A divatvilág egyik ikonikus területe a testművészet, azon belül is a tetoválás. Az ágazat mögött megbúvó pszichológiai tényezők sokszor kettős hatásúak, hiszen egy ruha megvételével vagy egy új zene meghallgatásával szemben egy-egy rajz tartós elköteleződést jelent. A divat és az emberi gondolkodás is változik, akkor vajon mi lehet a motiváció egy ilyen maradandó minta mögött?
Manapság a divat olyan gyorsan változik, mint a széljárás, és annyira konzekvens, mint az időjárás. Reggel még kellemes, langyos, nyugati szél fújt az utcában, délutánra már szélcsend és kánikula érkezik, estére pedig észak felől vihart jósolnak. Az időjárásra nincs nagy befolyásunk, de a trendeknél megtehetnénk, hogy nem követjük. Azokra sokan mégis elsődleges szélirányként tekintenek. Igaz ez a ruhákra, az ételekre, a zenére és persze a tetoválásokra is.
A mai stílus mókás, hiszen az előbb említett felsorolás szinte minden elemében egyfajta múltat felelevenítő korszakát éli.
Ez a múlt főként az 1980-as, 1990-es évek, a testművészetben inkább a második.
Az egyik ilyen visszatérő – vagy inkább túlélő – elem a törzsi tetoválások csoportja. A kilencvenes években az emberek egyszerre gondolták, hogy ezek a tetoválások divatossá teszik őket, valamint a szimmetrikus és rendszeralapú formájuk miatt esztétikusnak is számítottak. Az már jóval kevesebb embert érdekelt, hogy honnan is eredtek a formák. A jelek, amelyek főként a maori törzsek, valamint Thaiföld vagy Hawaii őslakos törzseinek népi szimbólumaiból táplálkoztak, hamar az élmezőny első helyére jutottak a népszerűségi versenyben.
Bár korunk embere ezeknek nem tulajdonít nagy szerepet, túl az esztétikai szépségen, viselőik a múltban ezeket kiváltságos esetben szerezhették meg, és úgy vélték, hogy különböző, mágikus tulajdonságokkal ruházzák fel őket. Erőt adtak a csatákban, megvédtek a gonosz szellemektől, sikert hoztak a vadászatban, és alapvető képességeket növeltek: erő, gyorsaság, reflexek. Ezek voltak a felnőtté válás rituális szimbólumai, és a múltban is, csakúgy, mint manapság, a divat, valamint az egyéniség kifejezésének eszközei voltak.
A tetoválások vizsgálata a mai napig érdekes kutatási ágazat a pszichológusok között, mellyel rengeteg tanulmány foglalkozik (V. Millner: Body piercing and tattooing perspectives, S. Wohlrab: Modifying the body: motivations for getting tattooed and pierced stb.). A mai korban az elsődleges motiváció tetoválás készíttetésekor az egyéniség kihangsúlyozása, az önkifejezés.
A tetoválás viselőjének a különbözőség érzetét adja,
az egyén különlegességét hangsúlyozva a társadalomban. Másodlagos motiváció az esztétikum. A viselő szebbnek és karakteresebbnek tartja magát általa.
Ez a két fő vonal, amely szinte minden embernél jelen van, aki tetoválást készíttet magának, de ugyanolyan mértékben jelennek meg az olyan motivációk, mint egy bizonyos szubkultúrához való tartozási vágy, annak nyílt kifejezése. Szignifikáns még az életeseményhez való kötödés, kvázi terápiás jelleg, valamint szintén erős vonal a spiritualitás vizuális ábrázolása. Utóbbi különlegessége, hogy a kutatók itt már összefüggéseket tudtak kimutatni az iskolai végzettséggel is: eszerint minél magasabb valakinek a szakvégzettsége, annál inkább hajlamos ilyen tematikájú tetoválások készíttetésére.
Ezek után érdemes visszakanyarodni a törzsi tetoválások és a tetoválások mint divatcikkek témaköréhez, hogy amennyiben az elsődleges szempont az egyéniség, az önkifejezés és a különbözőség megélése, az emberek vajon miért nyúlnak újra és újra ugyanazokhoz a mintákhoz.
Ahogy sok tetoválás népszerűsége popkulturális személyekre vezethető vissza – mint a szögesdrót minta elterjedése, lásd Pamela Anderson –, így felmerül a gondolat, hogy a mostani törzsi tetoválások reneszánszának az egyre több filmben virító Dwayne Johnson, valamint az Aquaman filmben is hasonló formákkal telepingált Jason Momoa adhatott remek táptalajt.
Ha ez valóban így van, akkor a valahová tartozás, a rajongás kifejezése és az esztétikum jegyei szembeötlő összefüggést mutatnak, hiszen olyan karakterekről beszélünk, akikre rengetegen példaként tekintenek a testképük miatt. Kis túlzással élve: az átlagembert is felruházhatja egy-egy általuk hordott tetoválás olyan erőkkel, mint amire a régi törzslakók hivatkoztak. Az egyediség ugyanakkor itt teljesen elvész.
A törzsi tetoválásokhoz hasonlóan rengeteg olyan örökzöld vagy visszatérő minta található a világban, amely a végtelenségig kering a varratás divatjában. Ilyenek a különféle pillangó motívumok, a törzsi formák esztétikájához hasonló geometrikus minták, az absztrakt, fekete színű formák vagy épp a farcsontra helyezett, gyakran szexuális töltetű motívumok, hogy csak néhányat említsünk.
A tetoválási minták népszerűsége demográfiailag és korosztályonként is eltérő: amíg az USA-ban népszerűek az amerikai vagy indián minták, addig Magyarországon megjelennek az ősmagyar hit- és formavilágot idéző alkotások.
A korosztályi megközelítésben sokszor a lázadás ténye is fennáll, bár ez mára egyre kevéssé aktuális. Régebben a fiatal felnőttek gyakran csináltattak olyan tetoválást, amely szüleik értékrendjével nem megegyező módon pozicionálta őket, kifejezve ezzel saját egyéniségüket. Mára már ez kisebb arányban jellemző, ellenben aktív példa, hogy a spirituális töltetű minták még mindig inkább a harminc év felettiek kedvelt szimbólumai.
A tetoválási minták divatja olyan gyorsan változik, akár a szélirány. Ha az ember a témával foglalkozó anyagokat keres, feltűnő, hogy ugyanazon demográfiai zónában fél év alatt szinte teljesen megváltozik az aktuális népszerűségi lista. Bár az alkotóművészek sokszor szeretik a saját, egyedi mintáikat elkészíteni, a tetováltatni vágyók gyakran csak az éppen népszerű formákat keresik. A művészeti ág az elmúlt tíz évben reneszánsz virágkorát éli. Az, hogy a jövőben miképp alakul ez a szenvedély, majd kialakul – csakúgy, mint az időjárás.
(Borítókép: Fogvatartottak Új-Zélandon 2011-ben. Fotó: Amy Toensing / Getty Images)