Apjáról ugyanitt azt is fontosnak tartja megemlíteni, hogy „tiszteletből rendőrkapitányi és postai teendőket is végezte, szabad idejét pedig vadászattal és tűzijátékkal töltötte”.

Középtermetű, hízásra nem hajlamított természetű, szeszesitalokkal, dohányzás és kártyázással nem törődő egyszerű, de energikus ember volt; a vadászat kedvéért állandóan tartott egy ügyes vadász laboránst – s ez abban az időben Pirics Jancsi volt. A Jancsi teendői közé tartozott: az agarak, kopók-vizslák etetése, farkas, rókakölykök nevelése; a fogoly kihallgatása, figyelése, a farkasles fűtése, a gyermekhinta, kuglizó ellenőrzése s a négy fiú kívánságának a kielégítése is. E szórakozáshoz járult a sárkányok és a rakéták készítése, a tűzijáték rendezése s télen a farkasoknak közszemlére való kitevése. Emlékszem jól arra az időre, amikor még járni nem tudtam, a földön csúsztam s a róka meg a kutyakölykökkel játszottam.

Gyermekként és kamaszkorában is a természet érdekelte igazán, selyemhernyót tenyésztett, csókát, baglyot idomított, vadászott, megismerte a gyógynövényeket. Három évre kereskedősegédnek adták Bártfára, és kiválóan meg is tanulta az üzletvezetést, bár már tizenhét évesen eldöntötte, hogy nem lesz kereskedő.

Ezt követően apja gyógyszertárában gyakornokoskodott, ahol jó hasznát vette az előző évek üzleti gyakorlatának és a gyógyfüvek beható ismeretének is.

A Tisza mentén a szikes talajon ott találtam kocsisszámra az illatos székfűvirágot, ott találtam a fehér mályvát, az ökörfarkkórót, a pipacsot, az ezerjófüvet és a pemetefüvet, s ott volt a kőrisfákon a sok kőrisbogár. Ezeket már gyermekkoromból ismertem. Itt összegyűjtve lényegesen szaporítottam atyám gyógyszertárának jövedelmét, sőt lehetővé tettem, hogy az 1873-iki bécsi világkiállítást is megtekinthettem

– írja ezekről az éveiről.

Budapesten gyógyszerészetet tanult, de jogot is hallgatott. 1875-ben vehette kézhez gyógyszerészi oklevelét.

Szépreményű patikusként több városban is dolgozott, és szabadidejében szívesen rajzolgatott. Iglói főnöke meglátta egyik rajzát, és felkiáltott, hogy őt az Isten is festőművésznek teremtette. Ezt követően belső hangot hallott, melyek azt mondták neki, hogy belőle a világ legnagyszerűbb napútfestője lesz.

Lássuk, mit tudunk még róla:

Megvilágosodása utazott el Rómába, hogy a vatikáni múzeumban tanulmányozza a legnagyobbakat, de nem nyűgözték le a látottak. Munkácsy Mihály viszont igen, akinek akkor készült el hatalmast port kavaró Krisztus Pilátus előtt című alkotása, és a fiatal patikus, aki akkor már szorgalmasan rajzolgatott mintakönyv és természet alapján, elhatározta, hogy találkozniuk kell. Egy évig takarékoskodott, hogy kiutazhasson Munkácsyhoz Párizsba, de amikor megérkezett a Fény városába, Munkácsy épp nyaralni ment.

A sors azzal kárpótolta az elmaradt találkozás miatt, hogy ott Párizsban akadt a kezébe az az értesítő, melyben Tisza Kálmán belügyminiszter rendelete volt a gyógyszertárak felállításáról. Hazautazott, pályázott, és a következő éveket patikusként töltötte, hogy a továbbiakban legyen elég pénze a festői hivatásra.

 Tíz évi szorgalmas idő után az összes kiadások fedezve ház és kert állott rendelkezésemre és a gyógyszertár bérlete. A gyógyszertárt 1894-ben bérbe adtam, és Stetka Gyula barátom tanácsára Münchenbe utaztam”

– írja erről.

Napúton a világ körül

Münchenben az ismert művész-tanár, Hollósy Simon iskolájában tanult, majd továbbvándorolt mestert keresve:

Karlsruhéban Kallmorgen tanár festővel ismerkedtem meg, háromhavi ottlétem után Zárában kötöttem ki, ahol télen a hűvös színek ki nem elégítettek; visszavágytam a modellokhoz s Düsseldorfban kétheti utánjárással sem tehettem szert modellre. Párizsban a Julien akadémiába iratkoztam be – de vesztemre, mert az akadémián a nagyarányú rajzolás nem volt megengedve. E kényszer késztetett Párizs elhagyására s az akadémiákkal való teljes szakításra.

Ettől kezdve a világot járta a napút nyomában. Róma, Nápoly, Pompeji, Capri, Amalfi, Sorrento és a szicíliai városok után úgy érezte, hogy tovább kell mennie.

Minden kérdés megválaszolására 40 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Világ körüli útjára mintegy kétezer korona segélyt kért a kultuszminisztertől, ám valami miatt a kultúra akkori felelősei nem gondolták támogatandónak egy vegetáriánus pályaelhagyó patikus önfejlesztési terveit, így bankkölcsönt vett fel, hogy útra kelhessen.

Közben festett a Hortobágyon, majd Európában haladt képről képre és városról városra Gibraltár felé.

Eredeti célja Betlehem volt, de egy csaknem végzetes tengeri vihar után Kairóban kötött ki. Onnan útba ejtve a Vörös-tengert végül eljutott Jeruzsálembe és Betlehembe is.

Kairóban a naplemente tanulmányozása közben ráakadt a sokat keresett napút színeinek világító fokozatára – írja.

 E felfedezésemről úgy a kultuszministeriumot, mint Hollósy festőt Münchenben táviratilag tudósítottam, amint tehát az új, felfedett színekkel a festménnyel elkészültem, Jeruzsálembe rándultam s ott 67 életnagyságú alakkal megfestettem a vallásdisputát, az imát a panaszfal körül, s ahogy ezt gyorsan befejeztem, máris útra kelve a Tátrában vagyok de már a Tarajkán nem gondolkozom azon, hogyan festem meg a nagy Tátra látképét a vízeséssel. Még csak rajzpróbára sem került a dolog, hanem egyenesen a nagy vásznat távirati úton rendeltem meg. A festmény megvolt alapozva s a felkai parkban télire elraktározva. A Kárpátokból szeptemberben távoznom kellett, az utam Athénbe vezetett.

Őrült iram, nem is vették komolyan, a korabeli művészvilág nem fogadta be. Bohókás, különc figurának tartották, aki furcsa képeket fest óriási vásznakra, szokatlan írásokat tesz közre, nem fogyaszt alkoholt, nem cigarettázik, tavasztól őszig gyümölcsökön és zöldségeken, télen krumplin és vajon él.

Képeit nem adta el, halála után már a festmények alapjául szolgáló méretes vásznakat akarták pénzzé tenni az örökösök, amikor a véletlen oda sodorta az épp műtermet kereső Gerlóczy Gedeont. A jó szemű mérnök Csontváry unokaöccsével, Koszka Istvánnal együtt megvásárolta, így meg is mentette a műveket.

„Közös döntésük eredményeként a nagyméretű vásznakat Gerlóczy helyezte el, a kisebbeket Koszka István őrizte meg mindaddig, míg 1928 szeptemberében 26-án, egy kettejük között létrejött szerződés eredményeként a hagyaték szinte teljes egészében – a Baalbeki áldozatkő című festmény kivételével – Gerlóczy tulajdonába ment át – olvasható Molnos Péter tanulmányában.

A hagyatékról Urbán Tamás, a legendás dokumentarista fotós 1975-ben képsorozatot készített. Erre ő maga így emlékezett:

„Nyolcvanéves korában meghalt a híres építész, Gerlóczy Gedeon, a Csontváry-képek megmentője. Ő soha nem dicsekedett az évtizedekkel előtt vásárolt festményeivel, így nem is értékelte senki gyűjteményét. Czippán Gyuri újságíró barátom, a Hétfői Hírek munkatársa szólt, hogy menjünk el, s csináljunk riportot róla. Megtudtuk, hogy Gedeon bácsi özvegye a Galamb utca 3. szám alatt, a VI. emeleten lakik. Az építész lánya 42 Csontváry-képet örökölt édesapjától, amelyek a lakás falát dísztették.”

Ma Csontváry képeire százmilliókért licitálnak, ha nagy ritkán felbukkannak egy árverésen. Addig is itt egy kvíz, ami ingyen áll mindenki rendelkezésére. 

(Borítókép:  Csontváry Kosztka Tivadar Baalbek című festményét nézik érdeklődők a pécsi Csontváry Múzeumban a Múzeumok éjszakáján, 2018. június 23-án. Fotó: Sóki Tamás / MTI)