A Svéd Királyi Tudományos Akadémia október 6-án 13 órakor jelenti be, hogy ki kapja idén az irodalmi Nobel-díjat. Az irodalomkedvelők körében ilyenkor elindul a találgatás, hogy ki lehet az esélyes, és a nemzetközi fogadóirodák is közlik a becsléseiket. A díj odaítélésének körülményeiről és az ezt övező rejtélyekről Sárközy Bencét, a Jelenkor Kiadó és egyben a Libri Kiadói Csoport igazgatóját kérdeztük.
Amikor Kertész Imre 2002-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, kígyózó sorok álltak a könyvesboltok előtt, a Sorstalanság minden eladási rekordot megdöntött. A kitüntetés tehát nem csak a presztízs miatt fontos, könyvpiaci szempontból is nagy jelentősége van.
Nekem megadatott az a szerencse, hogy amikor a Magvető Kiadóba kerültem 2003-ban, néhány hónappal voltunk azután, hogy Kertész Imre megkapta az irodalmi Nobel-díjat, és ennek a hatása erősen visszhangzott a közéletben. Sok mindent lehetett hallani a díj odaítélésének körülményiről: a lényeg az, hogy nem tudunk ezekről igazán semmit
– mondja Sárközy Bence.
A kiadóigazgató szerint az, hogy a fogadóirodák és az olvasók – különböző internetes csoportokban – latolgatják az esélyeket, azt jelenti, hogy a díj fontos, közérdeklődésre tarthat számot, ami a kiadóknak azért jó, mert így az irodalom is az érdeklődés középpontjába kerül, és felhívja a figyelmet azokra az értékekre, amelyek a kortárs szépirodalomban világszerte születnek.
„Ezekben az esélylatolgatásokban pedig olyan írók kerülnek szóba, akik »kilátszanak« az országukból – ha Kanadára gondolunk, akkor Margaret Atwood, Románia esetében Mircea Cărtărescu, Ukrajnából Szerhij Zsadan, Oroszországból Vlagyimir Georgijevics Szorokin, Ljudmila Ulickaja vagy Borisz Akunyin, hogy csak pár nevet említsek, Japánból pedig Haruki Murakami.
Javier Marías a spanyolok nagy reménysége volt, de ő néhány hete elhunyt, és posztumusz nem adnak Nobelt. Marías számomra nagyon fontos szerző, örülök, hogy én adhatom ki a könyveit magyarul – mondja Sárközy Bence. – A fogadóirodai listákon tehát ezeket az országukon kívül is ismert neveket látjuk.”
A NicerOdds egyébként most Michel Houellebecqnek adja a legtöbb esélyt, a Ladbrokes listáján pedig Jon Fosse áll az élen.
„Amelyik országból régóta forog valakinek a neve, az nagyobb eséllyel szerepel a fogadóirodák élmezőnyében, de ennek semmi köze ahhoz, amit Alfred Nobel a végrendeletében megfogalmazott” – mondja a kiadóvezető. Nobel halála után öt évvel, 1901-től adják át a díjakat, és azóta is alakult valamennyire az ügymenet, de amit tudunk a Nobel-bizottság honlapjáról, az az, hogy sok száz vagy akár ezer ember is jelölhet – akadémiák, korábbi Nobel-díjasok, írószövetségek, bizonyos könyvkiadók –, és ez biztosítékot is jelenthet, hogy egyes lobbicsoportok nehogy eljuttathassanak valaki arra érdemtelent a díjig.”
A jelölési processzus mindig az év elején zajlik, majd a javaslatokat figyelembe véve, illetve megszűrve marad néhány (körülbelül öt) név, innentől kezdve csak az ő életművükkel foglalkoznak a döntnökök.
Ezeket a neveket nem tudhatjuk, mert ötven évre titkosítják, ahogy a jelöltek és a jelölők kilétét is: csak azt a nevet hallhatjuk meg – idén október 6-án 13 órakor –, akit kiválasztottak.
Sárközy Bence szerint az is változott az idők során, hogy a Nobel-díjat az életmű vagy egy adott mű alapján ítélik-e oda.
„Thomas Mann még A Buddenbrook házért kapta meg a díjat (28 évvel a könyv megjelenése után), de azóta inkább úgy beszélünk a Nobelről, mintha fontos életműveket és nem egy fontos alkotást tüntetne ki (esetenként a szerző társadalmi szempontból lényeges megnyilvánulásait és nem is annyira a műveit). Ahogy a többi Nobel-díj esetében is: néha hosszú évtizedek telnek el a tudományos felfedezés és a díjazása között. Igaz, Nobel anno úgy képzelte, hogy az előző évben a társadalom szempontjából fontos vívmányoknak adják oda ezt a díjat, csak néha évtizedek kérdése, hogy lássuk, mi is a fontos.”
