Index Vakbarát Hírportál

Történetek a román gulágról és Kis-Szibériáról

2022. augusztus 31., szerda 08:46

Az év hátralevő részében az ember legszívesebben már csak olvasna – ez az érzés foghatja el azt, aki megnézi a Libri Kiadói Csoport újonnan megjelenő könyveinek listáját. Magyar és külföldi szerzők, nagy nevek és olyanok is szerepelnek rajta, akiket most fogunk még csak megismerni, és sokakkal személyesen is találkozhatunk.

Felsorolni is sok, mennyi új kötetet adnak ki a napokban, hetekben a Libri Kiadói Csoporthoz tartozó, önálló brandként működő műhelyek – a Helikon, Jelenkor, a Park, a Libri és a Kolibri Kiadó –, de az biztos, hogy csupa olyan könyvről van szó, amivel szeretnék eltalálni az emberek ízlését.

Ez eddig sikerült, hiszen tavaly 2,5 millió könyvet adtak el (ez 400 új címet jelent), amivel 3,5 milliárd forintnyi bevételt és félmilliárd forintnyi nyereséget könyvelhettek el. Ezt Sárközy Bence, a cég ügyvezető igazgatója ismertette azon a sajtótájékoztatón, ahol a kiadók vezetői az új könyveiket mutatták be: ők is csupán egy-egy kötetet emelhettek ki a kínálatból, ami nem volt könnyű.

Szétszakított családok

Az egyik legnagyobb „dobás” Visky András Kitelepítés című munkája, amely az író családjának történetét dolgozza fel. Visky András édesapját, a köztiszteletben álló református lelkészt 1958-ban koholt vádakkal 22 év börtönre ítélték, feleségét pedig hét gyerekkel kitelepítették a Duna-delta vidékére, a román gulágra.

A könyv arról szól, hogyan tudott ez az édesanya túlélni (róla szól Visky András Júlia cím drámája is), ami úgy kezdődik, hogy hajlékot kellett maguknak eszkábálni. A regényben nem csak azért hallik ki a remény hangja, mert a Bibliából táplálkozó, hívő családról van szó, hanem mert a legkisebb gyerek szemén keresztül látjuk a történteket. A könyv bemutatója szeptember 13-án lesz a Kinóban, ahol levetítik az On The Spot róluk szóló filmjét is.

Egy szintén meghurcolt és szétszakított család történetét dolgozza fel Ai Weiwei 1000 év öröm és bánat című könyve is. Az ismert művész és emberi jogi aktivista apját a kínai Kulturális Forradalom idején jobboldalinak bélyegezték, és családjával együtt „Kis-Szibériába” száműzték, ahol büntetésből latrinát kellett takarítania, Ai Weiweit pedig 2011-ben minden indok nélkül 81 napra őrizetbe vették. A művész felidézi a számkivetettségben töltött éveket, majd a későbbi nehéz döntést: elhagyja családját, hogy Amerikában folytasson művészeti tanulmányokat. Leírja, hogyan vált ismeretlen alkotóból világsztárrá.

Totálisan brutális könyv

Vlagyimir Szorokin A négyek szíve című műve M. Nagy Miklós, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője szerint „totálisan brutális” könyv, és most még szomorú aktualitása is lett. A négyek terveznek és szerveznek valamit, ennek érdekében gyilkolnak, kínoznak, őket kínozzák, az emberi lelemény legvégső határait feszegető kegyetlenséggel. Szorokin regénye a szovjethatalom végnapjaiban született. Hová juthat el az ember erőszakkal és kegyetlenséggel? Félő, hogy a válasz napjainkban fog megérkezni, írják a könyv ismertetőjében. 

Sárközy Bence egy igazi világsztár, Hanya Yanagihara A paradicsomba című regényét tartja az egyik legnagyobb idei szenzációnak: az amerikai szerző merész és briliáns regénye három évszázadot ölel fel, három alternatív Amerikában mesél szeretőkről, családról, veszteségről és az utópia mindig elillanó ígéretéről. A könyv leírása szerint a korábban szilárdnak hitt fogalmak – betegség, gyógyulás, rassz, család, nemzet, hatalom – viszonylagossá és cseppfolyóssá válnak, s olyan örvénybe rántják az olvasót, amelyben kénytelen lesz ő maga is újragondolni világképe sarokköveit.

Kihalunk, de nem mi okozzuk

Mindannyiunkat élénken foglalkoztató témát dolgoz fel Peter Branner A világ végei című munkája: a könyv a földtörténeti kihalásokról szól, amelyekben a klímaváltozás mindig is fontos problémát jelentett. Jelenleg a hatodik kihalás folyamatában vagyunk, ami az embert veszélyezteti – „jó hír”, hogy a szerző szerint ezt nem az ember idézte elő. Izgalmasnak ígérkezik Kertész Balázs (alias Panama Jack) Közgazdaságtan lelkes amatőröknek – Avagy miért nem működik a kapitalizmus Magyarországon? című könyve is.

A magyar szerzők sorát folytatva új könyvvel jelentkezik Hidas Judit: a Nem vagy többé az apám című regény éles megfigyelésekkel leírt Magyarországára a mai 40-es, 50-es korosztály ismerhet rá, miközben a könyv rávilágít a mérgező családi kapcsolatokra is. Gurubi Ágnes Szív utca utáni második regénye, a Másik Isten egy 36 éves budapesti nő története, egy szenvedélyes lélektani dráma.

A hazai könyvvilág ünnepel is: 70 éves Morcsányi Géza, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, és ezzel nagyban meghatározta a rendszerváltás utáni könyvkiadást. Nádas Péter pedig 80 éves, őt a Margó Fesztiválon köszöntik. A Margó vendége lesz várhatóan Ai Weiwei, aki Bécs után most Velencében állítja ki mindig különleges alkotásait, és Budapestre érkezik Vlagyimir Szorokin is.

(Borítókép: Visky András. Fotó: Biró István/MTI)

Rovatok