Nyolc éve halt meg Robin Williams (1951–2014) Oscar-díjas színész, humorista. Élete során olyan kultikus alkotásokkal ajándékozta meg a közönséget, mint a Holt költők társasága, a Good Will Hunting vagy az Ébredések. „Nélküle a világ sötétebb, a színek fakóbbak, a nevetés is kevesebb” – ezzel a visszaemlékezéssel tisztelgünk a színész előtt, aki rengeteg boldog pillanattal ajándékozott meg bennünket.
A mosoly élet. A boldogság hang. Az öröm kard. A nevetés pajzs. Amikor a nézőtér fényei kihunynak, és felizzik a színpad, a humorista kilép, és az élet mindennapi fájdalmait és bizonytalanságát formálja kacagássá. Megmutatja a fájdalmak örömét egy tanteremben. Értelmet ad a boldogságtól túlcsorduló sírásnak egy kórházban. Ő az, akinek az elvesztése akkor is fáj, ha sosem találkoztunk vele, sosem beszéltünk, nincsenek közös emlékeink. Elveszteni valakit, aki reményt ad, az súly a mellkason, szíven, tüdőn, görcs a torokban. Legendás nevettető, maga az improvizáció, utánozható, de nem megismételhető. Ő Robin Williams.
„Jó reggelt, Vietnám!”, várnánk a harsány köszöntést, de már nincs kitől. Nem volt fájdalmas gyerekkora, nem élt meg tragikus napokat a múltban, az öröm mellett mégis a kín ezer mosolyát hordozta magán. Egyszer egy tanárom azt mondta nekem, hogy nevettető színésznek lenni sokkal nehezebb, mert érteni kell a mosoly mögötti fájdalmat, és azzal együtt kell átadni. Tőle ezt máshogy nem is láthattuk.
Improvizációs készsége páratlan volt a kék bolygón. Amikor a Jó reggelt, Vietnám!-ot forgatták, a rendező (Barry Levinson) annyira bízott adottságaiban, hogy szövegkönyv nélkül engedte a kamera elé. Így megszólalásainak többsége saját kútfőből fakadt – ezért Oscar-díjra is jelölték. Amikor az Aladdinban formálta meg Dzsinit, a rendező kockázatot vállalt, mert a szerepre nem castingolt. Dzsini karakterét Robin Williamsre írták, így ha a színész visszautasítja, az egész munkát kezdhetik elölről.
A színész el akarta vállalni a szerepet, hogy valami különlegeset adhasson gyermekeinek, ám – a Washington Post tanúsága szerint – volt egy kikötése:
Nem akarok eladni semmit, legyen az Burger King-es szendvics, játékok vagy bármi egyéb.
Neki a vászon, a mese és az üzenet volt az, amit az embereknek adni akart. Az általa elmondott szavak szinte teljes egésze improvizáció, ebből harmincórányi anyagot vettek fel a kilencvenperces filmhez.
Szélesvásznú karrierje egyszerre bővelkedett mély drámákban, könnyed vígjátékokban és grandiózus blockbusterekben. Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi színész kategóriájában a Jó reggelt, Vietnám!-ért, A halászkirály legendájáért, a Holt költők társaságáért,
győzelemre mégis a Good Will Hunting vitte.
Kapitányunk sokszor tért vissza a pódiumra komédiásként. Egyszerre játszott színházban és lépett fel humoristaként. Már fiatalon is szinte mindenki csodálta energiáját és különleges gondolkodását, kritikusait kemény munkával, lépésről lépésre győzte meg.
A Julliard Schoolban tanult színészetet, ahol John Houseman színész-producer hamar felismerte szembetűnő tehetségét, és áthelyezte őt a haladó képzési programba. Itt töltött három évet, majd Houseman tanácsára elhagyta az iskolát: egy őszinte beszélgetésben elmondta Williamsnak, hogy a Julliard nem képes többet tanítani neki, túlnőtte az iskolát. Egy másik tanára, Gerald Freedman színházrendező szerint egyáltalán nem volt meglepő, hogy Williams távozott az intézményből. Eredendő zseniként írta le a fiatal színészt, akinek tehetsége túlmutatott a Julliard klasszikus oktatási mivoltán.
Innentől kezdte életének egészét a humoristalétnek szentelni.
Mosolyt csalt az emberek arcára Los Angelestől New Yorkon át egészen Londonig, miközben kapcsolatokat épített. A véletlenek folytán jutott el a televíziós szereplésekhez, ahol az igazi áttörést számára a Mork & Mindy jelentette. Karrierje kezdett felfelé ívelni, de mindig nagyon ügyelt rá, hogy csak olyan szerepet vállaljon, amely emberileg és szakmailag is építi.
Így ismerkedett meg Robert De Niróval, akitől a jó helyen alkalmazott hallgatás, a csönd drámai erejét tanulta meg. Találkozott Dustin Hoffmannal a Hook forgatásán, aki a sokszínűség fontosságára, az egymással teljesen ellentétes karakterek szélsőséges megformálására vezette rá. Szárnyai alá vette Woody Allen, de életútjának sikerét Steven Spielberg is a szívén viselte.
Rengeteget dolgozott, így rengeteg bevételre is tett szert, amit gyakran visszaforgatott mások megsegítésére. Whoopi Goldberggel és Billy Crystallal nyolcvanmillió dollárt gyűjtött hajléktalanoknak, máskor 13 országot átívelő turnéra utazott,
hogy kilencvenezer veteránnak adhasson erőt és jókedvet.
