Jancsó Miklós legfőbb jellemzőjeként még mindig a szokatlanul hosszú, vágás nélküli snitteket szoktuk emlegetni, pedig „Miki bácsi” – ahogy sok fiatal tisztelője, rajongója és barátja nevezte – nyolcvanéves korában olyan stílusváltást hajtott végre, amivel újabb maradandó fejezetet nyitott az életében.
A kétszeres Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró 1921. szeptember 27-én született és 2014. január 31-én halt meg. 1951-ben szerzett Budapesten filmrendező szakon diplomát.
Már a főiskola alatt feleségül vette Wowesznyi Katalint: 1952-ben született meg ifj. Jancsó Miklós (Nyika), majd 1955-ben Jancsó Katalin (Babus). 1981-ben vette feleségül Csákány Zsuzsa filmvágót, ebből a házasságból született Jancsó Dávid.
Az „egy lélegzetre” fölvett akár tízperces snittek az 1965-ben készült, és máig az egyik legelismertebb művében, a Szegénylegényekben már jól tetten érhetők. Legismertebb filmjei: Oldás és kötés, Így jöttem, Szegénylegények, Csend és kiáltás, Fényes szelek, Égi Bárány, Szerelmem, Elektra, Allegro Barbaro, Szörnyek évadja, Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten.
Kedvenc színészei közé tartozott Latinovits Zoltán, Cserhalmi György, Törőcsik Mari, Madaras József és Balázsovits Lajos.
Jancsó a 70-es években egy ideig Olaszországban élt és alkotott, A pacifista című filmjének azonban különös utóélete lett, a forgatás után ugyanis gyakorlatilag összevesztek a film főszereplőjével, az olasz filmsztár Monica Vittivel. A színésznő a róla írt könyvben így emlékezett vissza a magyar rendezőre:
Nagy csalódás volt nekem Jancsó. Sajnos. Amikor a Csillagosok, katonákat láttam, igen-igen tiszteltem. (…) Sajnos, nem olyan embernek ismertem meg Jancsót, mint amilyennek a filmje után a művészt elképzeltem. Így csak azt mondhatom, számomra nem volt boldog a találkozás.
A rendező pedig így emlékezett vissza a színésznőre:
Sajnálom, hogy nem hagyta magát az elképzeléseim szerint rendezni, a La pacifista ugyanis még az ő mércéjével mérve is sikeres film lehetett volna, ha művészként, és nem hisztérikus sztárként dolgozik velem.
Jancsó az ezredfordulón megteremtette a Kapa–Pepe-filmeket (összesen hat készült belőlük), a zenét már a Kispál és a Borz, illetve Lovasi András határozta meg (mint a korábbi filmekben Cseh Tamás), és ezek a mozik olyan népszerűek lettek a fiatalok körében, mint a korábbi filmjei a fényes szelek nemzedékében. Jancsó Kapa–Pepe-filmjei közös alkotások Grunwalsky Ferenc operatőrrel.
A rendező „ezredfordulós hexológiája” gyökeres stílusváltást jelentett. A pályáját addig meghatározó metaforikus elbeszélési formát – amit hosszú snittekben örökített meg, és amelyben sokszor szerepeltek lovak, illetve a kiszolgáltatottságot jelképező mezítelen nőalakok – ezekben a filmekben felváltották a kézi kamerás felvételek, és klipszerű könnyűzenei betétek is megjelentek.
A szereplők a stilizált dialógusok helyett köznapi szövegeket mondanak, illetve számos jelenetben improvizálnak is.
A filmekben Kapa (Mucsi Zoltán) és Pepe (Scherer Péter) bukdácsol az új demokratikus-kapitalista rendszer első évtizedének zavaros viszonyai között. Kapa mindig az „okosabb”, felsőbbrendű figura, Pepe pedig a naivabb, szerencsétlenebb, jóllehet mindketten ugyanolyan kisstílű burleszkfigurák.
Az alábbi kvízben tesztelheti, mennyire ismeri a ma születésnapos Jancsó Miklós életét és filmjeit.
A játék lezárult.
(Borítókép: Jancsó Miklós 2009. augusztus 1-jén. Fotó: Kollányi Péter/MTI)