Index Vakbarát Hírportál

Kivándorolnak a szabadba a Ludwig Múzeum kiállításai

2022. július 16., szombat 09:02

Külső helyszíneken nyílnak kiállítások a Ludwig Múzeum Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok című nemzetközi válogatásához kapcsolódóan.

„A Ludwig Múzeum Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok című nemzetközi kiállításához kapcsolódóan, azzal párhuzamosan három külső helyszín viszi tovább a kiállítás koncepcióját Budapest városszövetébe illesztve” – derült ki a múzeum sajtóközleményéből.

A három installáció szervesen kapcsolódik a jelen időtapasztalatához, annak a művészeti gyakorlatokban tetten érhető kísérleteihez, és olyan kérdéseket emel ki, amelyek segítségével kibomlanak a permanens átmenetiség egyes vonásai.

Központban a főváros

2022. július 22-től a KÉK – Kortárs Építészeti Központ együttműködésével a Bartók Béla úton látható Oto HUDEC szlovák alkotó installációja. Augusztus 3-tól az EJTECH formáció installációja a Vörösmarty téren áll össze egyedi hangtérré a Műhely / Az ONYX előszobája partnerségével. A két villámesemény mindössze néhány hétig várja a látogatókat egyedi nyitvatartással.  

Végül a Ludwig Múzeumban látható kiállítás záróeseményeként nyílik meg Jeannette Christensen norvég művész zseléinstallációja a nyár végén, amely a következő egy hónapban a látogatók szeme láttára alakul át egy rendhagyó pincehelyiségben, időben is kiterjesztve a kiállítás egészét szeptember végéig (a Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok szeptember 4-én zár a Ludwig Múzeumban). 

Rovatok