Index Vakbarát Hírportál

Kulka János először beszélt színpadon a sztrókja óta

2022. augusztus 5., péntek 06:57

A színész hat éve kapott sztrókot, azóta újra tanult járni és beszélni is. Az agyvérzése óta azonban már színpadra lépett, azonban eddig csak olyan szerepekben tűnt fel, amelyekben nem kellett beszélnie. A színész most Szentendrén először beszélt a színpadon.

Az afáziával küzdő Kulka János 2016 áprilisában kapott sztrókot, amelyet követően újra kellett tanulnia beszélni és járni. A színész a színpadra azóta már visszatért, a komolyabb beszéd azonban még problémát okozhat neki, most azonban szerepet kapott egy darabban, amelyben a sztrókja óta először fog beszélni a színpadon.

Alföldi Róbert arról beszélt, miért pont Kulka Jánost kérték fel Bíró Bence: Magyar tenger című színdarabjának nagypapa szerepére, aki szerinte egy olyan karakter, aki egy kicsit kivonult a világból, és „egy picit nincs is itt”.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a János állapotával összecsúszik, én ezt sokkal inkább praktikusabban látom, tehát ez egy olyan szerep, amelyben nincsenek hosszú mondatok, nagy monológok, rövid mondatok vannak benne

– fogalmazott a rendező. Majd hozzátette, úgy véli, János tökéletesen alkalmas arra, hogy ezt megcsinálja, és meg is tudja csinálni.

Alföldi Róbert arról is beszélt, hogy alkalmazkodtak a színészhez, és használnak belőle mindent, amit csak tudnak. Elmondása szerint Kulka János és Bíró Bence találkoztak, és lerövidítették azokat a mondatokat, amelyek a színésznek nehezebben álltak össze vagy nehezebben mondta volna ki.

Ő így van most. Tehát akkor őt így kell használni, és meg kell próbálni így használni. Ez ugyanolyan, mint ha ő nem ebben a speciális állapotban lenne. Egy jó, ilyen undok nagypapa, ez pont jó a Jánosnak

– mondta Alföldi Róbert az RTL Híradónak.

A rendező végül elmondta, ő nem foglalkozik azzal, hogy a színész mennyire izgulhat most, hanem azzal, hogy Kulka Jánosnak van egy dolga, amit csináljon meg jól. És azt jól meg is fogja csinálni – tette hozzá. 

A darabot a Szentendrei Teátriumban mutatták be augusztus 4-én, csütörtökön este.

(Borítókép: Kulka János. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok