Mindenkinek mindene – Apor Vilmos címmel mutatták be a Gyulai Várszínház és a Győri Nemzeti Színház közös produkcióját a vértanúhalált halt püspökről, akit mindkét városhoz szoros szálak fűztek. A darabot Dér András írta és rendezte: vele és a Gyulai Várszínház igazgatójával, Elek Tiborral beszélgettünk a hőségben a gyulai Rondella Teraszon a premier előtt.
Csak a nagyon tájékozatlan turista nem tudja, hogy itt zöld almás limonádét kell kérni, az a sláger. Gyulán minden a Rondella Terasz körül forog, ez a városban „a” találkozási pont, esténként ide gyűlnek idősek és fiatalok. A Gyulai Várfürdő miatt is érkező hazai és többségében román turisták itt nézik meg a kirakodóvásárt – a rekkenő hőségben olvadoznak most a medvecukrok –, itt ülnek le beszélgetni a színházi előadás előtt a nézők, utána pedig itt tárgyalják ki az estét a művészek. A napközbeni perzselő forróság után végre egy kicsit feltámadt a szél, de Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója szerint – akivel a terasz egyik asztalához telepszünk – biztos, hogy nem lesz vihar, legfeljebb csak holnap reggel. Ezzel nyugtat mindenkit, aki hozzá fordul, hiszen mindenki őt kérdezi.
A teraszon egyébként is az az érzése az embernek, hogy mindenki mindenkit ismer, és ottjártunkkor valóban többségben voltak a helyiek. Mert bár a Gyulai Várszínház nyári fesztiváljait sok turista látogatja, aznap este különleges bemutatóra került sor: Dér András Mindenkinek mindene – Apor Vilmos című drámája került színre, amely a város lakóinak különösen kedves Apor Vilmosról szól, aki a két világháború között Gyulán volt plébános, majd Győrben lett püspök, ott halt vértanúhalált. Nem véletlen tehát, hogy ez a két város fogott össze, hogy bemutassa a róla készült darabot. Az első felvonás Gyulán játszódik, a második Győrben, és a premier is megoszlott a két város között: először a győri Káptalandombon felállított szabadtéri színpadon mutatták be, majd a Gyulai Várszínház történelmi falai között.
„Győrben, a templom tövében 50 méterre voltunk attól a helytől, ahol a püspököt agyonlőtték. Kézzelfogható volt a színház szakralitása” – mondja Dér András, aki a forróságban fehér ingben és szalmakalapban csatlakozik hozzánk, és aki nemcsak megírta, de meg is rendezte az Apor Vilmos életéről szóló darabot. „A templom harangja is beépült az előadásba” – teszi hozzá Elek Tibor. Na, de hogyan is kezdődött mindez?
„Dér Andrást négy éve kértem meg, mert tudtam, hogy őt is foglalkoztatja Apor Vilmos élete, és az is világos volt, hogy ezt a győri színházzal közösen kell megvalósítani. Az előző vezetés nem volt nyitott erre, nekik más színházi elképzeléseik voltak, de tavaly, amikor Bakos-Kiss Gábort kinevezték, ő azonnal lecsapott rá, mert tudta, hogy ez mit jelent Győrnek, és még a főszerepet is elvállalta” – meséli Elek Tibor. Elismeri, hogy a vértanúhalált halt győri püspök története – aki 1945. április 2-án hunyt el, miután részeg orosz katonáktól három közvetlen lövést kapott, miközben a püspökvár pincéiben bújtatott nőket próbálta védeni –
nem könnyű nyári történet, de ennél fontosabb témát Gyulán nem nagyon lehet elképzelni.
„Apor Vilmos élete nagy részét itt töltötte, számtalan nemes cselekedete volt, amiért már életében nagy tisztelet övezte. Legendák fűződtek a nevéhez onnantól kezdve, hogy 1919-ben elment a román királynéhoz a gyulai foglyokat kiszabadítani, és a szegényekért, a gyerekekért, árvákért, elesettekért, üldözöttekért, zsidókért nagyon sok mindent tett már itt, Gyulán is.”
