A Klasszik Lasszó irodalmi zenekar minden évben más témát dolgoz fel: a Várkert Bazárban megtartott koncertjükön a szakítás került terítékre. Czinki Ferenc író, a formáció megálmodója az Indexnek elmesélte a zenekar történetét, és az este végén – megannyi szakítástörténet után – egy igazán ritka színházi pillanat emlékével távoztunk.
A corten acél narancs-rozsda felületén borostyán levelek ingáznak, a magasan ülők látképének ez a választóvonal a dunai panoráma és a Szárazárok Színpad között. A Várkert Bazárban, tökéletes összhangban a kertből áradó modernizált reneszánsz hangulattal, a Klasszik Lasszó nevű formáció zenél, akikkel a XXI. század trubadúrlírája születik meg a színpadon. Ahogy a lovagi költészetben, így itt is
a téma a szerelem, csak épp annak a vége.
A tagok úgy kezdik el sorolni a szakítás fajtáit, mint Gombóc Artúr a különböző csokiformákat. A közönséggel az összhang már az első percben kialakul, persze a téma segíti a kapcsolódást, hiszen a legtöbb ember tudja, milyen elhagyni valakit, vagy mennyire fáj, ha minket hagynak el. Ezek az emlékek pedig lehetnek akármilyen régiek, konzerválódnak, tartósságuk pedig valami titkos égi tanítás vagy bármi egyéb misztikum miatt hosszabb, mint a boldog pillanatoké.
Semmi sem fekete-fehér, kivéve a színpadon helyet foglaló művészeket (Benkő Dávid, Sárkány Bertalan, Kemény Zsófi, Vitáris Iván, Schoblocher Barbara, Czinki Ferenc és Jancsó Gábor), akik pont ezt a két színt választották ruhatárukból rögtönzött uniformisnak. Amint belecsapnak a húrokba, az is világossá válik , hogy tehetségükhöz nem fér kétség. A Fonográf Társasjátékával teszik fel a kérdést 2018 óta, mi pedig azóta találgathatunk, hogy épp mit éreznek.
Azt szoktuk mondani, hogy a Klasszik Lasszó létrejötte egy véletlennek köszönhető, de az igazság az, hogy ezt a véletlent előre kitaláltuk és irányítottuk. Évek óta léptem fel Schoblocher Barbival és Jancsó Gáborral úgy, hogy ők zenéltek, én pedig felolvastam. Jellemzően Székesfehérváron, mindig volt egy év végi koncertünk, ahová mindig más vendégeket hívtunk meg magunk mellé. A legutolsó ilyen alkalommal Kemény Zsófi és Vitáris Iván csatlakozott hozzánk. Ott és akkor annyira jól összeállt a műsor, a hangulat, és olyan jól éreztük magunkat, hogy még aznap éjszaka megbeszéltük, ebből valami közöset kell majd csinálni. Ez lett a Klasszik Lasszó, ami a 2018-as Margó Fesztiválon debütált
– avat be Czinki Ferenc irodalmár, akitől arra is kíváncsi voltam, hogy különböző zenekarokban és területeken dolgozó, alapvetően elfoglalt embereket mi tart össze négy éve, hogy a nehézkes egyeztetés ellenére is próbáljanak és fellépjenek.
Elsősorban a személyes barátságunk, másodsorban mindenkit motivál, hogy valami olyasmit tud itt csinálni, amit a saját fő projektjében nem, mindenki kimozdul a komfortzónájából. Mikor van egy írónak arra lehetősége, hogy ilyen helyszínen, ilyen körülmények között, ennyi embernek tud felolvasni? Zsófival többek között ezért is szeretjük, mert bele tudunk kóstolni a koncertezős életérzésbe, a zenészek pedig az irodalmi, színházi létezést tapasztalják meg.
A tény, hogy a színpadon látható alkotók barátok, minden mozzanatból és hangból árad. Tényleg örömből zenélnek. Frissek, fiatalosak és egyenrangúan vesznek részt a produkcióban, amitől hallgatni és nézni is jó őket. A Klasszik Lasszó – nevük is ennek az emlékét őrzi – első műsora a western tematika köré lett felfűzve. Azóta mindig új témát vesznek elő, így jutottak el a Magyar szakítóshoz.
A Klasszik Lasszó tematikus koncertjei úgy állnak össze, hogy Czinki Ferenc és Kemény Zsófi artistákat megszégyenítő tehetséggel kezdenek el zsonglőrködni, csak labdák és buzogányok helyett szavakat dobálnak. Ezekből általában ötletes párbeszédek, monológok, dalszövegek épülnek, amelyeket Vitáris Iván told meg utólag néhány történetszállal. Majd a többiekkel kiegészülve keresnek olyan dalokat, amelyek passzolnak a vázhoz.
Létezik az a színházi katarzis, amikor taps helyett csönddel jutalmazzák a nézők az előadókat. Nem gyakori pillanatok ezek, és legtöbbször a téma súlyossága húzza ebbe az irányba a szíveket. A Várkert Bazár koncertjén a Klasszik Lasszó általánosságban jókedvet generált, a nézők között mindenki mosolygott, igazi nyáresti koncertélményben volt részünk. Majd két humoros-dallamos elem között, a fellépés vége felé Czinki Ferenc egy monológgal kicsikarta a néma csöndet a közönségből. Ez színházban is fehér holló, koncerten életemben először tapasztaltam ilyet.
Az irodalom és a zene az elmúlt években kezdett el egy csúnya szakítás után újfent egymás iránt érdeklődni. Egyre több olyan költő és író áll reflektorfénybe, akikkel eddig hivatásukból kifolyólag a szobamagányt azonosítottuk. Czinki Ferenc úgy látja, hogy több olyan írógeneráció érkezett meg, akik elkezdték lebontani a falat, többek között pont az ilyen, Klasszik Lasszó-szerű műsorokkal. Az írók már nem csak könyvtárszobában olvassák fel a műveiket, nyitottabbak a társműfajokra, szerepelnek színpadon, a médiában. Ez pedig lerövidíti az utat az olvasó és az író között.
A Klasszik Lasszó idén már csak Kapolcson, a Művészetek Völgyében lép fel, úgyhogy aki kíváncsi rá, hogy miként szakít a magyar, milyen humorral állunk a szívfájdalomhoz, és hogyan öntjük dalba a lelkünk, nyáron még egyszer utánajárhat. Ám a hét alkotó-barát ezek után visszavonul, hogy egy egészen új műsort hozzanak létre. A következő témát még homály fedi, de annyi biztos, hogy bármit is választanak, eredeti hangon fogják megfogalmazni.
(Borítókép: Klasszik Lasszó koncert a Várkert Bazárban. Fotó: Várkert Bazár)