Csak hisszük, hogy ilyet már láttunk, ahogyan azt is, hogy velünk ilyesmi nem történhetne meg. Márpedig Stephen Enersen Apróbetűs szerelem című komédiája a Rózsavölgyi Szalonban éppen arról szól, hogy dehogynem. Ehhez csak annyit kellene tennünk, hogy felbéreljünk egy szeretőt. Vagy csak el kellene hinnünk, hogy minket is szerethet valaki.
Rendben, mondjuk ki mindjárt az elején, hogy a színdarab ismerősnek tűnő klisével indul. Ám azt is hozzá kell tenni, hogy a folytatásban a színpadon olyasmi történik, amitől a komédia végén még ülnénk a székben, várnánk a folytatást. Mert pontosan tudjuk, hogy ennyi erővel a legtöbben tükörbe is nézhetnénk. És biztos vagyok abban, hogy az előadás után sokan, és egyre többen azt is ki merik majd mondani, hogy ez a történet róluk is szólhatna.
Az alapkonfliktus lényege az, hogy George (Schmied Zoltán), a középkorú gazdasági újságíró egyedül él. Volt ő házas is, csak elvált. Azóta – pedig többször is próbálkozott – nem tud normális, rendes kapcsolatra találni. Az idő pedig rohan. A férfiak is öregszenek.
De ami ennél is fontosabb: a férfiak is lehetnek magányosak.
Csak erről nem nagyon szokás beszélni. Mintha tabu volna. Pontosabban mintha az volna a társadalmi elvárás, hogy a férfi legyen erős, határozott, jómódú és családfenntartó. Alfahím a delták és a gammák között. Az ilyen férfi nem sír, nem mutatja ki gyöngeségeit, az ilyen férfi semmiképpen nem esendő. Következésképpen az ilyen férfi a teremtés koronája, Isten álma, az ilyenre muszáj felnézni, imádni kell, rajongani érte.
Az Apróbetűs szerelem ezzel a szemlélettel szakít. Az előadás ettől emelkedik ki a klisés romantikus/drámai vígjátékok szövetéből. Ujj Mészáros Károly rendező pedig kifejezetten
az esendő, a kétségeitől szenvedő, de az életben azért boldoguló férfit mutatja meg nekünk.
Alakjával azt üzeni, hogy nem kell tökéletesnek vagy idealizáltnak lenned ahhoz, hogy felismerjék az értékeidet, észrevegyék erényeidet. Az esendőség nem a vesztes szinonimája.
Igaz, ha semmit nem teszel a boldogságod értékében, akár azzal – ami, lássuk be, nem éppen életszerű –, hogy felbérelsz egy szeretőt csak azért, hogy a nővérednek bizonyítsd, hogy ha normálisan nem tudsz ismerkedni, legalább megmutasd, hogy pénzért veled/melletted lehet valaki, akkor esélyed sincs a társas boldogságra.
Másrészről viszont nem lehet nem arra gondolni, hogy az a nővér, Betsy (Györgyi Anna), akit rideg és kíméletlen, minden hibádra azonnal rákoppintó ügyvédnek látunk, valójában csak jót akar öccsének. Hiszen még az is lehet, hogy még ha fogadásból is, de felbérelsz egy szeretőt, akkor talán olyat választasz, aki mellett akár egy életet is képes lennél leélni.
Stephen Enersen olyan szerző, aki ismeri ezt az érzést. Pontosabban azt, amit George a felbérelt színinövendéknek, Meredithnek (Petrik Andrea) mond, miután közösen próbálják megfejteni, hogy egy ilyen férfinek, mint ő, miért is van szüksége ilyen felesleges fogadásokra. Mert George nem is a női szinglihordák inváziójától fél, amit a nővére ígért meg neki, ha már a szeretőfelbérlésben is kudarcot vallana, hanem valami egészen mástól. Ki is mondja, de az ilyet nem egyszer, hanem többször ki kellene mondani:
A házasságom harmadik éve óta tudom, hogy mi hiányzik. Hogy valaki legyen mellettem.
Ez a mondat őszinte vallomás. Benne van minden, ami szinte minden társadalomban megtalálható. Ami minden őszintétlen hajnalon megreked a nős férfiak – vagy férjezett nők – hangszálai között, mert nem merik bevallani, még maguknak sem azt, miért bámulnak ki az ablakon, miért merednek a tévé képernyőjére, vagy húznak jobbra vagy balra egy fényképet a telefon kijelzőjén.
Schmied Zoltán tökéletes esendő, aki túl van már minden felismerésen, túl a házasságon, de még bizonytalan abban, hogy megnyílhat-e bárki előtt. Még egy idétlen fogadást is képes kötni csak azért, hogy a nővére hagyja már békén. Vívódásban legtöbben egy életközepi válságot látnak bele – talán a szerző is, aki nem mellesleg maga is gazdasági író, csak éppen már visszavonult a munkától –, de amit George átél és kimond, az kortalan. Az mindig, minden életkorban megtalál bárkit, aki arra vágyik, hogy valaki végre átölelje.
Schmied Zoltán tökéletes gyötrődő, pontosan tudja, hogy senkit nem lehet szerelemre kényszeríteni, legkevésbé 1350 dollárért, mégis minden mondata és mozdulata mögött érezni a reményt, hogy a szerelem azért olyan misztérium, amely leginkább akkor árad szét bennünk, amikor arra a legkevésbé vagy nem is számítunk.
