Ilyen volt a Szentivánéji álom a Kőszegi Várszínház ünnepi előadásán.
Egy régi anekdota jut az eszembe, hogy igaz-e, vagy sem, mindegy is. Történt egyszer, hogy egy színházi rendező tartozott Csortos Gyulának, a neves színművésznek. A rendező úgy gondolta, hogy a pénzt a legközelebbi Shakespeare-bemutatóját követően adja meg. Az előadásra meghívta a rettegett cinizmusáról híres Csortost, aki megnézte a darabot, majd amikor a rendező rohant hozzá, hogy lerója tartozását, Csortos így szólt: Hagyja, Shakespeare-nek sokkal többel tartozik.
Azok viszont, akik 2022. július 14-én este minden erejüket megfeszítve, tehetségük és kreativitásuk legjavát adva a Kőszegi Várszínházban bemutatták a Szentivánéji álmot,
nem tartoznak Shakespeare-nek. Sőt elhozták Shakespeare-t Kőszegre.
Pedig a nézők talán nem is tudják, honnan is kellene tudniuk, hogy a Kőszegi Várszínház fennállásának 40. évfordulója előtt tisztelgő előadást, William Shakespeare Szentivánéji álom című komédiáját milyen előzmények után mutatták be.
A színlapon az áll, hogy a rendező Hegedűs D. Géza. Eredetileg azonban Dicső Dániel vitte volna színre. Már kész volt a díszlet, el is kezdődtek a próbafolyamatok, ám Dicső egy hét után megbetegedett, és a bemutató előtt három héttel lemondta a rendezést. Így a kiváló színészekből (Takács Katalin, Hegedűs D. Géza, Bányai Kelemen Barna, Parti Nóra, Kálid Artúr, Epres Attila, Waskovics Andrea, Tóth Zsófia, Karácsony Gergő, Major Erik, Lengyel Benjámin, Némedi Árpád, Marton Róbert) álló, kifejezetten erre az előadásra összehívott csapat kezébe vette a színdarab sorsát, hogy tisztes munkával, becsülettel megmentse a produkciót, hogy mégis legyen színházi ünnep Kőszegen.
Aki ismeri a színházak világát, az tudja, hogy amikor egy stáb összeáll, a díszlet felépül, és közeleg a bemutató időpontja, a főbb irányokon nagyon nagyot már nem lehet fordítani. Vagyis az új, beugró rendezőnek abból kell kihoznia a legjobbat, amit az adott állapotban és pillanatban talál. S ha innen nézzük, azt kell mondani, hogy Hegedűs D. Géza – aki az előadásban Tompor Miklós szerepét is játssza – rendezőként lehetővé tette a lehetetlent: alig három hét alatt kibontott egy álmot a világ egyik legbonyolultabb színpadi művéből.
Még akkor is, ha – az említett okok miatt – a színpadi látvány és történet nem feltétlenül harmonizál. Shakespeare fergeteges komédiája ezúttal egy erdőbéli hotelben, a Szentjánosbogárban játszódik. Ám a díszlet (Zöldy Z Gergely munkája) most kissé magára hagyott, szinte érezni, ahogyan a szellő olykor arrébb tol néhány pókhálót. Hegedűs D. Géza rendezése inkább önmagában próbálja eladni a tündérvarázslattal nehezített románcokat. A fenti lakosztály a tündérvilágé, Oberon (Bányai Kelemen Barna) és Titánia (Parti Nóra), Pukk birodalma. Az álombéli lények onnan tekintenek le a földszinten élő halandókra, a mitikus messzeségbe tűnő Theseus (Bányai Kelemen Barna) és Hippolyta (Parti Nóra), a szerelmesek és a mesteremberek világára.
A Szentivánéji álmot nagyon sokféleképpen próbálták már elemezni és értelmezni, és ez önmagában sem feltétlenül egyszerű feladat. Különösen egy ilyen színpadi térben nem az. Ami azonban tény: a történet több történeti, mesebéli és földi síkon fut, van benne ármány és szerelem, csalárdság és félreértés, bosszúállás és nagyvonalúság, kigúnyolás és örömkötés – vagyis csupa olyan dolog, ami nagyon is emberi.
