A lecsúszott zugügyvéd éppen arról ad számot a ház úrnőjének, hányan reagáltak arra a levélre, amelyben a ’48-as vértanú özvegyének kérnek anyagi segítséget. A helyzet egy pillanatra sem tűnik komolynak, ők maguk is marakodnak azon a kevés pénzen, ami befolyt, és azon lamentálnak, hogy bitó helyett legközelebb ne azt írják-e, hogy főbe lőtték azt a szegény mártírt, de az talán már gyanús volna, hiszen eddig azt írták, hogy fölakasztották.

Illetve a helyzet annyiból mégis „komoly”, hogy égető szükség van a pénzre: tartoznak a lakbérrel, a kilakoltatást csak kenőpénzzel tudják elkerülni, hathavi bérrel lógnak a cselédnek, akinek mindig épp csak annyi pénzt csepegtetnek, hogy ne mondjon föl, és bár a falakon festmények vannak, a kanapé kárpitja szétfeslett, a függöny leszakadt, a tükör csorba. Az egész házat az igénytelenség járja át, aminek csak egy részét lehet a szűkös anyagiakra fogni. Csoda, ha ezt a sok feszültséget pálinkával próbálják oldani?

Díszes társaság

A ház úrnője, Szederváry Kamilla egyetlen „értékesíthető vagyontárgya” a lánya, Irén, aki nem túl kifinomult teremtés, okosnak sem mondható, ráadásul harminc is elmúlt, márpedig a lány olyan, mint a karácsonyfa, 24 után már nem kell senkinek. El is határozzák a titkárnak nevezett zugügyvéddel, hogy estélyt, pontosabban kultúrszalont rendeznek, amin a vértanú számára is gyűjthetnek, és a lányt is hozzáadhatják valami pénzes kérőhöz.

A kultúrszalonra aztán fölvonul a díszes kompánia összes többi tagja, kártyáznak és pálinkát vedelnek, s pénzes kérő is akad, a bihari juhász, a „birkaszultán” Timót Pál, akit annyira megindított a vértanú özvegyének levele, hogy személyesen akarta fölkeresni: ő az egyetlen a csapatban, aki valódi munkával tett szert vagyonra. Le is nézik az enyhe tájszólással beszélő, szálfa egyenes tartású embert, meg hát öreg is, na de a pénz azért mindenkinek jól jön, akár estélyt kell rendezni, akár úgy, hogy hozzáadják Irént.

És előkerül egy titokzatos figura is, Zátonyi Bence, akiről kiderül, hogy Kamilla szeretője volt, és van mit a nő szemére vetnie, mert az nem állt ki mellette tanúskodni a bíróságon, ezért a férfi nyolc évre börtönbe került.

Egymást zsarolják körbe

A darabban aztán kiderül, hogy senki és semmi nem az, aminek látszik: a vértanút nem végezték ki, Zátonyinak nem csapán az az egy szeretője volt, a társaságbeli házasságok nem az égben köttettek, hanem gyakorlatilag adták-vették a nőket egymás között, még Irén sem az, akinek gondoljuk. És mivel sokan tudnak a másikról sokféle információt, ez jó alapot szolgáltat ahhoz, hogy körbezsarolják egymást, így keringetve a pénzt és tartva fönt valami látszat-életszínvonalat. Műveletlenek és végtelenül előítéletesek, és közben egymást is átverik, becsapják.

Ebből a valamiféle úri életformát imitáló, amorális társaságból is kiemelkedik gerinctelenségével és erkölcstelenségével Zátonyi, a legnagyobb bajkeverő, aki szórja a pénzt, amíg van, aztán kér, aztán megint szórja, és különböző stratégiákat eszel ki arra, kit hogyan lehetne megfejni. Leginkább szegény Timót Pált, akiről még mindenféle rosszízű pletykát is elterjesztenek, pedig még állást is ad a rászorulóknak. Zátonyi nincs figyelemmel senki érzéseire, megalázza barátját, feleségét, és amikor Irén az anyja szemére veti, hogy a férfi milyen aljas, undorító, az azt mondja neki, hogy ne revolverezze az igazsággal.

