Index Vakbarát Hírportál

Visszatérhet a mozivásznakra Bruce Willis

2022. szeptember 27., kedd 19:47

A kétszeres Emmy-díjas Bruce Willis továbbra is szerepelhet filmekben, miután tavaly, még mielőtt afáziával diagnosztizálták, eladta képmásának jogait az orosz Deepcake cégnek.

A mesterséges intelligenciát használó tartalomoptimalizáló webes platform mérnökei a német származású, New Jersey-ben nevelkedett 67 éves színész 4K-s, ultrarealisztikus „digitális ikertestvérét” hozták létre úgy, hogy 34 ezer képet tápláltak be az arcáról a hálózatukba − írta meg a Daily Mail

2021 augusztusában Bruce „ikertestvére” úgy jelent meg, hogy arcát kicserélték Konsztantyin Szolovjovéval, aki az orosz MegaFon távközlési óriáscég reklámfilmjében szerepelt.

A mérnököknek már csak három-öt napot vesz igénybe Willis újrateremtése a projektekben, de az elkészült alkotások bemutatásához szükség van ügynökségének engedélyére.

Mint azt megírtuk, Bruce Willis felesége, Emma Willis, volt felesége, Demi Moore és öt lánya közös nyilatkozatban még márciusban tudatta, hogy a színész afáziában szenved, és befejezi karrierjét.

Az afázia a beszéd megértésének vagy produkciójának zavara, amely agyvérzés, fejsérülés, tumor vagy fertőzés következtében alakul ki. Hosszú ideig tartó terápiával sok esetben ha nem is teljes gyógyulást, de jelentős állapotjavulást lehet elérni. A magyar színészek közül Kulka János küzd afáziával.

(Borítókép: Jim Spellman / WireImage / Getty Images)

Rovatok