Index Vakbarát Hírportál

Petőfi Sándornak még ehhez is volt képe

2022. szeptember 16., péntek 11:40

Ötven ember négy órán keresztül rakta ki legókockákból Petőfi Sándor arcképét. Az esemény még a múlt hétvégén történt Kunszentmiklóson, de az erről szóló hírt csak most adták ki.

A beszámolóból kiderül, hogy a mintegy 13 824 darab építőkockából álló mozaik lehetne akár világrekord is, de ennek hitelesítését még nem végezték el. A szervezők ugyanakkor úgy tudják, hogy ilyet korábban még senki nem alkotott – és ez nagyon valószínű.

Már csak azért is, mert Magyarországon idén és jövőre, vagyis 2022-ben és 2023-ban ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 200 éves évfordulójáról. Ennek oka az, hogy a költő 1823. január 1-jén született.

Apró darabokból épül a múlt

A bicentenárium számos programja közül – a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében – a Bács-Kiskun Megyei Napokon Kunszentmiklóson különleges módon szerettek volna Petőfi Sándorra emlékezni, amikor legókockákból építették meg a költő arcképét.

Józan Ágota, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szakmai vezetője azt mondta, hogy szerettek volna olyan rendhagyó módon tisztelegni Petőfi Sándor életműve előtt, ami örök közös emlék lehet sokak számára. 

Érdekesség, hogy az utolsó legókockát „maga Petőfi Sándor” illesztette a helyére. Ez az Index-olvasónak nem jelent meglepetést, hiszen arról már beszámoltunk, a Petőfi 200 emlékévben Bánföldi Szilárd színész jeleníti meg, kelti életre Petőfi alakját: a költőt kinézetében, beszédstílusában és szellemiségében népszerűsíti nyilvános rendezvényeken, valamint a TikTokon. A róla készült videónk itt megtekinthető.

Aki kedvet kapott egy Petőfi-legó építéséhez, idén két alkalommal részt vehet ebben: október 15-én Kiskőrösön, december 17-én pedig Szabadszálláson raknak össze a költőhöz kötődő különleges installációkat.

(Borítókép: Petőfi-legó / Fotó: Víg László)

Rovatok