Meredith színészi munkát és üzletet lát abban, hogy ő bérleménnyé válik, bár lelkének tisztaságát mutatja, hogy felmerül benne a kérdés, ki is mondja:
Mi a valódi kérdés? Hogy mivel igazolom magam felé azt, hogy gyakorlatilag kurva lettem?
A válasszal sem késik, amit Petrik Andrea érzelemtől mentesen, kimért precizitással adagol:
De közben, persze, el kéne játszanom, hogy romantika meg szerelem is van, hiszen ez a társadalmi elvárás... Csakhogy... lássuk be, ez egy ordas nagy hazugság lenne... Így viszont senki nem használ ki senkit, nincs semmiféle titkos terv. George segít nekem abban, hogy befejezhessem az egyetemet, nem kell éjszakánként pincérnőként robotolnom, én pedig segítek neki, hogy magára találjon. Mindenki csak nyer. Nincs ebben semmi mocskos.
Ujj Mészáros Károly rendezése éppen ettől az érzelmektől mentességtől, majd a belső érzelmek kitörésétől tartja olyan mederben az előadást, hogy végig azt érezzük, a főhősök valójában mi vagyunk. A színpadot is betette a nézők közé, olyan, mintha George nappalijában ülnénk. Mi a fotelben, a szereplők a kanapén. Velünk beszélgetnek. Helyettünk mondják ki a kimondatlant.
Petrik Andrea nem bonyolít semmit. Egyszerű, hétköznapi ruhában játszik, a szemünk előtt öltözik át otthoni ruhába. Meredith karakterében mintha önmagát is megtalálná, kétségei valódiak, észrevételei logikusak, reakciói természetesek. Az előadás alatt úgy közeledik George-hoz, hogy pontosan tudjuk, mikor távolodik tőle és mikor bújna hozzá.
Félelmetes látni, hogyan bontakozik ki Meredith és George között valami, amit Ujj Mészáros Károly nem fordít át szerelembe. A két színész között olyan erős a kémia, hogy az ilyen színészvezetési technikát tanítani kellene. Bár az is igaz, hogy Petrik Andrea és Schmied Zoltán egészen kivételes színészi játéka nélkül a bontakozó kapcsolat illúziója, a szerelem ígérete sem lehetne tökéletes.
Az pedig, amikor Meredith szó szerint George után kiált az utcára, abban olyan őszinte érzelem, aggódás lakozik, hogy amikor Petrik Andrea kinyitja a Rózsavölgyi Szalon ablakát, és azt kiáltja az éjszakába, hogy George, Budapesten, a Szervita téren az élet egy pillanatra megáll. Az emberek felfelé bámulnak, és perceken keresztül azt találgatják, miféle dráma szem- és fültanúi ők.
Lám, így válhat egy előadás azonnal a mindenség részévé.
Györgyi Anna kíméletlen Betsy, de nem olyan rideg, mint amilyennek azt eljátssza. Még nem is látjuk a színpadon, de George elbeszéléséből tudjuk, hogy alighanem pengeszájú, szűk kosztümös, talán kissé lefeszült is. Miközben Györgyi Anna az ügyvédekre jellemző szikár kérdéseivel saját szobrát dönti le s fedi föl az öccséért aggódó, szinte már anyai tulajdonságokkal rendelkező nővér lelkét. Kár, hogy Enersen csupán az előadás második részében hívja őt tetemre, mert erős kontraszt ő, az igazságok leleplezője, ugyanakkor éppen ettől a viszonylag kevés jelenléttől válik emlékezetessé.
A színdarab negyedik szereplője Josh (Kovács Máté), Meredith évfolyamtársa, barátja, aki minden érdekes szót feljegyez, hogy így fejlessze kreatív kommunikációs képességeit. Ő a tökéletes szelep, átmenet érvek és ellenérvek között, akinek mindig akkor és ott van egy elejtett megjegyzése, amitől az események sora nem is válhatna drámaivá, cserébe megidézi a komédia legszebb hagyományait.
Kovács Mátéról simán elhisszük, hogy ő még a történetbeli egyetemre jár, bár Meredith barátjának megformálásából arra következtethetünk, hogy ő már minden színészi vizsgáját jelessel teljesítette.
Az Apróbetűs szerelem könnyed, mégis elgondolkoztató lélekjáték, fontos, végre kimondott kimondatlan gondolatokkal. A rendező, Ujj Mészáros Károly még arra is ügyelt, hogy a betétdalok választéka lényegében ugyanarról szóljon. Love for Sale. Énekelje ezt bárki is, bármilyen stílusban. Arról, hogy a szerelem eladó-e vagy sem, mindenkinek van elképzelése, tapasztalata. Ami azonban bizonyos, s mert most már tudjuk azt is, hogy ha úgy adódna, hogy valakit fel kellene bérelnünk azért, hogy legyen a szeretőnk, akár egy vacsorára, akár egy nyaralásra, még az is megtörténhet, hogy...
De az már egy másik történet. Lehet, ahhoz ezt dalt kellene megidéznünk: Love Is in the Air...
(Borítókép: Apróbetűs szerelem / Rózsavölgyi Szalon / Schmied Zoltán / Petrik Andrea / Fotó: Kallus György)
(Az idézetek Bartáthy György fordításai az eredeti szöveg alapján)