Ezt, köszönhetően a kiváló színészeknek, Kőszegen is megkapjuk. Takács Katalin erős Pukk, könnyed és pimasz, a kortalanság ígéretével tölti meg a bajkeverő manó karakterét. Érzéki bűbájvető. Ilyen dinamikával, ahogyan ő teszi, frissen végzett színészek szokták bejárni a színpadot. Humoros és légies – elvégre Oberon mókamestere –, esendő és megértő. Szerepe a darab vége felé haladva válik egyre hangsúlyosabbá, és a végén tényleg elhisszük neki, hogy Pukk képes mindent hibát kijavítani, és ha jók leszünk, vagyis szófogadó alattvalók maradunk, minden dolgot helyretesz. Takács Katalin mesteri Pukk.
Bányai Kelemen Barna (Theseus/Oberon) és Parti Nóra (Hippolyta/Titania) végig pontos mintái a hatalomnak, uralomnak, de egyben a modern világ celebjei is, címlapra kívánkozó médiaarisztokraták. Az előadás elején erre utal legalábbis az, hogy már az esküvőjüket megelőző jelenésüket is fotózzák, vonulásukat vakuk kereszttüzében láthatjuk. Tündérkirálysági mivoltukban azonban sokkal esendőbbek, szinte emberibbek még az athéni polgároknál is. Ezt a kettősséget nagyon érzékletesen jelenítik meg, s lám, vágyaik és érzelmeik még a tündéreknek is lehetnek. A világokat Cselényi Nóra jelmezei érzékletesen elválasztják. A tündérvilág csillog, a hatalmasok szürkén uniformizáltak, a szerelmetes halandók meg úgy öltöznek, mint bármelyikünk hétfőn, kedden és bármelyik hétköznapon.
A képlet egyszerű:
Ez ugyanakkor kicsit megnehezíti, hogy különbséget tegyünk a Lysandert alakító Karácsony Gergő, valamint a Demetriust alakító Major Erik között, de hogy ez így alakult, annak oka van: Demetrius szerepében eredetileg Lengyel Benjámint láttuk volna, őt azonban baleset érte, és gipszelt bokával nem tudta volna bejárni úgy a színpadot, ahogyan azt a szerepe megkívánta volna. Ezért aztán Major Erik és Lengyel Benjámin szerepet cserélt, s így lett utóbbi Tetőfi Péter, vagyis az ács, a mesteremberekből verbuválódott színi társulat rendezője, Major Erikből pedig – a szövegét két nap alatt megtanulta, ahogyan Lengyel Benjámin is – szerelmes Demetrius.
Major Erik igazán jó macsót alakít, korunk törtető fiatalját, és ebben kifejezetten segíti őt az, hogy a színdarabot Nádasdy Ádám fordításában láthatjuk. Ez a szövegváltozat ugyanis éppen kifejezésbeli eszköztárával sokkal nagyobb teret enged a gátlástalan megnyilvánulásoknak; mintha a modern kor kissé szabadosabb volna a réginél, de legalábbis merészebb. Ehhez nagy szabadságot biztosított Deés Enikő dramaturg, akinek nagy érdeme van abban, hogy Kőszegen Shakespeare lényegében egy új színpadi nyelvezetben mutathatta meg magát.
Karácsony Gergő pedig klasszikus shakespeare-i ifjú, veronai hősszerelmesként is könnyen elképzelhető.
A Hermiát alakító Waskovics Andrea egyszer szerelmetes, vágyakkal teli, máskor meg egy küzdősportoló képességeivel bíró nő. Hermia csakis általa válik ilyen határozottá, elvei mellett kiálló amazonná. Ami talán darabidegen, ugyanakkor a lázadást (szökjünk meg otthonról, és szeressük egymást) mégis jól kifejező elem, az Lysander és Hermia rappelős duója az első felvonásban. Az ötlet jó, a megvalósítás is, egyetlen, soha vissza nem hozott elemként mégis kilóg az előadásból.
Tóth Zsófia esendő Heléna, róla elhisszük, hogy könnyebb kihasználni, mint szeretni. A színpadon szinte széttörik a hiábavaló vágyakozás és kigúnyolás érzetének kettősségében. Tökéletes szerethető áldozat.
Hermia apja, Égeus (Epres Attila) határkarakter, miközben ő a nyitókonfliktus kirobbantója. Még ruhájának színe is sötétszürke. Tisztában van azzal, hogy ha lányát nem Demetrius veszi feleségül, ahogyan ő azt az apai akaratával szeretné, Theseus ítélete szerint lányára halál vagy örök szüzesség vár. (Nem csoda, ha Lysander és Hermia meg akar szökni egy ilyen helyzet elől). Epres Attila kellően alázatos alattvaló és kérges szívű apa, aki tudja, hogy az érdek mindennél előrébb való, de egyben kellően emberi is, hiszen a mesteremberek jelenete közben tátott szájjal alszik. Lám, még egy mostoha lélek is képes arra, hogy mosolyt csaljon az arcunkra.
