A őszödi beszéd következményeit tavaly krimisítő Elkxrtuk című politikai thriller után idén a Blokáddal folytatódik történelmi közelmúltunk filmes feldolgozása. Ezúttal Antall József rendszerváltó miniszterelnök életének drámai pillanatait, az 1990-es taxisblokád négy napjának történéseit láthatja a közönség. Köbli Norbert forgatókönyvíró szerint a Blokádban megjelenő legvalószínűtlenebb események a valóságban is megtörténtek, a legdrámaibb mondatok a valóságban is elhangoztak, és az sem fikció, hogy harminckét éve olyan politikus volt a magyar miniszterelnök, akit keleten és nyugaton is méltányoltak, és akinek becsületes szándékait, szavahihetőségét még a legádázabb ellenségei se vonták kétségbe.
Az energiaárak az egekig ugranak, miután egy olajnagyhatalom megszállja a vele szomszédos kis országot, melyről úgy gondolja, hogy területileg amúgy is hozzá tartozik. A világ a kis ország pártját fogja, az oroszok meg elzárják az olajcsapokat. Az amúgy is adóssághegyek alá temetett magyar költségvetést megrendítik az újabb csapások.
Szögezzük le, hogy mindez harminckét éve történt, amikor Irak lerohanta Kuvaitot. Az Antall-kormány 1990 őszén úgy döntött, hogy az energiahordozók világpiaci árának változására való tekintettel akkor kerülhető el a teljes gazdasági összeomlás, ha – egyéb megszorítások mellett – legalább hatvan százalékkal felemelik az addig mesterségesen befagyasztott üzemanyag fogyasztói árait,
Október 25-én jelentik be, hogy ezentúl literenként ötvenhat forint lesz a benzin. Az ország felzúdul, ennyi pénzt egy liter normálért csak őrültek fizetnek.
Akkor még nincs mobiltelefon, viszont minden taxiban ott van egy mindentől független kommunikációs hálózatot biztosító CB-rádió. A személyszállító kisiparosok a szó több értelmében is a kormányhoz nyúlnak, hidakat, utakat zárnak le, igyekeznek megbénítani az országot, és követeléseket fogalmaznak meg.
Antall József miniszterelnök, aki kora ifjúsága óta a szocialista állampárt ellenfele és üldözöttje volt, hirtelen egy, a saját rendszerváltó kormánya ellen tüntető tömeggel találja magát szemben. Az a magyar nép lázad fel új vezetői ellene, melynek tagjai még fel se fogták, mit jelent a demokrácia, nem tudják, hogy a szabadsághoz nem jár feltétlenül anyagi fellendülés, sőt, még a jóllét sem garantált. Őt magát a blokád előtti napon műtik nyirokcsomó-elváltozás miatt, és kórházi ágyáról követve a megbénított ország eseményeit várja a szövettani vizsgálat eredményét. Ez valóban olyan drámai helyzet, melyről Köbli Norbert már négy éve is úgy gondolta, hogy megfelelő forgatókönyv-alapanyag lehet.
Lajos Tamás producer se vélekedett másképp, és amikor az NFI is rábólintott, Tősér Ádám rendezővel nekiláttak a filmnek.
Mivel az idei Oscar-díj legjobb külföldi nagyjátékfilmjeinek versenyére Magyarországról ezt a művet küldték, érdemes végiggondolni, mit láthat ebben a történetben egy olyan filmkedvelő, akinek fogalma sincs róla, milyen paktumot kötött az SZDSZ és az MDF Magyarországon 1990-ben. Ilyen filmrajongók itthon is meglehetős számban lehetnek, tekintve, hogy valójában már egyik politikai formáció se létezik.
Tehát a főszereplő egy sármos, intelligens és feddhetetlen férfi, akinek egyetlen hibája az, hogy túlzottan zárkózott. A történetből kiderül, hogy hősünk édesapja is politikus volt, akit Hitler Gestapója és Rákosi ÁVH-ja is üldözött. Fiatalemberként kiválóan táncolt, középiskolai osztályfőnökként karizmatikus, ötvenhatban pedig elszánt volt. A forradalom végnapjaiban Göncz Árpáddal együtt fogalmazott meg egy ENSZ-nek szánt proklamációt, és utána se lett megalkuvó.
Az ifjú Antall József szerepét ifjabb Vidnyánszky Attila játssza el. Mindent elhiszünk neki, egyszerre naiv és törhetetlen gerincű, tekintélyes és magával ragadó, szerethető romantikus hős a szó legjobb értelmében. Kiváló alakítást nyújt, telitalálat a filmkészítőktől, hogy rá bízták a karaktert. Ha ausztrál filmkritikus lennék, akkor is ezt mondanám.
A főhős miniszterelnökként 1990-ben már olyan, mint egy bölcs osztályfőnök a csetlő-botló, lelkes, alapvetően jó szándékú, de gyermekien tanácstalan kormánytagok között. Ellenfelei – a korábbi szövetségesek – persze ármánykodnak, manipulálnak, de rájuk se haragszik, mert egyrészt ez a dolguk, másrészt nem tudják, mit cselekszenek.
