Családtagjai, barátai és tisztelői körében tartotta meg székfoglaló beszédét a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián a kilencvenéves Szinetár Miklós, akit – mint elmondta – a kerek évforduló apropóján biztattak arra, hogy beszéljen magáról, és ez a kor talán feljogosítja, hogy saját gondolatait, néhány emléket, tanulságot a hallgatóság elé tárjon.

Egyébként miről is beszélhetnék? Hát arról, hogy a politika meg a közélet ma elég rémes. Vagy arról, hogy a propaganda, miközben infantilis, néha már goebbelsi magasságokban szárnyal. Hogy a morál hiánycikk, anyanyelvi szinten megy a hazudozás, és a gazdasági helyzet rémisztő. 

Ő mint háborús gyerek gyakran mondta minderre, hogy „de legalább nem lőnek”. Sajnos már ez sem igaz a közelünkben, és ki tudja, meddig igaz nálunk. Ezek után felelevenítette saját háborús emlékeit, amikor látott meggyilkolt, katonaszökevénynek bélyegzett fiatalembert, miközben ő maga hamis papírokkal bujkált, az egyik legkedvesebb osztálytársát pedig a nyilasok a nyílt utcán agyonlőtték. A háború után, annak fényében már minden ráadás volt, az életünk 1945-től a mai napig „csont nélküli” békében telt el.

Vigyázz, Jancsi, jönnek!

Szinetár Miklós felidézte további életpályáját, amikor sokszor kellett volna azt kiabálnia, mint anno statisztakorában a János vitéz című előadásban, hogy „Vigyázz, Jancsi, jönnek!” Én igyekeztem, tette hozzá.

Életét a televíziózás, a zenés színház és a tanítás határozta meg. Az Operaházzal, ahol ő volt a legfiatalabb művész és a legöregebb igazgató, a mai napig töretlen a kapcsolata, négy rendezése szerepel a repertoáron, bár az Operaház felújításának elhúzódását és költségeit bírálta. Ugyanezt a törődést és odafigyelést nem mondhatja el a Színház- és Filmművészeti Egyetemről, ahol bár 51 évig tanított, kilencvenedik születésnapján egyik oldalról sem kapott egyetlen jó szót sem.

A legendás rendező a tanulságos történetekkel teli előadás végén három unokájának címezve mondta el az egészséges testi, lelki, szellemi és társas lét 12 legfontosabb ismérvét.

Részletek Szinetár Miklós beszédéből

Az alábbiakban néhány szemelvényt közlünk a beszédből.

„1944. A légoltalmi pincében ültem, a bombák becsapódását egyre közelebbről hallottam. Majd egyszerre kialudt a villany, iszonyatos zaj támadt, remegett az ég és a föld. A szomszédos négyemeletes házat porig bombázták. A sötétben hullott rám a pince plafonjáról a vakolat, és akkor arra gondoltam: Fél évvel ezelőtt még azon izgultam, hogy hányast kapok matematikából. A szomszédunkban, ez ma is százezrek élménye.

Azt is gondoltam másnap reggel, amikor az utcára merészkedtem és megláttam a szomszédban füstölgő romhalmazt: innentől minden csak ajándék, ráadás. Ebben a ráadásban aztán voltam kommunista, kispolgár, rendszer ellensége, rendszer barátja, modern és konzervatív, de egészében véve nagyon jó életem volt.

Szerencsés volt a mi generációnk, mert 1945 után az életünk, pár nap kivételével, a mai napig csont nélküli békében telt el. Nem úgy, mint az előttünk járóké. Azokra gondolok, aki 1914-ben 20 évesek és 1944-ben még csak 50 évesek voltak.

De születhettünk volna Bangladesben vagy Dél-Afrikában, Irakban vagy akár Jugoszláviában vagy Ukrajnában. De itt születtünk, és ezzel nagyon sok szenvedést megúsztunk. Persze születhettünk volna Kanadában meg Svédországban is. De hát ott meg hideg van és télen rövidek a nappalok.

Úgyhogy én elégedett vagyok a szülőhelyemmel, és elégedett vagyok az eltelt életemmel is. Nem tagadom, hogy több szerencsém volt, mint sok kortársamnak, de mentségemül mondom, hogy ezzel a szerencsével igyekeztem nem visszaélni.”

***

„Már 1949-ben, az Erkel Színház megnyitóján szerepelhettem a János vitézben. Mint első éves színművészeti főiskolás statisztáltam, és a színpadon odakiáltottam Sárdy Jánosnak: Vigyázz, Jancsi, jönnek!

»Vigyázz, jönnek!« Ezt a mondatot nagyon fontosnak tartom. Hányszor kellett volna ezt az elmúlt években kiáltani. Én igyekeztem. Nem sokkal a rendszerváltás előtt, a Nemzeti Színházban a rendezésemben ment Molière mindig aktuális műve, a Tartuffe. Ott és akkor a darab vége előtt, Kállai Ferenc a nézőtér felé fordult, Orgon hangjáról átváltott a saját hangjára, felemelte a kezét figyelmeztetően, és így szólt a nézőkhöz: »Vigyázzatok!«

Sajnos ennek aktualitása volt, van és attól félek lesz is. Mert mint mondtam, nálunk szerencsére már régen nem lőnek, de Tartuffe szelleme egyre csak itt van. Ám a figyelmeztetések, mint a János vitézben, amolyan falra hányt borsóként működnek.”

***

„Az Operettszínházból két csodálatos személyiségről beszélhetek. Gáspár Margitról, aki ugyan hithű kommunista volt, de megmentette a szocialista realizmus inkvizítoraitól Latabár Kálmánt, Mezei Máriát, Ajtay Andort, Honthy Hannát. Mert őket bizony akkor meg kellett menteni. Egyébként fejből tudta és kiválóan zongorázta a teljes wagneri Ringet, négy nyelven beszélt és rangot adott az operettnek.

Ugyancsak rangot adott Fényes Szabolcs, aki még a magántulajdonú Operettszínházat igazgatta, és akitől 1949 tavaszán Gáspár Margit államosította a színházat. 1956 után ismét Fényes lett az igazgató, és 1959 őszén megünnepelhette az évfordulóját, hogy elvették tőle agy színházat.

De ennél fontosabb, hogy zseniális zeneszerző és igazgató volt. 18 éves korában írta a Maya című világsikerű operettet, és igazgatása alatt számos művészt avatott sztárrá. Például Sárdy Jánost, és sok új operett létrehozásában volt övé a főszerep. Élete majdnem világkarrierbe fordult, mert zenéjét megismerve Mario Lanza, a nagy énekes sztár őt kérte fel a következő hollywoodi filmjéhez zenét komponálni. De Mario Lanza hirtelen meghalt, a világkarrier elmaradt és jött a vasfüggöny.

Ez a két ellentétes személyiség példázta számomra, hogy nem a tábor, hanem a tehetség és a tisztesség számít, mert más sorssal, más világképpel, de ugyanazt akarták: a magyar zenés színház magas szintre emelését. Amikor igazgató lettem, első dolgom volt, hogy az igazgatói folyosóra kitetettem e két nagy személyiség fényképét.

Utánam ezeket a képeket áttették egy mellékes helyiségbe, és ma már sehol sincsenek. Boldog éveket töltöttem az Operettben. 22 évesen rendezhettem azt a bizonyos Csárdáskirálynőt, de nagyon sajnálom, hogy olyan sok minden, ami érdemes az emlékezetre, nyomtalanul múlik el.”

***

„Pályám és életem alapszínhelye a Színház- és Filmművészeti Főiskola. 51 évet tanítottam megszakítás nélkül. Növendékeim skálája széles, tanítványom Tarr Béla és Csonka Endre. Van köztük Prima Primissima Díjas, és ketten is a Nemzet Színészei. Sok köztük a Kossuth-díjas, Kiváló és Érdemes Művész, és volt olyan év, hogy hét magyar színházban volt igazgató a növendékem.

Kilencvenedik születésnapomon elkényeztettek a barátaim. Az Óbudai Társaskörben összejött majd' száz különböző jeles ember a magyar színház- és filmművészetből. Olyanok, akik közül sokan sem művészetben, sem politikában nem értenek egyet. De ez alkalommal együtt voltak. Az Operaház egy külön műsort szentelt az eseménynek az Erkel Színházban. És személyes hangú levélben üdvözölt még a miniszterelnök is.

Ezzel szemben, a ma létező két főiskola, illetve egyetem egyike se látta fontosnak, hogy mondjon két jó szót. Bele kell nyugodni. Ott is elmúlnak a dolgok.”

***

„Hogy az ellentmondások milyen fokon vannak jelen az életünkben, arról a napokban újabb leckét kaptam. Tokajban jártam, és hazafelé benéztünk Mádra. Mádon a világháború előtt jelentős zsidó közösség lakott. »Ott tart, ahol a mádi zsidó« – szól a mondás A közösséget a nácik kiirtották. Pusztulásnak indult a gyönyörű, 18. század végén épült késő barokk zsinagóga is.

És most, hogy arra jártam, azt láttam, hogy zsinagógát gyönyörűen rekonstruálták. Mellette még iskola is épült. Gyönyörű az egész! De azt is láttam, hogy a közvetlen közelben megy egy út, amit az antiszemita írásokat is publikáló Wass Albertről neveztek el. Tapintatosan! Gondolom, hogy azért mégiscsak legyen egyensúly ebben a mi ellentmondásos világunkban.

Wass Albert mint erdélyi idol kultusza számomra azért is irritáló, mert Erdélyből én sokkal jelentősebb írót, színesebb, és nem utolsó sorban makulátlanabb személyiséget is ismerek, gróf Bánffy Miklóst. Róla korántse látok annyi utcát elnevezve. Pedig az ő érdemei valóban hallhatatlanok.

Korábban arra gondoltam, hogy ha valamikor szóhoz jutok ezen a megtisztelő fórumon, akkor róla fogok beszélni, az erdélyi arisztokratáról, aki nekem, a Bérkocsis utcai proli gyereknek oly mértékben a bálványom.”

***

„A gondolkodásomat mindig meghatározta ez a szó: IS! És elvetettem mindig azt, hogy: CSAK!

Mindig azt képviseltem, hogy: Fűre lépni szabad! Ez nem volt könnyű, mert a társadalomban mindig két tábor volt a leghangosabb: akik habzó szájjal hirdetik mind a mai napig, hogy fűre lépni tilos, meg akik agresszíven erőltetik, hogy fűre lépni kötelező. Persze a szélsőségekben is van igazság. Mert baj ha teljesen letapossák a füvet, és aki nem mer egyáltalán a fűre lépni, azt meg biztatni kell! Na de az ARÁNYOK!

Mert életem tapasztalatai között talán a legfontosabb, hogy mindig, mindenhol, mindenben döntőek az ARÁNYOK.”

***

„Néhány következtetést azért levontam a 90 évemből, amit köszönhetek az örökölt génjeimnek, a sokat szidott orvostudománynak és a szerencsémnek. Nagymértékben a családomnak meg annak a sok mindenkinek, akik segítettek, támogattak, meg kis mértékben magamnak is.

És leltárt csinálva adnék 12 tanácsot unokáimnak. Hárman vannak, Marci, Zorka, Benjámin.

1. Becsüld meg a tested!

Csak akkor tudsz igazán élni, ha egészséges vagy. Ne sajnáld magadtól a jó ételt, italt! Ne spórolj a vitaminokkal, ha szükséges, ne félj a gyógyszerektől, ne kerüld a jó orvosokat, de próbáld ki a természetgyógyászokat is, ha kell. Törődj a lakásoddal, a munkahelyeddel. Mindig keresd a világosságot és a jó levegőt! Sétálj, sportolj, hasznosítsd az ezekről szóló tanításokat! Soha, semmiért ne hanyagold el a testeddel való törődést!

