Index Vakbarát Hírportál

A színházat bezáratják, senki sem lehet biztonságban

2022. október 17., hétfő 18:26

A Katona József Színház, pontosabban a Kamra legújabb előadásán egy olyan diktátor képe rajzolódik ki előttünk, aki nagyon is képben van a kulturális élet szereplőit illetően, még az értékeikkel is tisztában van, de kénye-kedve szerint ad nekik lehetőséget, előnyöket, vagy lehetetleníti el őket. A zseni című darab főszereplője Sztálin, rendezője Ascher Tamás.

Történelmi tényeken alapul Tadeusz Słobodzianek lengyel drámaíró A zseni című műve, amely Sztálin korába repít minket vissza, de A mi osztályunk című drámát is jegyző író az előadás rendezője, Ascher Tamás szerint „ebben a darabban is kortársi kérdésekkel vallatja a kultúrtörténeti múltat”.

A történetet onnan kezdve látjuk, hogy egy bizonyos Kerzsencev nevű kritikus elmarasztaló cikket ír a Pravdába a világhírű rendezőről, Mejerholdról, és ennek folyományaként most a kritikus és a Mejerhold védelmére kelő, szintén világhírű, iskolateremtő színházi rendező, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij is Sztálin szobája előtt várakozik.

Sztálin aztán mindkettőjüket alaposan kifaggatja a művészvilág szereplőiről, akikkel kapcsolatban meglehetősen képben van: egy-egy magyarázó mondatra gyakran ismétli, hogy „tudom”, inkább csak a hiányzó láncszemeket akarja megtalálni, például megtudni, kik vettek részt Vera Alexandrovna Davidova operaénekes partiján, aki iránt a darab szerint gyengéd érzelmeket táplált. 

Helyzetgyakorlatok

Elsőként Kerzsencev nyer bebocsátást, aki viszont érthető módon „nincs képben”, hiszen joggal hihette azt, hogy a Mejerholdot elmarasztaló cikke miatt dicséretet kap, ehhez képest raportra hívják, és durva megaláztatásban lesz része – miközben végül persze lakást kap a zsúfolt társbérlet helyett, Mejerholdot pedig annak rendje és módja szerint kivégzik. Egy jó diktatúrában senki sem lehet nyeregben.

Utána lép Sztálin szobájába Sztanyiszlavszkij – a nevét viselő módszer megteremtője –, aki két perc alatt leveszi, hogy a nagy vezér milyen hiú, és elhiteti vele, hogy színházi eszközökkel tudna csiszolni a viselkedésén: helyzetgyakorlatok során mutatja be, hogyan járjon, hogyan gyújtsa meg a pipáját, hogyan tartson szünetet, ha még nagyobb művész, színész akar lenni. Vagyis hogyan tűnjön még hatékonyabb önkényúrnak, hogyan keltsen még nagyobb rettegést.

Sztálinnak pedig hízeleg, hogy egy ilyen nagy művész kitünteti a figyelmével, meg is ígéri neki, hogy Mejerhold – aki a „francia kurva”, A kaméliás hölgy történetét vitte színre, ami Sztálin szerint most nem a legfontosabb – dolgozhat még egy darabig, de a színházát azért bezáratják.

Senki sincs biztonságban

A két embert aztán együtt is látjuk a szobában: Sztálin nem hagyná ki, hogy Kerzsencev megaláztatását Sztanyiszlavszkij is végignézze – sőt, vele akarná végrehajtatni –, és egyáltalán, szembesítse őket azzal, hogy ki mit mondott, ki milyen álláspontot képvisel, ne érezhesse magát senki biztonságban.

Maga írta azt a Pravdában, hogy színházra semmi szükség?

– kérdezi a kritikust, aki bizonygatja, hogy nem, nem, ő épp az ellenkezőjét írta.

És miközben ezek a párbeszédek zajlanak, ahol mindenki próbálja letapogatni a másik szándékát, és igyekszik magának előnyöket kovácsolni, kirajzolódik az akkori értelmiségi és művészvilág krémje Prokofjevtől Bulgakovig, és kiderül, hogy Sztálin jól ismeri ezeket az írókat, zeneszerzőket,  operaénekeseket, muzsikusokat, és a műveiket is látta, olvasta.

Megmondtam, hogy Bulgakovot, Mandelstamot, Paszternakot ne bántsák! A tehetségekre vigyázni kell, hiszen ki fogja egyébként megírni a nagyságunkat?

– ad eligazítást a kultúrpolitikájáról a titkárának is, mert középszerű íróktól, költőktől ő sem akar dicshimnuszt.

Háromezer töltény

Sztálin többször látta, a kedvence volt Bulgakov Turbinék végnapjai című drámája, de végül ezt is betiltotta. A zseni című előadás végén háromezer kivégzést ír alá – ez háromezer töltény jelent –, a falra vetített névsorból pedig látható, hogy a diktatúrát senki nem élte túl, ha nem végezték ki, akkor súlyos betegség végzett a kor művészeivel, kivéve Vera Alexandrovna Davidovát, aki 1993-ban halt meg. 

Valós szereplők népesítik be tehát a párbeszédekből kirajzolódó világot, bár arról nincs megbízható adat, hogy a Művész Színház megalapítója, az egyetemes színházművészet óriása, Sztanyiszlavszkij járt-e valóban 1937 telén Sztálinnál, de járhatott volna, véli Ascher Tamás, mert minden egyéb, ami a másfél órás Słobodzianek-darab történelmi háttereként megjelenik, igaz.

A rendező reményei szerint a nyomasztó, borzalmas tényekből született mű eleven, szórakoztató és fanyar humorú előadás lesz a Kamrában.

Ezt egyelőre csak részben tudjuk visszaigazolni: a mindig zseniális Fekete Ernő Sztálin szerepében is szinte átlényegül, és ahogy azt mondja, „tudom”, abban minden benne van. Máté Gábor pocakos Sztanyiszlavszkijként a jól ismert, vicces grimaszait hozza. Elek Ferencnek a beszari kritikus szerepe nem ad túl sok játékteret, ahogy Kocsis Gergelynek sem a titkár figurája. És bár Vajda Vilmos jóvoltából időnkét hatásos zene szól a vetített képek alatt, összességében inkább a párbeszédekben elhangzó mondatok fontosságára fókuszál az előadás.

Tadeusz Słobodzianek: A zseni

Szereplők:

(Borítókép: Részlet A zseni című darabból. Fotó: Rácz Gabriella)

Rovatok