Index Vakbarát Hírportál

Mi állhat A besúgó eltűnésének hátterében?

2022. június 30., csütörtök 19:57

Az HBO Max felületéről számos sorozat előzetes bejelentés nélkül, egyik pillanatról a másikra elérhetetlenné vált, köztük a frissen bemutatott magyar sorozat, A besúgó is.

Kedden még Endre bá' látott el minket apai jó tanácsokkal a bűnözés terén, és Demeter Gerit is egy sakkozó előrelátásával láthattuk barátai és a rendszer között lavírozni. Szerdán viszont akik arra keltek, hogy tovább kalandoznának a Miklósi családdal, vagy belekóstolnának a nyolcvanas évek egyetemi-főiskolai létezésébe, már nem tehették ezt meg.

Az Aranyélet és A besúgó is lekerült az HBO Max platformjáról, méghozzá minden előzetes bejelentés nélkül.

A semmiből jött eltávolítás nem csupán ezt a két sorozatot érintette, az európai és latin-amerikai tartalmak jelentős része elérhetetlenné vált, de a magyarokat a két sikerprodukció érinti leginkább érzelmileg.

Az HBO rövid közleményt adott magyarázatként, ami éppen szűkszavúságában beszédes.

Az egyértelműen látszik, hogy a csatornát is váratlanul érte a döntés, illetve fontos leszögezni, hogy a tartalmak eltávolításáról nem a magyar HBO döntött, tehát azok a szárnyra kapott teóriák, miszerint politikai nyomás miatt tűnhetett el két olyan produkció is, merthogy mélyen megmártózik közéleti kérdésekben, eléggé valószínűtlenek.

A szerdai hirtelen sokk után árgus szemekkel figyeltük a nyugati sajtót, milyen magyarázattal szolgálnak a csalódott előfizetőknek. Ám mivel amerikai gyártású sorozatokat nem igazán érintett a hirtelen jött kínálatkurtítás, az HBO Max-előfizetők legnagyobb részét pedig nem hozzák lázba az európai alkotások, így a Warner Bros. Discovery nem vesztegette energiáját közlemények írásába.

A médiaipari szörnyeteg

Idén áprilisban a Discovery megvásárolta a WarnerMediát. A két médiaipari vállalat összeolvadásáról akkor a kreatív.hu számolt be. Az így létrejött cég, a Warner Bros. Discovery vezérigazgatója és elnöke, David Zaslav már akkor azt nyilatkozta, hogy a

streamingharcot, nem a költekezési versenyt szeretnék megnyerni.

A Discoverynek az üzlet miatt hatalmas adósságot kell törlesztenie, a költségeket pedig a létező legtöbb módon próbálják csökkenteni. Például egy hónap működés után megszüntették a CNN+-t, illetve leállítottak minden túl költségesnek ítélt projektet, ennek a döntésnek esett áldozatául J. J. Abrams sci-fije, a Demimonde is.

Amerikában az üzleti beszámolók könyvelési mérlegfordulója június 30., valószínűleg ez a dátum sürgethette meg a döntéshozókat, hogy eltávolítsák a túl költségesnek ítélt tartalmakat.

Kíváncsiak voltunk, hogy egy sorozatnak vagy filmnek milyen költségei lehetnek, miután már leforgatták és fel is vették a kínálatba, ezért felkerestünk egy producert. A neve elhallgatását kérő filmes szakember kérdésünkre, hogy mégis milyen üzleti megfontolás állhat a váratlan döntés mögött, két lehetséges opciót vázolt fel teóriaként.

  1. Az egyik, hogy minden elkészült filmnek vagy sorozatnak van egy amortizációs költsége. Egy produkció annyit ér, amennyit ráköltöttek, ám idővel az értéke csökken. Ez a gyakorlatban nem jár konkrét kifizetéssel, csupán a könyvelésben tüntetik fel mint költséget. Azzal, hogy ezeket a tartalmakat levették a kínálatból, ezt az amortizációt ideiglenesen be tudják fagyasztani, ami az éves elszámoláson jobban mutathat.
  2. A másik lehetséges magyarázat az lehet, hogy ezeket a tartalmakat eladják, vagy már el is adták. Amennyiben ez a forgatókönyv valósul vagy valósult meg, onnantól ezeknek a produkcióknak nincsen tovább helye a kínálatban.

Hiába várunk további magyarázatra, valószínűleg nem mostanában kapunk bővebb felvilágosítást Az HBO Max magyar képviselete a tegnap megjelent pár mondatnál többet nem tud mondani. Kerestük A besúgó alkotóstábját is, de az ügyben egyelőre nem kívánnak nyilatkozni.

Elsüllyed a streaming-hajó?

Akármi legyen is a döntések hátterében, az tisztán látszik, hogy a streaming-platformok az elmúlt években jellemző túlköltekezésben behúzták a kéziféket. A Netflix, ami a legnagyobb streaming-szolgáltatóplatform, idén először veszített előfizetőiből, így a cég tömeges leépítésekbe kezdett. Áprilisban jelent meg a hír, hogy 200 ezer előfizető szüntette meg szerződését, az akkori becslések további kétmillió felhasználó távozását jósolták. Erre a hírre a befektetők egy része gyorsan túladott részvényein, amelynek értéke így alig egy nap alatt 35 százalékot zuhant.

A Netflix mindig is zászlóshajóként funkcionált, így nem csoda, hogy miután a többi hajó végignézte, ahogy a streaming-Titanic nekiütközik egy jéghegynek, ledobták a vasmacskákat, és tisztes távolságból, megfontoltan próbálják szemlélni a fogyasztók tengerét, hogy eldöntsék, merre és milyen sebességgel haladjanak tovább.

Rovatok