Index Vakbarát Hírportál

Mai emberek játszanak el egy misztériumtörténetet

2022. július 22., péntek 07:37

Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját egyetlen alkalommal láthatja a közönség a debreceni Nagytemplom előtti szabadtéri színpadon 2022. augusztus 8-án. A sztárszereplőket felvonultató, élő zenei kísérettel előadott látványos produkció a II. Debreceni Ünnepi Játékok programjában kerül színre Juronics Tamás rendezésében.

A harminc évvel ezelőtt a Madách Színházban bemutatott zenés mű Szűz Mária történetét meséli el: ifjúságától Krisztus születésén és kereszthalálán át Mária mennybemeneteléig követhetjük az eseményeket János apostol látomásos tolmácsolásában. 1991-es ősbemutatója óta többször állították színpadra Magyarországon, de játszották Csehországban, Szlovákiában, Németországban és Olaszországban, a nagyszínpadi feldolgozások mellett oratórikus és koncertszerű verziókban is, ahogyan azt korábban az Indexnek Tolcsvay László is elmesélte.

Élő zenekari kísérettel azonban most először került színre a LantArt Produkció előadásában, amely Juronics Tamás Kossuth-díjas koreográfus, rendező, érdemes művész rendezésében valósult meg a műfaj kiváló énekeseinek és alkotóinak részvételével.

Az evangéliumi történetet anyai nézőpontból ábrázoló rockopera a produkció közleménye szerint színház- és kultúrtörténeti különlegességként egyszerre képes felmutatni a szakralitást, az isteni erő nagyságát és a szeretet mindent legyőző erejét, ugyanakkor az emberi érzések lelki hátterét is. A húsvétkor Győrben nagy sikerrel bemutatott produkció újragondolt formában láttatja a művet.

Nem egy ikonosztázt állítunk színre, hanem mai emberek játszanak el egy misztériumtörténetet. A fókusz az emberi síkon van, mégpedig női látószögből. Csak annyira archaizálunk, mint egy régészeti lelet, amit Cziegler Balázs látványos, titkokat rejtő és műfajelőzményi inspirációkat megidéző díszlete okosan érzékeltet, míg Benedek Mari jelmezei a mai kort jelenítik meg

– nyilatkozta Juronics Tamás rendező.

A jubileumhoz méltó, nagy kiállítású előadást Győr, Kaposvár és a Margitsziget után Debrecenben is láthatják az érdeklődők. A szereposztás a zenés-színházi műfaj legjobbjait vonultatja fel. Máriát Bordás Barbara, Jézust György-Rózsa Sándor, Heródest Novák Péter alakítja, János apostol szerepében pedig Földes Tamás debütál. Közreműködik a Szegedi Kortárs Balett, valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és kórusa Medveczky Szabolcs vezényletével.

Rovatok