Az irodalmi Nobel-díj szempontjáról is úgy fogalmaz a végrendelet, hogy a társadalom szempontjából jelentős műveket díjazzák, de az irodalomtudomány szempontjából bizonyos művek sokkal inkább az esztétikai értékük miatt jelentősek. „Sokat emlegetik például Thomas Pynchon és Cormac McCarthy nevét a kortárs amerikai prózából: McCarthynál egyes művekben érzékelem a társadalmi jelentőséget, morális kérdésfelvetéseket, de Pynchonnél sokkal inkább az esztétikai értékeket látom.”
Ha ezt a szempontot nézzük, Kertész Imre előtt nemigen kaptak Nobel-díjat holokausztot tematizáló művek, és bár Bob Dylan díjáról sok vita folyt, a ’68-as szellemiséget kevés életmű foglalja olyan kompaktan magába, mint az övé – noha lényegében dalszövegekről és egy kivételes zenészi pályáról beszélünk.
Tehát ha akarom, látok olyan tendenciát, hogy politikailag vagy geopolitikailag aktuálisan fontos régiók szereplőinek adják a díjat: nem lennék nagyon meglepve, ha az ukrán Szerhij Zsadant jutalmaznák idén, akinek hamarosan verseskötete jelenik meg a Jelenkor Kiadónál, függetlenül egyébként a Nobel-esélyek latolgatásától és az ukrán–orosz háborútól, egyszerűen csupán azért, mert csodálatos
– mondja Sárközy Bence. Befolyásoló tényező lehet az is, hogy az illető hány éves, mert az elmúlt évtizedekben inkább idősebb szerzőknek ítélték a díjat, annyira fiatalon, mint Albert Camus vagy Thomas Mann jó ideje nem kapta meg senki. „De hogy mi fordul meg az akadémikusok fejében, milyen szempontrendszer szerint válogatnak, az rejtély, és egy nagy össznépi játékban megpróbáljuk ezt kitalálni.”
Az esélyesek között szerepel Michael Houellebecq és Salman Rushdie is, az ő munkásságuk aktuálpolitikai kontextusban is értelmezhető, de Sárközy nem tudja, mennyire számíthat a díjazásban a politika. „Tragédia, ami nemrégiben Rushdie-val történt, hogy a műve miatt ki van téve annak, hogy akár meg is ölhetik a színpadon – ez szerencsére nem történt meg. Bár egyáltalán nem biztos, hogy egy ilyen döntéskor ez többet nyomna a latba” – mondja, hozzátéve: Rushdie esetében is beszélhetünk olyan jelentős életműről, amely miatt önmaga jogán is lenne miért őt emlegetni a Nobel-esélyesek között.
Houellebecq is érdekes kérdés, nagyon provokatív szerző, fontos írója a kortárs francia irodalomnak, de szintén nem lehet tudni, hogy rajta van-e a svéd akadémikusok horizontján.
Hazánk is lobbizik a svéd akadémiánál, de azt még Sárközy Bence sem tudta soha kideríteni, hogy kik azok, akik Magyarországról eljuttatják a javaslataikat. Csak ötven év lejártával derült ki az is, hogy Magyarországról valaha jelölték Illyés Gyulát vagy Németh Lászlót. A Libri Kiadói Csoport nem küld javaslatot, de mondjuk Svédországban az olyan évszázados hagyományokkal rendelkező nagy kiadó, mint a Bonnier – Nádas Péter svéd kiadója – elképzelhető, hogy jelölhet.
Magyarországról Nádas Péter és Krasznahorkai László neve szerepel leggyakrabban a fogadóirodák listáján, ők is éppen azért, mert „kilátszanak” az országból.
Krasznahorkai műveit már Booker-díja előtt is, de ennek hatására még több nyelvre fordították le. Sárközy Bence szerint az Egyesült Államokban valószínűleg ő ma a legismertebb magyar szerző. „Ez köszönhető Tarr Béla filmjeinek is, amelyhez az irodalmi alapot Krasznahorkai művei szolgáltatták, aki olyan irodalmat ír, aminek van jelentése a világ számos nagyvárosi kultúrájában” – teszi hozzá.
Nádas Pétert a nyolcvanas évek közepén nevezte Susan Sontag a világirodalom egyik legfontosabb alkotójának, azóta folyamatosan jelen van Amerikában, Világló részletek című memoárja 2023-ban fog megjelenni, a Rémtörténetek pedig a – két hét múlva esedékes – Frankfurti Könyvvásáron már olvasható lesz németül is. Az idén nyolcvanéves Nádas innen utazik Stockholmba átvenni egy fontos irodalmi kitüntetést, a Berman-díjat. Ez a két író tehát része a világirodalmi kontextusnak, ezért amikor esélylatolgatásra kerül sor, az ő nevük kerül elő elsőként.
(Borítókép: Szerhij Zsadan, Ukrajna leghíresebb kortárs regényírója. Fotó: Oleksandr Rupeta / NurPhoto / Getty Images)