára újradefiniálják, akik kortárs színházzal akarnak foglalkozni, és akiket érdekel a színházi kutatás-fejlesztés, az innováció, a kísérletezés.

A színház és performansz mentoralapú képzési keretet jelent, amely a diákok saját projektjeit egész évben végigkövette. Oktatásuk fókuszában az alkotófolyamat egésze van – a témafelvetéstől a produkciószervezésen és a próbákon keresztül a bemutatóig. 

Tehát ez a szak már inkább olyanoknak szólt, akiknek van némi háttérismeretük, tudásuk, de nem szeretnek a színházról előre meghatározott kereteken belül gondolkodni. Az osztályvezető tanár Hudi László rendező-koreográfus volt, rajta kívül mentorok és vendégoktatók színesítették a képzést.

Az ősszel induló képzésekre a jelentkezési határidő június 5. volt, a fent említett szakirányokon kívül közösségi színház, hangképzés: beszéd-ének és személyes színház nevet viselő képzéseket hirdettek.

(Borítókép: Freeszfe)