Index Vakbarát Hírportál

A törökverő Hunyadi hőstetteitől lesz hangos Európa

2022. augusztus 15., hétfő 10:41

A készülő nagyszabású Hunyadi-tévéfilmsorozatról az Indexen többször beszámoltunk, most cikket közölt az alkotókkal a Variety. A török sereget megállító magyar hősről szóló filmet 2024 végén mutatják be. Hunyadi Jánost Kádár L. Gellért, Szilágyi Erzsébetet Rujder Vivien alakítja.

Július végén elkezdték forgatni a Rise of the Raven (A holló felemelkedése) címen futó Hunyadi-tévéfilmet, amely Bán Mór bestselleréből készült: a tíz részből álló sorozat Hunyadi János történetét meséli el, aki 1456-ban, a nándorfehérvári csatában legyőzte és megállította az Európába tartó oszmán hadsereget.

A sorozat producere, Robert Lantos (nevéhez olyan filmek fűződnek, mint A napfény íze, azEljövendő szép napok, a Johnny Mnemonic – A jövő szökevénye, azEastern Promises – Gyilkos ígéretek, A jövő bűnei), akivel a készülő filmről az Index az elsők között készített interjút. Három rendezője van: az Oscar-jelölt és Emmy-díjas Robert Dornhelm (A Színház utca gyermekei, Bécsi vér, Mária Terézia, Háború és béke), vele egy podcastban beszélgettünk, illetve Szász Attila (Apró mesék, Örök tél) és Nagypál Orsi (Nyitva, Terápia, Paktum, The Outpost). Hunyadit Kádár L. Gellért, Szilágyi Erzsébetet Rujder Vivien alakítja.

Megváltoztatta Európa történelmét

A magyar származású Lantos, aki idén Cannes-ban David Cronenberg A jövő bűnei című filmjével volt jelen, a Rise of the Ravent a Varietynek fontos magyar történetnek nevezte, ami megváltoztatta Európa történelmét és hatással volt az egész európai civilizációra. Több mint tíz év alatt sikerült megteremteni a film anyagi hátterét, az utolsó mozaikdarab akkor került a helyére, amikor a magyar Nemzeti Filmintézet (NFI) 2020-ban 29 millió dollárt ítélt oda a produkciónak. A filmet az NFI mellett a Beta finanszírozza, a TV2 Magyarországon és Szlovéniában sugározza majd a sorozatot, az ORF pedig, amely nemrégiben csatlakozott, Ausztriában.

Bán Mór epikus regénysorozatának adaptálása olyan írócsapat kimerítő munkáját követelte meg, amely „a mintegy öt-hatezer oldalnyi szépirodalomból tízórás forgatókönyvet próbált csinálni” – mondta Lantos. A showrunner Lengyel Balázs (Aranyélet), a forgatókönyvet Bán Mór mellett Mihalka György, Lovas Balázs, Ruttkay Zsófia és Veres Attila írta.

Családi dráma 

A film kezdetekor az Oszmán Birodalom soha nem látott méretű és erős hadsereget mozgósít, amely nyugat felé indul azzal a céllal, hogy leigázza Európát. A hős Hunyadi és csapatai állnak az Oszmán Birodalom útjában. A középkori Európa botrányai, politikai hatalmi játszmái és udvari intrikái között játszódó sorozat Nagypál Orsi szerint mégis emberi történet.

Számomra a történelem csak a háttér – mondta, kiemelve a hősök emberi történeteit. – Ez egy családi dráma. Van egy férfi, aki feleségül vesz egy nőt, akit aztán soha nem lát, mert folyton harcba indul, hogy megvédje a hazáját. Aztán vannak gyerekei, akiket fel kell áldoznia a hazájáért. Számomra a legnagyobb kérdés, és a történet lényege, hogy mennyit kell áldozni azért, amiben hiszel?

Robert Dornhelm rendező egy hatalmas vászonra festő művész alkotásához hasonlította a pazar produkción való munkát. „Amit ma láttam, az elképesztő – mondta a Varietynek, miután meglátogatta a helyszínt. – 275 fős stáb, 80 ló, 40 fokos hőmérsékleten fém egyenruhában. Ez őrület. Hihetetlenül nagy, poros, forró, izgalmas. Valóban hatalmas produkció.”

A magyar filmesek minden eddiginél nagyobb lehetőséget kaptak, hogy bemutathassák a tehetségüket. „Jó lenne elérni oda, hogy az emberek szerte a világon rácsodálkozhassanak arra, mire képesek a magyar filmesek – mondja Szász Attila rendező. – Itt ez a csodálatos történelmi esemény, és jó lenne erről egyedi és színvonalas módon beszámolni. Ez az, amire törekszünk.”

Robert Lantos kiemelte, hogy Magyarországon nem szokatlan, hogy kasszasiker produkciókat forgatnak, például a Dűne második részét, de a Rise of the Raven vízválasztó lehet a magyar filmipar növekedésében. A július 25-én megkezdett forgatás a tervek szerint jövő júniusig tart, a filmet pedig 2024 végén mutatják be. 

Rovatok