Index Vakbarát Hírportál

Elvis Presley kedvenc magyar rendezésű filmjével elindult a budapesti fesztivál

2022. szeptember 14., szerda 08:00

A King Creole című, Elvis Presley főszereplésével, Kertész Mihály rendezésében készült film vetítésével megkezdődött az V. Budapesti Klasszikus Film Maraton kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A vasárnapig tartó fesztiválon a Nemzeti Filmintézet (NFI) szervezésében olyan felújított alkotások és filmritkaságok láthatók, amelyek kizárólag ez alkalommal tekinthetők meg nagyvásznon.

„Ezek a filmek elhozzák Magyarországra a magyar és az európai filmművészet kiemelkedő alkotásait, a hollywoodi filmcsillagokat, és általuk bepillantást nyerhetünk a világ filmarchívumainak kincsesbányáiba” – hangzott el a fesztivál nyitóestjén.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI igazgatóságának elnöke a megnyitón elmondta: az idén Budapest, Bécs, Hollywood mottóval megrendezett fesztiválon mintegy 100 filmen keresztül fedezheti fel a közönség azokat az együttműködéseket, amelyekkel a magyar tehetségek az egyetemes filmművészetet gazdagították az elmúlt 121 évben.

Magyarország bebizonyította, egy igazi filmes ország

Thierry Frémaux, a lyoni Lumiere Intézet és a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, a rendezvény díszvendége kiemelte: a fesztiváloknak szerte a világon ugyanaz a feladatuk, a mozi örökségét, élményét továbbadni, biztosítva, hogy a mozi iránti szerelem ne hunyjon ki soha.

Beszélt barátjáról, André de Tothról, Tóth Endre magyar filmrendezőről, forgatókönyvíróról, filmproducerről, aki megszerettette vele Magyarországot, Budapestet. Mint mondta, a cannes-i filmfesztiválhoz kapcsolódó munkája során megismerhetett olyan alkotókat, mint Enyedi Ildikó, Szabó István, Mundruczó Kornél, Tarr Béla és Nemes László, akik bebizonyították a világnak, hogy Magyarország egy igazi filmes ország. Magyarország is azok közé az országok közé tartozik, amelyek kortárs filmművészete azért ilyen erős, mert van mögötte egy filmtörténet.

Kiemelte: az ilyen fesztiválok szerepe, hogy összekössék a kortárs alkotókat és filmművészetet a filmtörténettel és a korabeli nagy alkotókkal, ez a hídszerep biztosítja, hogy a kreativitás és szabad alkotás folytonossága megmaradjon.

Ezek a mozik várnak Budapesten

Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója arról beszélt, hogy a vetítések az Uránia Nemzeti Filmszínház mellett a Toldi moziban, a Francia Intézetben és a Szent István téren lesznek. Az idei programot meghatározzák azok a filmesek, akik Budapestről és Bécsből indultak a világhírnév felé, főleg azok, akik Hollywoodban arattak sikereket.

A nyitófilm, az Oscar-díjas Kertész Mihály, Michael Curtiz King Creole című alkotása igazi remekmű, amelyet Elvis maga is élete legjobb filmjének tartott.

A megnyitó résztvevői tapssal tisztelegtek a kedden elhunyt Jean-Luc Godard filmrendező életműve előtt.

Ingyenesen megtekinthető négy legendás filmalkotás

A felújított filmklasszikusokat felvonultató fesztiválon szerda este az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz látható a filmtörténet kezdeteiről szóló Lumiere! – A kaland kezdete című film, amelyet Thierry Frémaux a Lumiere-filmek fennmaradt képkockáiból állított össze egyetlen filmalkotássá. A filmes szakember élőben fogja kommentálni a némafilmekből összevágott alkotást. A rendezvényen a világ filmarchívumainak kincsei mellett az idén ezt a négy legendás mozifilmet ingyenesen vetítik a Szent István téren:

A fesztiválon emellett olyan remekművek láthatók, mint A medence Alain Delonnal és Romy Schneiderrel, A sejk fia Bánky Vilmával, a Sziget a szárazföldön Kiss Manyival és a Dögkeselyű Cserhalmi Györggyel – írja az MTI.

A szervezők a diákoknak és tanároknak kétezer ingyenes akkreditációs karszalagot biztosítanak, amelyek a fesztivál összes vetítésére érvényesek.

Rovatok