A Szentivánéji álom egyik legszebb és legmulatságosabb belső története a keretjáték. A színdarab a színdarabban. A tétova Tetőfi Péter (Lengyel Benjámin) rendezésében Theseus és Hippolyta esküvőjén egy színművet láthatunk, melynek címe: Nyomasztó röpke játék Pyramuszról és Thiszbéről. Vidám tragédia. Ez alighanem Shakespeare legszebb önparódiája, de legalábbis az ókori tragédiák szolgalelkű másolóinak minőségi kikacagtatása.
Marton Róbert (Kórász Róbert/szabó/Fal/Holdfény) üdítő jelenség, aki olyan tökéletesen hozza az egyszerű melóst, hogy játékával nem is egy pillanatra megidézi a standup comedyk világát. Jutalma nyíltszíni taps.
De ezt az élményt hívja elő Vinkli is, az asztalos, és a közjátékban Oroszlán (Kálid Artúr) egyszerűségével válik szerethető esendővé, és akin nem azért nevetünk, mert kigúnyolnánk, hanem mert leginkább megölelnénk.
Sipák Ferenc fújtatójavító a közjátékban, Thisbe (Némedi Árpád) az esküvői előadáson válik leginkább szereplővé, olyan ő a színpadon, mint egy zenész-komikus. A színdarab dalai miatta szólalnak meg ilyen szépen, legyen az Titánia altatója vagy a végjáték gitárszólója.
Ők hárman Borsóvirág, Pókháló és Mustármag is, merthogy a tündérkirálynőnek is vannak szolgálói.
Bár Lengyel Benjámin nem gondolta volna, hogy Tetőfi Péter ácsot alakítja majd, hiszen sérüléséig Demetrius szerepére készült, a kényszerű csere mégis életet vitt a történetbe. Olyan ez, mint amikor sót tesznek a levesbe, amitől az étel még élvezetesebbé válik. Fél lábon, mankóval játszani nem egyszerű, ezt a kényszerűséget azonban feledteti az, ahogyan Lengyel Benjámin a színpadra biceg. Ha nem tudnánk, hogy mi történt vele, és az előadás előtt nem mondanák be, miért is jár ő gipszben és mankóval, simán elhinnénk, hogy ez eleve így van.
Az első felvonás zárójelenete, s talán az előadás legerősebb része, amikor a szamárrá varázsolt Tompor Miklós meghágja a bűbájjal megigézett Titániát. Kifejezetten festői. Pukk ugyan véletlenül választja szamáráldozatának Tompor Miklós takácsot, a közjátékban ő Pyramus (Hegedűs D. Géza), Oberon viszont kicsinyes bosszúból küld átkot Titániára. Kétségtelen csúcspont, és éppen azt a megalázatást fejezi ki, amitől Oberon később talán el is szégyelli magát. Mert ilyen bűbájt önnön sérelmeinkért senki nem kívánhatna másnak. És egy ilyen álomból ébredve nem is lehet más a hatás, mint a fájdalom és a csalódás. De ettől válik keserűvé a felismerés, amikor Titánia azt mondja:
hogy lehet, hogy nem is tudtam:
halandók közt, lent aludtam?
A szamárfej nélkül ébredő Tompor Miklós monológja pedig igen erős. Ehhez persze szükség van Hegedűs D. Géza minden tudására, aki ismételten és újra és újra bizonyítékát adja annak, hogy örülhet az, aki játszani látja őt, mert az maga a felejthetetlen színművészet.
Szászi Petra zeneszerzői munkáját akár önálló koncertélményként is értékelhetnénk, olyannyira mély és emlékezetes. Az előadás után többen is a záróének refrénjét dúdolgatták, pedig a nézők azt most hallották először. Ami talán zavaró jelenség, hogy a hangosítás olykor elnyomja a színészeket, de ezen néhány potmétertolással lehet javítani.
Ilyen hát Kőszegen a Szentivánéji álom. Talán mert az élet is ilyen. Amit eltervezünk, amiben élünk, az olykor másként lesz teljes, mint azt gondoljuk vagy reméljük. S már azt is tudjuk: abba, hogy milyenek vagyunk, vagy éppen milyen emberré válunk, olykor a tündéreknek is van beleszólása.
(Borítókép: Kőszegi Várszínház, 2022. július 14. / William Shakespeare: Szentivánéji álom / rendező: Hegedűs D. Géza)