Gáspár Tibor a filmben külsőleg is megdöbbentően hasonlít Göncz Árpádra. (Ezt az amerikai filmakadémia arkansasi tagjai valószínűleg kevesebben tudják, de itthon egyértelmű.)
A rendszerváltozás első köztársasági elnöke a történet intrikusa, mivel a napi politika felett álló államfőként a tüntetőkhöz csatlakozó szabad demokraták mellé állt a blokád idején.
Ezt erős apakomplexusra hivatkozva, politikai cselszövény helyett személyes motivációkkal indokolja a forgatókönyv.
Azt is egyértelművé teszi a történet, hogy a csecsemőkorú Magyar Köztársaság népe kétségbeesetten hisz annak, aki nagyobbat ígér, aki azt mondja, hogy a kormány téved, sőt lövetni fog, továbbá minden megszorítás népellenes és szükségtelen. Antall József viszont felnőtt férfi, ráadásul az amatőrök között az egyetlen profi, aki kórházi ágyáról is felülkerekedik a káoszon. Rácsörög a német kancellárra, és néhány telefonhívással pénzt szerez a nyugat-európai államfőktől. Távirányítással éri el a megegyezést a tüntető munkavállalókkal, majd a kemoterápia alatt még megmondja a Varsói Szerződés felbomlását neki jelentő Gorbacsovnak, hogy ideje lenne Magyarországtól is bocsánatot kérni 1956-ért.
A történelmi személyiséggé érett Antall József figuráját Seress Zoltán formálja meg. Hitelesen, visszafogottan és pontosan. Sikerül egy alapvetően introvertált, érzelmein minden körülmények között uralkodó, kicsi gyermekkorától kezdve határtalan önfegyelemre nevelt férfit alakítva szinte észrevehetetlen eszközökkel megmutatni annak karizmatikus oldalát. Ebben komoly támasza az Antall feleségét, Fülepp Klárát alakító Tóth Ildikó. Az ő simogató, szeretetteljes profizmussal megformált karaktere fűzi a történetbe a szerelmi szálat, és segít megismerni a politikus emberi oldalát. Táncos lábú fiatal Kláraként kevesebb szerep jut Márkus Lucának, de tény, hogy kiváló ritmusérzékkel csavarja el az ifjú Antall fejét.
A főszereplőről tehát olyan kép alakul ki ebben a történetben, mintha egy Jókai-hősből aktualizálta volna a forgatókönyvíró, de Kónya Imre volt MDF-frakcióvezető, a miniszterelnök közeli munkatársa és barátja a film után elmondta, hogy Antall József filmbéli tulajdonságai nem fikciós elemek. A történészből lett miniszterelnök valóban olyan politikus volt, aki értette és pontosan értelmezte a magyar és nemzetközi politikai erőviszonyokat, irányokat és szükségszerűségeket. Mint barátjáról fogalmazott:
Megnyilvánulásaiban kerülte a konfrontációt, mindig visszafogott stílusban, diplomatikusan tárgyalt, viszont, ha kellett, radikálisan cselekedett.
Antallnak tehát valóban voltak ütésálló elvei, melyekhez ragaszkodott, és a saját politikai tevékenységére nézve elsőrendű motivációnak tekintette a becsületet és hűséget. Nem uralkodni, hanem szolgálni akart. Ezért tartja Kónya ma is a magyar történelem legnagyobbjaival egyenrangúnak a rendszerváltoztató Magyarország első miniszterelnökét. Köbli Norbert forgatókönyvíró, aki munkája során alaposan tanulmányozta a korszak bőségesen rendelkezésre álló forrásanyagait, szintén így vélekedik.
Az már leginkább a hazai nézők joga és lehetősége, hogy a filmben feltűnő korabeli politikai szereplőket felismerjék. Megjelenik többek közt egy főrendőr, aki kijelenti, hogy nem hajlandó erőszakos fellépésre vonatkozó utasítást kiadni, látunk ablakból integető minisztert, aki egy pohár whiskyt tart a kezében, felvillan egy propeller nyakkendős politikus is a tárgyalóasztalnál, és – ahogy mondani szokták – még sokan mások. A megfejtéseket nem árulom el, játékos memóriatesztnek is jó egy ilyen kvíz.
Nyilván ez a film is vitákat kavar majd, ami természetes egy közelmúltbéli eseménysorozat részben dokumentarista, részben fikciós mozgóképes feldolgozása esetén, melynek szereplői közül többen ma is aktív közéleti személyiségek. Az 1990-es történet ráadásul egy olyan, immár több mint harminc éve elkezdett politikai út korai szakaszát jelzi, melyen ma is taposunk. Érdekes kérdés például, mire gondolnak a film nézői idén október 23-án. Nem vitatható, hogy a taxisok katázhatnak, a benzin ára maximálva, a tüntető pedagógusok meg bárhol szabadon énekelhetnek a Grundról, ha előzetesen bejelentik ezt a szándékukat. Az meg biztos, hogy Blokád címmel egy jól összerakott filmes történet kerül a közönség elé október huszadikán, mely a rendszerváltás korai szakaszának gondolatébresztő, vitát, beszélgetéseket kiváltó értelmezéseként is fontos alkotás.
(Borítókép: Jelenet a Blokád című filmből. Fotó: Attila Szvacsek)