A szocializmus évei sem tudták kitörölni a város lakóinak emlékezetéből a szeretett apátplébános emlékét, de a rendszerváltozás éveiben egy értelmiségi csoportnak, amely aztán létrehozta a helyi MDF-et, az egyik első célkitűzése az volt, hogy Apor kultuszát megteremtsék Gyulán, és a templom falába egy kis emléktáblát állíttattak. Azóta tényleg sikerült feltámasztani az emlékét, a születésnapján Apor Vilmos-körmenetet tartanak, hatalmas szobra ott áll a templom előtt. Elek Tibor úgy gondolta, példaértékű életét érdemes ország-világ előtt megmutatni. „Nem egyházi vagy vallási, hanem olyan általános emberi értékekről szól ez a darab, mint a felebaráti szeretet, áldozathozatal, felelősségvállalás, szolidaritás, segítségnyújtás, amelyek ma nagyon fontosak, és mindezt a művészet segítségével az emberek felé sugározni a színháznak feladta kell, hogy legyen. Apor Vilmos olyan hős volt, akit érdemes megismernie mindenkinek.”
Mindezt osztja Dér András is, aki először azt mesélte el a gyulai színigazgatónak, hogy milyen forgatókönyvei vannak, amelyek megvalósítására sajnos nem kapott pénzt, így jött az ötlet, hogy akkor Apor Vilmos életéről szülessen színdarab. Az, hogy Gyulának miért fontos a püspök személye, érthető, de vajon a rendezőt miért kezdte foglalkoztatni?
„Ez messzebbre vezet, egészen a piarista gimnáziumig, ahol a történelemtanárunk félredobatta velünk a történelemkönyvet – meséli Dér András. – És bár azután ezeket a történeteket egy időre elfelejtettem, nagyon zavart az a kádári narratíva, ami bőven átnyúlt a rendszerváltozás utáni időkre, sematizálva az egyházat és az arisztokráciát. A kollektív megbélyegzésnél azért árnyaltabb a kép. Valamiért nem történt meg a tudatunkban, a történelem- és irodalomszemléletünkben a változás. Így jött elő nekem sorra Salkaházi Sára, Brenner János és Apor Vilmos.”
Az előadásban a filmes „előtörténet” azért előjön, a produkció szerves része a vetítés – azért is kell az előadást este fél 9-kor kezdeni, hogy sötét legyen. A szereplők egy része csak a filmen látható, más része csak a színpadon, és van, aki mindkettőben szerepel, akár egy időben. A harcok, a repülők, a bombázások is a vetített képeken jelennek meg, az orosz–ukrán háború árnyékában pedig ezek a jelenetek többletjelentéssel is bírnak.
„Amikor elkezdtem Aporral foglalkozni, még messze nem volt az ukrán–orosz konfliktus, de most már nagyon erősen beárnyékolja az előadást. Apor most valószínűleg Ukrajnában lenne, valahol Kárpátalján tenné a dolgát. Mindig az ártatlan emberek viszik el a balhét, ők azok, akiket megnyomorítanak, ők a háború elszenvedői, Apor pedig világéletében a szenvedők oldalára állt, a prédikációiban is kiállt mindenki mellett, mindegy, hogy cigány, zsidó vagy néger. Olyan mértékben volt felvilágosult, hogy ma sem találom az egyházban ezt a nyitottságot, ami őt jellemezte.”
Mindezt Apor az 1944-es pünkösdi beszédében így mondta el:
Aki a kereszténység első és legnagyobb parancsát megtagadja, és azt állítja, hogy vannak emberek és csoportok és fajok, amelyek gyűlölete meg van engedve, aki azt hirdeti, hogy szabad embereket kínozni, ha azok négerek, cigányok vagy zsidók, azt – bármennyire is dicsekszik kereszténységével – pogánynak kell tekintenünk.
Ez már az az időszak, mondja Dér András, amikor Győrben felállították a gettókat, elvitték a zsidó származású magyar állampolgárokat, és a városvezetés nem tett semmit.