Ez a Zátonyi aztán úgy parancsolgat az előtte százszor megalázott feleségének, hogy az már a társaságnak is sok, és amikor tettlegességre kerül sor, nem lehet tovább feszíteni a húrt. A bili, ami csak telt, telt, végleg kiborul, esélyt adva arra, hogy ezek a figurák valahogy másképp próbálják folytatni az életüket.

Proletárok, ingyenélők

Csiky Gergely (1842–1891) színdarabja több metamorfózison esett át az elmúlt másfél száz évben. A proletárok (színmű négy felvonásban) 1880-ban született, és bár a szocializmusban is játszották, akkor Ingyenélők volt a címe, mert a proletariátus akkoriban nem a lecsúszott rétegeket jelentette, inkább pozitív kicsengése volt, vagy legalábbis azt akartak adni neki. A lényeg, hogy a társadalom azon figuráit mutatja be a darab, akik leginkább valamiféle előjogra hivatkozva próbálnak ügyeskedni, boldogulni.

A darabot ezúttal a Mohácsi-testvérek írták át és az üzlet az üzlet, avagy eladó a menyasszony címmel (szándékosan kisbetűvel) mutatta be a Budaörsi Latinovits Színház. A darab kortalan, hiszen szélhámosok minden időben voltak és vannak. A díszlet egy dzsentri család környezetét mutatja, a ruhák viszont maiak, de mindegyiken – a suhogós melegítőtől a lemberdzsekig – ott díszeleg a zsinóros sújtás, ami utalhat az 1848–49-es szabadságharc közelségére, de itt inkább valamilyen „magyaros” motívumot jelent. Föl van varrva Zátonyi Bence pufi mellényére is, amit a köznyelv csak NER-mellénynek hív – rózsaszín inggel igencsak ismerős lehet.

Elég a hungarofóbiából!

Az eredeti darab egyébként meglepően modern, tele nyelvi humorral, a Mohácsi-testvérek átirata csak további nyelvi humorral gazdagította, és néhány momentummal korunkhoz igazította. Nem sört vedelnek például, hanem pálinkát, és amikor Zátonyitól állást kérnek, akkor a listára fölkerül a főispán is a képviselőség mellé: utóbbinak könnyű dolga van, nem kell mást mondani, mint hogy nem engedünk Bécsnek, elég a hungarofóbiából, és mindenről az ellenzék tehet.

A lecsúszott ügyvéd a nemzeti tőkés osztály kizsákmányolásáról panaszkodik, szó van orosz kémről, a vértanú emlékének ápolására pedig közalapítványt hoznak létre. De mi legyen a közalapítvánnyal, ha kiderül, hogy a vértanú nem is vértanú, mindennek tetejébe pedig máris tekintélyes adósságot halmozott fel? Adjuk el egy szerencsétlennek egy krajcárért!

A színészek élvezik a sodró lendületű, számos vicces karakter megformálására lehetőséget adó előadást. Spolarics Andrea játéka számító özvegyként, kétszínű anyaként és volt szeretőként is lehengerlő, Böröndi Bence Zátonyija kellően tenyérbemászó, Ilyés Róbert kakuminális „t” betűi – ahogy a Timót nevet említi – nem bántóan adnak vidékies csengést a beszédének, a Junior Prima Díjjal frissen elismert Hatrai Petra bájosan bumfordi Irénjét pedig minden néző a szívébe zárja. Neki kell a legtöbbet kiállnia a „felnőttek” játékszereként, őt alázzák meg a legjobban, és csak reméljük, hogy a nem túl nagy klasszis Darvas Károly (Fröhlich Kristóf) oldalán boldog lesz.

(Borítókép: Borovi Dániel/Budaörsi Latinovits Színház)