Fontos volt számára a közművelődés támogatása, többször kiállt a nők jogaiért. 2010-ben jótékonysági fellépéssel segített a canterburyi földrengés áldozatainak, a teljes bevételt a Vöröskeresztnek és a helyieknek ajánlotta fel. Bob Zmuda rendező-producer szerint Robin Williams úgy érezte, hogy kivételes helyzetben lehet, amiért jómódú családba született, és soha nem kellett nélkülöznie. Szeretett volna valamit visszaadni abból a jólétből, amivel a sorsa megajándékozta.
Szabadidejében rajongással adózott az egyszerű, földi dolgoknak. A klasszikus – papírt és ceruzát használó – szerepjátékok, társasjátékok nagy kedvelője volt. Imádta a videójátékokat, még lányát is Zeldának nevezte el a The Legend of Zelda főszereplője után. Animéket nézett, figurákat és relikviákat gyűjtött, kedvenc könyve volt az Alapítvány–Birodalom–Robot-regényciklus Isaac Asimovtól, valamint Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, a Narnia krónikái második kötete C. S. Lewistól.
Imádott sportolni is. Az iskolai csapatban birkózott, valamint futott. Lába is éppoly fürge volt, mint az esze. Fiatalon ígéretes tehetségnek tartották, egyéni rekordja tíz kilométer 34,5 perc alatt. Amikor attól félt, hogy számos humorista kollégájának mintájára ő is függővé válik az alkohol és a drogok szorításában,
terápiás céllal biciklizni kezdett.
Egyedi bicikligyűjteményt halmozott fel, a járgányokat meg is ülte, rendszeresen használta. A versenybiciklizés rajongója volt, többször elutazott a Tour de France-ra. Gyűjteményének zömét halála után gyermekei eladományozták jótékonysági szervezeteknek.
Törekedett arra, hogy megőrizze testi és lelki egészségét, még akkor is, ha a lelke mélyén folyamatosan küzdött az árnyékokkal. A nyolcvanas évek elején többször nyúlt droghoz, és e szenvedélyének csak barátja, John Belushi, a Blues Brothers ikonikus alakjának halála vetett véget. Belushi túladagolásban halt meg 1982. március 5-én. Egy évvel később, amikor Williams fia megszületett, az örömteli hír nyilvános bejelentése mellett azt is elmondta, hogy mindenféle drogot maga mögött hagyott, és ebben a döntésében valóban Belushi halála is közrejátszott. A két komédiás Belushi halálának estéjén még találkozott, így
Robin Williams az egyik utolsó ember volt, aki Johnt még élni látta.
Minden mélypontjánál talált valami különlegeset, amihez kapcsolódni tudott. Gyermekei hatalmas erőt adtak neki, művészetében pedig folyton a megújulásra törekedett. Ha kevésnek érezte magát, másoknak próbált adni jótékony vagy művészeti módon, hogy ezáltal ő is gyarapodjon. Fájdalmából mosolyt, szorongásából nevetést kovácsolt. A depresszió csupán élete végső szakaszában tudta maga alá gyűrni, miután a súlyos kór, a Lewy-testes demencia ostrom alá vette elméjét.
Halála után két évvel akkori felesége a Neurology szakfolyóiratban megosztott néhány információt Robin Williams betegségének tüneteiről. Elmesélte, hogy a neurológusok, akiknél jártak, elszörnyedve nézték a leleteket; lesújtotta őket a színész állapota. Robin Williams drasztikus leépülése 2013 végén kezdődött. Súlyos tünetei között szerepelt a hosszan tartó rettegés, a szorongás és az inszomnia, a kóros álmatlanság, amely az idő haladtával
paranoiával, memóriavesztéssel és tévképzetekkel párosult.
A Lewy-testes betegeknél gyakoriak a súlyos, pszichés tünetek, és a leépülési folyamatot Williams rövid időn belül tapasztalta meg. Halálakor nem találtak a szervezetében sem drogot, sem alkoholt, a gyógyszerekből is csupán a megengedett mennyiséget.
A betegség éppen azt vette el tőle, amivel az évek során mindig vissza tudott térni élete mélypontjairól, és amivel másokat is fel tudott segíteni a földről. A kór a világ egyik legragyogóbb elméjét fogyasztotta el.
Haláláról sokan nyilatkoztak, ám közülük talán éppen Williams lánya, Zelda fogalmazta meg legjobban a Variety magazinnak az érzést:
Nélküle a világ sötétebb, a színek fakóbbak, a nevetés is kevesebb.
Sosem találkoztunk, sosem beszéltünk, nem osztoztunk közös emlékeken, mégis valami olyat kaptam tőle, amit szavak formájába nem lehet önteni. Szeretném valahogy meghálálni, hogy tanárom helyett tanárom volt, példaképem és kapitányom. Neki már nem köszönhetem ezt meg, így minden, amit tehetek, hogy emlékeimben olyan boldogsággal és örömmel őrzöm őt, ahogy mélabús mosolyt csal az arcomra, amikor azt hallom: Jó reggelt, Vietnám!
(Borítókép: Robin Williams 2006. április 27-én. Fotó: Peter Kramer / Getty Images)