Miközben beszélgetünk, Elek Tibor a pulthoz megy újabb limonádéért, és nevetve jön vissza: egy vendég megszólította, és – ahogy máskor is szokták – megköszönte neki azt a sok fantasztikus előadást, amit a Gyulai Várszínházban nyaranta láthatnak, csak, tette hozzá,
ezt a Shakespeare-t nem érti, hogy miért kell erőltetni.
Gyulán ugyanis négy fesztivál is fut a nyáron, és a Shakespeare Fesztivál, amit még Elek Tibor elődje, Gedeon József honosított meg, nem mindenkinek „jön be”. Pedig az igazgató mindig a legizgalmasabb, legformabontóbb Shakespeare-előadásokat hívja meg – ilyen volt tavaly a Hamlear, vagy idén A Poor Player Shakespeare-parafrázis –, mégsem tudja mindenkivel megszerettetni az angol klasszikust.
A Shakespeare Fesztivál azonban egyelőre marad, még akkor is, ha a színpadtechnika miatt nem tudnak minden olyan előadást idehozni, amit szeretnének, például az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Római és Júliát Kolozsvárról. Marad, mert a világirodalom legnagyobb drámaírójáról van szó, másrészt mert a művei legnagyobb része történelmi tematikájú, ami kifejezetten illik a Gyulai Vár falai közé, ezért is találta ki Gedeon József 16 évvel ezelőtt, az új igazgató pedig úgy vette át öt éve a vezetést, hogy a hagyományokat megújítja, gazdagítja, de nem törli el.
Szerencsére az angol drámaírónak és a különlegesebb színházi produkcióknak így is van elég rajongójuk, aki pedig mást nézne, bőven talál magának előadásokat. Ez is mind a hagyományokban gyökerezik, hiszen már a 70-es, 80-as évektől arról volt híres Gyula, hogy kortárs magyar szerzők műveit mutatják be, történelmi darabokat állítanak színpadra, és ősbemutatókat tartanak – erre most jó példa az idei évadból két előadás is: az Apor Vilmosról szóló Mindenkinek mindene mellett az Ifjú barbárok, amelyet Vecsei H. Miklós írt, és ifj. Vidnyánszky Attila rendezett: mindkettő kortárs szerző darabja, ráadásul történelmi tematikájú. Utóbbi a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal közös ősbemutató lesz.
az alkotópárosra jellemző lendületes, fiatalos, improvizatív előadás Kodály Zoltán és Bartók Béla barátságáról szól.
Az összművészeti fesztiválnak ötödik éve része az Erdélyi Hét programsorozata, a nemzeti klasszikusok közül pedig Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor és Szabó Magda után idén Tamási Áron életművét állították középpontba. A Mindenkinek mindene és az Ifjú barbárok mellett Tamási Áron Tündöklő Jeromos című műve (a Nemzeti Színházzal közösen) és Gozzi A szarvaskirály című darabja (a Karinthy Színházzal együttműködve) is saját bemutató, ahogy Kiss Csaba munkája, a De mi lett a nővel? című produkció is, amelyet három erdélyi színész ad elő.
„Úgy szoktam mondani, hogy az összművészeti fesztivál programja a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek a legkülönbözőbb műfajokban kínál minőségi művészeti élményeket” – magyarázza Elek Tibor. Van bábelőadás, vígjáték, operett, musical, táncszínházi előadások, népzenei és jazzfesztivál, de történelmi dráma és kortárs kamaradarab is. Mindezt négy helyszínen élvezheti a közönség, a Várszínház mellett a tószínpad is különleges látványt nyújt, emellett van a klimatizált kamaraterem, és adott esetben rendelkezésre áll a művelődési ház is. A saját bemutatók mellett Elek Tibor járja az országot és a határon túli színházakat, és ami megtetszik neki, azt megpróbálja Gyulára hozni, igaz, mondja, ma már nagyon sok színházi fesztivál jelent jó értelemben vett konkurenciát.
