Index Vakbarát Hírportál

A Carson Coma nyerte a legnagyobb dili díját

2022. október 14., péntek 12:42

Hatodik alkalommal rendezték meg a Magyar Klipszemlét, ahol a hazai zeneipar legkiemelkedőbb zenés videóit mutatták be a nagyközönségnek. A koncertek és szakmai programok mellett tizenhat kategóriában osztottak ki díjakat.

A Hajógyár x 06. Magyar Klipszemle idén is összehozta a szórakoztatóipar apraja-nagyját. A rendezvényen egész délután élőzenei programokkal várták az érdeklődőket, ezzel párhuzamosan a VOLT Lokálban szakmai kerekasztal-beszélgetéseket tartottak. Az első blokkban a klipkészítés anyagi oldalára – a forrásszerzésre és a szponzoráció kérdéskörére – fókuszáltak, a második felvonásban pedig a hazai videóklip-készítés két különböző generációjának képviselőivel beszélgettek.

Az Akvárium teraszán lépett fel Kemény Zsófi és Agócs Marci duója, az OIEE, a Slow Village, AKC Misi és a Ricsárdgír, akikre olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy mozdulni sem lehetett a színpad környékén. A Nagyhallban már koradélután elkezdődött a klipmaraton; a shortlistes klipek mellett négy vadiúj klip – Bohemian Betyars Lebegő, a Cserihanna Zsiráfhát, a Palma Hills Még annyit mondhatnál és a 4Bards Átviszi – premierjét nézhette meg a közönség.

Ahogy az eddigi években, úgy most is több kategória szerint kaptak elismerést a legkiemelkedőbb alkotások. Ezúttal 644 beérkezett klipből készült el az a 144 darabos shortlist, amire a közönségtől 18 622 szavazat érkezett, és amiket ezt követően a szakmai zsűri pontozott. A zsűri tagja volt Anger Zsolt színész, Lábas Viki énekesnő, M. Deák Kristóf operatőr, Stámusz Dániel rendező-operatőr, Szentgyörgyi Bálint rendező-forgatókönyvíró, Szombat Éva fotográfus, Turai Barna digitálistartalom-készítő és Varga Ferenc újságíró.

Az este fénypontja a két műsorvezető, Till Attila és Hajós András volt, akik folyamatosan hozták a sírva röhögős beszólásokat.

Idén először adták át a Zene X Látvány Hajógyár különdíjat, amivel a hang és a kép szimbiózisát legjobban vászonra vivő videóklipet díjazták. Olyan alkotás kapta az elismerést, amiben a zene és a képi világ minden képkockában támogatta egymást. A legjobb klip díját a Slow Village Sztoritell című videójának ítélték. A közönség is szavazhatott kedvenceire: a leadott 18 622 szavazatból a legtöbbet a Hundred Sins és Azahriah Mindent megbocsájt című klipje kapta.

A nyertesek listája

Legjobb rendezés:

Legjobb operatőri munka:

További díjak: 

(Borítókép: Nagy Márton)

Rovatok