2. Vigyázz a jó lelki közérzetedre!

Legyen mindig tiszta a lelkiismereted! Ennek az a titka, hogy nyomós ok nélkül senkinek se árts, és akinek csak tudsz, használj! Ne vágyakozzál olyanra, ami elérhetetlen, de amit elérhetsz, azt szerezd meg, de sose mások rovására! Ne okozz fájdalmat és te is kerüld a fölösleges fájdalmakat!

3. Tudjál örülni, a legkisebb dolognak is!

Egy finom étel, egy jóleső ital, szeretkezés, jó könyv, zene, mozi, meccs, jó levegő, szép látvány, jó illat, kellemes tapintás – mind arra való, hogy jól érezd magad a világban!

4. Ne legyen nagy a konfliktusszükségleted!

Vállald a konfliktusokat, de csak akkor, ha van értelme. Ne háborodj fel feleslegesen, csak ha igazi okod van rá! De akkor nagyon, mert különben az elfojtott jogos indulat megmérgez. Ha rosszul bántak veled, felejtsd el! Ha rosszul bántak a hozzátartozóiddal, a gyengékkel, a kiszolgáltatottakkal, azt sose felejtsd el, és torold meg! Különben rosszban leszel önmagaddal.

5. Ne vesd meg az anyagiakat!

Szükséged van rá magad és családod számára ételre, italra, a civilizáció áldásaira, élvezetekre, utazásra, a tested karbantartására, tartalékokra, vagyis pénzre. Ne nézd le a pénzt, igyekezz megszerezni ami szükséges!

6. Ne hajszold az anyagiakat!

Szerezz meg minden, ami a jó életedhez szükséges, de ne törd magad a nem hasznos értékekért! Az a fontos, hogy a gyakorlati igényeidnek megfelelő kocsid legyen, nem az, hogy milyen márka! Fölösleges ékszerek, státusszimbólumok, gyűjtemények harácsolására sose fecséreld az energiádat!

7. Mindig legyen minél több szabad időd!

A jó testi és lelki közérzet és az anyagi biztonság mellett a legfontosabb a szabadidő, különben nincs mikor élned!

8. Ne légy hívő!

A vakon hívő ember: rab. Akármi is a hit tárgya, vallás vagy nemzet, egy ember, vagy egy szakma, egy módszer vagy egy elmélet – ha nincs benned kétkedés, nem vagy szabad.

9. Ne légy hitetlen!

Aki csak kételkedik, az ugyanolyan rab, mint a hívő, csak a feltétlen igenlés helyett a feltétlen tagadás rabja. Minden iránt legyél nyitott és várakozó! Ne várd a csodákat, de fogadd el őket, ha mégis megtörténnek. Mindarra, amiről nincs tapasztalatod, bátran mondd, hogy nem tudom!

10. Ne legyél rabja senkinek és semminek!

Se embernek, se szenvedélynek, se politikának, se divatnak, se a hobbidnak, se a fogyasztásnak, se a szakmádnak! Semminek! Mindent élvezz, mindennek örülj! De ha kell, legyél képes mindenről lemondani!

11. Mindig legyen dolgod a világban!

Legyenek feladataid, legyenek céljaid! Olyanok, amelyek értelméről és fontosságáról meg vagy győződve! Ezekért küzdj, de sose görcsösen és ne mások kárára! Ha eléred a célod, legyél nagyon boldog, ha nem éred el, törődj bele és keress új feladatot.

12. Ne feledd: egyszer élsz!

Hogy utána mi történik, azt senki sem tudja. Kíváncsian és jó lelkiismerettel várd a folytatás! De, amíg itt vagy, addig szeresd és élvezd az életet! És tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy ezt más is megtehesse.

(Borítókép: Szinetár Miklós 2022. június 10-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)