A fesztivál „mindenese” is ő, ahogy haladunk már befelé az előadásra, a párnákat osztó és jegyeket kezelő fiatalok mellett ő is ott áll, és programfüzetet ad annak, akinek még nincs. Lépkedünk az évszázados téglákon, amit nem a 21. századi magas sarkú cipőkre terveztek, áthaladunk a várárok fölött lenyitott kapun, és bejutunk a vár belsejébe, ahová a nézőteret és a színpadot „passzították”, egészen különleges atmoszférát teremtve. A magas várfalalak fölött történelmi zászlók lobognak – valóban, mintha Shakespeare idejében lennénk –, a magasan, két oldalt húzódó járatok pedig jó lehetőséget adnak a különleges színpadi mozgásokra. Lassan elcsendesedik a nézőtér, és megszólal egy hegedű, amelynek hangja aztán végigkíséri az előadást, legtöbbször fájdalmas dallamokkal.
A díszlet aszimmetrikus, szürke téglalapokból áll, ami lehet templom és pincelejáró is. A darab Apor víziójából, agóniájából indul, amint seblázban fekszik, és visszatekint az életére, ami aztán expresszív módon vetül ki. Leginkább az izgatja, hogy mi lett azoknak a lányoknak és asszonyoknak a sorsa, akiknek a védelmére kelt – és ők mintha a jövőből szólnának, elmondják, hogy mind megvannak, némelyik már férjhez is ment.
De megjelenik a múlt is, a gyerekkora, a gyulai évek, és ebben vannak valós és költött alakok, keverednek személyiségek. Dér András Gáli József novelláit, dr. Cseh Sándor visszaemlékezéseit, Apor Vilmos naplóit és Szolnoky Erzsébet monográfiáját használta fel, de sokat kutatott, és maga is készített interjúkat még élő szemtanúkkal. A filmrészleteket Győrött forgatták Domokos Balázs operatőrrel, amelyek aztán szervesen beépültek a történetbe.
„Erősen támaszkodik az előadás a filmre, az nem illusztráció. Ott láthatók azok a jelenetek, amelyek a múltban játszódnak, de időnként azért kilépnek a szereplők a filmvászonról, és a színpadon folytatják a történetet, aztán visszamennek – van egy ilyen szürrealisztikusabb síkja is a történetnek – mondja Dér András. – Egy kicsit crossoveres játék ez, a film és a színház mellett a díszlettel megjelenik a képzőművészet és az építészet is.”
Blaskó Borbála koreografálta a mozgást – ezt láthatjuk a táncos jelenetekben, illetve amikor két lány elmondja, mi a különbség a radikális és a keresztény feminizmus között, és kiderül, nincs is olyan mesze a kettő egymástól. A filmen megelevenedik Slachta Margit, a keresztény feminizmus képviselője, szavai ma is üdítők, ahogy a nők jogairól beszél. A darab zeneisége Selmeczi György zeneszerzőnek köszönhető, a díszlet Árvai György, a jelmez Szűcs Edit munkája – ezekből az elemekből tevődik össze az előadásra jellemző költői színház.
„Vilmos püspök hősies tanúságtétele becsületére válik a magyar nemzet nemes történelmének” – mondta II. János Pál pápa Apor Vilmosról, aki a kiszolgáltatottak védelmezője, az elesettek bátorítója, a szegények megsegítője, az üldözöttek oltalmazója, a gyermekek gyámolítója – mindenkinek mindene akart lenni, és lett is. A vértanút példaértékű cselekedeteiért a pápa 1997. november 9-én boldoggá avatta a római Szent Péter téren.
„Csak azt tettem, amiért a papi pályára léptem: Jézus szava a nyolc boldogságról. Valójában úgy érzem, hogy a lelkipásztor-apostolnak szól az utolsó, a »boldogok, akiket üldöznek, és akik szenvednek az igazságért«. Ez a pap boldogsága, az önfeláldozás, az életáldozat és vértanúság” – mondja a haldokló püspök, és a közönség vastapsából egyértelműen kiérződik, miért is olyan fontos Gyulának Apor Vilmos. Búcsúzóul pedig mindenki húzhatott és hazavihetett egy gondolatot tőle a kijáratnál álló fiatalok kosarából.
(Borítókép: Jelenet a Mindenkinek mindene – Apor Vilmos című darabból. Fotó: Kiss Zoltán / Gyulai Várszínház)