Dóra szinte születésétől fogva érdeklődött az alkotás iránt, kisiskolásként már rajzszakkörre járt, de csak gimnazistaként határozta el, hogy komolyabban szeretne a művészettel foglalkozni, esetleg ilyen egyetemre jelentkezni. 

A szeptember 9-én nyílt Álmok-kiállítás a gimnazista lány éves iskolai projektjéből született. A projektmunkát minden diák szabadon választhatta ki, Dóra pedig úgy döntött, összeköti a kellemeset a hasznossal, és összeállít egy komplett kiállítást. Év közben a kiállítástervvel foglalkozott, ez elsősorban abból állt, hogy kiállítóhelyeket keresett, ahol befogadnák a műveit, és közben természetesen elkészítette a kiállítandó képeket is. 

Budapesten szerintem az összes galériának írtam, végül a Scrutonban kapnak helyet a műveim.

Kiállt az álmaiért

Rengeteg üzenet és személyes találkozó után kezdtek el foglalkozni a lánnyal, aki, mint mondja, kezdő, a magyar művészeti szcénában még „névtelen” alkotóként csak nehezen talált kiállítóteret – pláne olyan helyszínt, ami az ő igényeinek is megfelelt, illeszkedett az Álmok tematikájához.

A lány minél több technikát szeretett volna kipróbálni, így olajfestmények, digitális rajzok, akvarellek, szénrajzok, fotómontázsok, de még egy szobor is készült a projekt részeként. 30-40 képet készített, amelyből körülbelül 20 munkát állít ki. 

Olajfestékkel és akvarellel szeretek a legjobban alkotni. A digitális technikának is megvan a maga szépsége, nagyon sok lehetőség rejlik ebben az alkotásmódban, de azt még gyakorolnom kell. Az egyetemen nem hagyományos festészetet, hanem digitális dizájnt és animációt szeretnék tanulni.

Dóra úgy fogalmazott, a digitális alkotás sokak szerint csalásnak minősül, hiszen nem saját kezűleg készülnek a rajzok, így nem mindenki ismeri el valódi művészetként. Ez az egész azonban hasonló, mint amikor megjelent az első fényképezőgép: az emberek olyan könnyen és élethűen képezték le a valóságot, hogy már-már csalásnak tűnt, a fotográfia ugyanakkor olyan ágazattá alakult át, amelynél manapság egy kiállításon nem feltétlenül az élethűséget, élességet, szépséget keressük, hanem inkább azt a szöget vagy beállítást, amelyen keresztül az elkészült kép valamilyen többletjelentéssel bír. A lány szerint a műkedvelő közönség sokkal nyitottabb, így könnyebben elfogadja, ha nem a színtiszta valóságot látja.

Mindegyik kép mellé igyekeztem szöveges leírást is adni, hiszen számomra fontos, hogy annak is legyen segítő pont, aki nem feltétlenül érti a kép üzenetét. Az alkotó jobban tudja, miért olyan a kép, amilyen. Fontos, hogy a művész üzenete is átmenjen a befogadóhoz, meg persze az is, hogy saját gondolatok szülessenek a nézők fejében. Én nem egy konkrét üzenetet akarok átadni a képeimmel, sokkal inkább egy hangulatot: az álomvilág hangulatát. Én ezt képekkel és szövegekkel tudtam megvalósítani.

Mivel Dórát érdekelte a téma spirituális és tudományos értelemben is, ráadásul élénken emlékezett az álmaira, érthető, hogy az álmok köré fűzte fel a projektet. Mivel az ember mindig mást álmodik, így a kiállítás sem lesz unalmas, nem laposodik el a hasonló hangulatú képek miatt, mint az sok, egy témán alapuló gyűjteményre jellemző lehet. Az álmok sokféle megközelítésben jelennek meg, hiszen a gimnazista szabadon engedte mind a kreativitását, mind a fantáziáját. 

(Borítókép: Tertsch Dóra. Fotó: Szabó Réka / Index)