Index Vakbarát Hírportál

Geszti Péter: Tiszta elmebaj, amiben élünk

2022. október 9., vasárnap 09:54

Énekes, dalszövegíró, reklámszakember, producer, szinkronszínész és előadóművész. Olyan sokoldalú, hogy alighanem estig ülhetnénk a képernyők előtt, hogy mindent megtudjunk róla, de ehhez persze már reggel el kellene kezdeni nézni a műsort. A Sunday Brunch mai adásában így is sok dolog kiderül Geszti Péterről. Az például, hogy ma már nem írná meg a Magyarország című dalt, viszont hamarosan új musicallel jelentkezik. Csiby Gergelynek el is mondja, miért.

Egy színész, amilyen Csiby Gergely, mi mással kezdené a beszélgetést, minthogy a grundélményről faggatja Geszti Pétert. Az ok egyszerű: Csiby Gergely színészként, Richter szerepében, a Vígszínházban játszott A Pál utcai fiúk című musicalben. Abban, amit Grecsó Krisztián, Dés László és Geszti Péter írt Molnár Ferenc azonos című regényéből.

A válasz azonban, amit kap, messze túlmutat a színházi élmény keretein. De ezt már megszokhattuk Geszti Pétertől, aki alkotó emberként, művészként mindig és folyamatosan reagál a körülötte lévő társadalmi történésekre. Márpedig a grundélmény éppen ebből a szempontból különösen fontos. Mint mondja:

Olyan dalt írni, amelyik az összetartozásról szól egy széthulló világban, egy konfliktusokkal teli Magyarországon, nem is csak ajándék, hanem inkább adomány.

Majd azt is elmondja, hogy a Mi vagyunk a Grund című dal mára már nagyon mélyre ment a magyar társadalomban, szinte mindenhol éneklik, nemcsak Magyarországon, de a határon túl is, ott, ahol még fontosnak tartják és gondolják az összetartozás élményét. 

KATA és Magyarország 

Kérdésként, persze, rögtön meg is kapja, hogy a KATA és REZSI című dalt miért tartotta fontosnak megírni, mire Geszti Péter annyit mond, hogy csupán ötlet volt, mert amikor „kijött a hír, hogy szokás szerint egyeztetés nélkül jön egy ilyen törvényi változás″, akkor nem lehetett másra gondolni, mint arra, hogy ezt lehetett volna másként csinálni. Szöveget írt tehát a Boney M. Sunny című dalára.

Ironikus, önironikus dalnak indult, de aztán közéleti töltést kapott, ami arra is rámutat, hogy tiszta elmebaj, amiben élünk.

Geszti Péter azt is elmondja, hogy ma már nem tudná megírni a Magyarország című dalt. Szerinte ugyanis az egy álomról szól, arról, hogy mi, magyarok, nyitott, szolidáris emberekből álló nemzetközösség legyünk. Mint mondja, anno nem akart ő hazafias dalt írni, csupán azt szertette volna, ha az mindenkié lehetne.

A haza mindannyiunkban van. A Grund is erről szól. Álljunk bele, ha kell...

– mondja, és azt is hozzáteszi, hogy „remény és álom marad, amilyennek látni szeretném a hazámat″.

Az emberek nem feltétlenül genyók

Beszél a társadalomról is, valamint arról, a változásokat általában az idő szokta elhozni. Merthogy „az idő elképesztő erő, amivel semmilyen ember által készített szerkezet nem tud dacolni″.

Csiby Gergely azt is megkérdezi tőle, hogy annyit tehetséggel és tudással, ami neki megadatott, miért Magyarországon képzeli el az életét, mire Geszti Péter így felel:

Nekem felsőfokú magyar nyelvvizsgám van.

Vagyis saját kulturális közegében találja meg a számára fontos inspirációkat. Neki Magyarország Budapest. Mert, mint mondja, ma már nem azt keresi, hogy miből van sok neki, hanem hogy miből szeretne eleget. És abban is hisz, ahogy fogalmaz, hogy „hogy az emberek nem feltétlenül genyók″.

Geszti Péter arról is beszél, hogy ha ma volna fiatal, egy fejlett nyugat-európai egyetemen a jövőről tanulna. Arról, hogy mit lehet adni az emberiségnek, például tudást a klímaváltozás ellen. Elmenne, mert hisz abban, hogy fontos más kultúrák megismerése. 

A francia popzene példáján magyarázza el, miért tartja csodálatosnak a sokszínűséget, s hogy ez „keveredés nélkül″ nem született volna meg. 

Ezeregyéjszaka meséi

Arról is is mesél, hogy érdekli másfajta emberek másfajta tehetsége. Többek között ezért is írt musicalt az Ezeregyéjszaka meséiből. Az ötletet Dés László adta, már a nyitányt is megírták, de aztán nem lett belőle semmi. Geszti Péter idővel Monori András zeneszerzővel kezdett dalokat írni. A szövegkönyv Tasnádi István munkája. Mint azt Geszti Péter mondja, ez most másfajta zene lesz, de illik ahhoz a világhoz, amelyben egy nő menti meg a világot.

Geszti Péter Petőfi Sándorról is szeretne írni musicalt, de ez a téma, ahogyan fogalmaz, most parkolópályán van. A beszélgetésben szó esik még arról is, 

majd – ahogyan az a Sunday Brunch őszi évadában immár szokás – villámkérdésekre is válaszol.

Ha valaki lemaradt volna az előző heti adásról, amelyben Puskás-Dallos Bogi vendége, Szilágyi Liliána beszél visszavonulásáról, életének megrázó szakaszáról, ami miatt most apjával a bíróságon pereskedik, ide kattintva megnézheti.

(Borítókép: Geszti Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok