Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Takács László

2022. augusztus 2., kedd 10:03

A Győri Nemzeti Színház egykori ügyvezető igazgatója 85 éves volt.

85 éves korában meghalt Takács László, a Győri Nemzeti Színház egykori ügyvezető igazgatója – közölte a Győri Nemzeti Színház hivatalos oldala a Facebookon.

Takács László Győrben született, majd Szegedre került, a főiskolai évek alatt találkozott élete két meghatározó szerelmével: párjával, Bende Ildikóval és a színházzal. Diploma után kaposvári, majd kecskeméti évek következtek, míg 1974-ben visszakerült családjával Győrbe, ahol szervezőtitkárként, később művészeti titkárként, majd 1984–1995 között ügyvezető igazgatóként szolgálta a színházat.

Fáradhatatlan szorgalommal dolgozott Bor Józseffel és Csala Benedekkel, a színház emblematikus igazgatójával és karmesterével – akik már szintén az égi társulat tagjai –, hogy Győrben meghonosodjon az operajátszás. Egyengette az újjáalakuló társulat életét, szervezte a színház előadásait székhelyünkön és azon kívül. Munkásságával jelentősen hozzájárult, hogy a Kisfaludy Színház elnyerhette a nemzeti státuszt – olvasható a bejegyzésben.

Rovatok