Index Vakbarát Hírportál

Szinyei Léghajója a tűzfalon

2022. augusztus 31., szerda 12:41

Budapesten már évek óta turisztikai látványosságnak számítanak a kreatív tűzfalfestmények, most pedig egy újabb gyöngyszemmel bővült a város. Szinyei Merse Pál Léghajó című alkotásának reprodukciója került fel a festő nevét viselő gimnázium falára.

Az idén 125. tanévét kezdő iskola vezetősége már régóta fontolgatta a belső udvaron lévő fal megfestését, a kerek évforduló pedig alkalmat adott a megvalósításra. A Neopaint csoport vállalta a feladatot, akiknek olyan alkotásokat köszönhetünk, mint az 56-os forradalom 60. évfordulójára készült falfestmény és a Rumbach Sebestyén utcában található Rubik-kocka. A festőművészek a felkérés után azonnal a Léghajót ajánlották, amit az iskola vezetősége örömmel elfogadott.

A munkálatok két hétig tartottak a kánikula kellős közepén, az 500 m²-es festményt öt művész készítette el közösen. Szinyei művének fontos jelentése is van az iskola számára, hiszen Szinyei Merse Anna a dédnagyapja életét és munkásságát feldolgozó könyvében ezt írta róla:

A léghajó szimbóluma az emberi gondolatok szárnyalásának és a művészi szabadságnak, mely mégsem távolodik el kozmikus magasságokba, hanem az emberiség élettere, a föld közelében marad.

A monumentális falfestmény visszahozza az eredeti mű hangulatát. Bár első ránézésre nem tűnik bonyolultnak, egy aprólékos és teljesen egyedi festményt sikerült a csoportnak az iskola falára varázsolnia. A Neopaint tagjai remélik, hogy még sok ilyen lehetőségük lesz, hiszen fontosnak tartják, hogy ezek a tűzfalfestmények ne csak turisztikai látványosságok legyenek, de a kultúra szeretetét is magukban hordozzák.

Ha tehetnénk, mi csak ilyen képeket festenénk, mert ennek célja és értelme van. Számunkra a legnagyobb dicséret az lenne, ha Szinyei láthatná, és azt mondaná rá: Ez igen, szép munka!

– idézik a projektről kiadott közleményben a Neopaint vezetőjét, Jankovits Barnabást.

(Borítókép: Neopaint Works)

Rovatok