Gyötri a környezetét, de legbelül ő szenved a legjobban. Ibsen ikonikus hősnője, Hedda Gabler ugyanúgy nem találja a helyét, mint a norvég szerző másik világhírű darabjának címszereplője, Nóra, de a „megoldása” egészen más. Jordán Adél Heddája a Katona József Színház legújabb előadásában, Székely Kriszta rendezésében pusztító múzsa, hiába próbál mindenki hozzá igazodni, ez eleve lehetetlen.
Finoman vagy erőszakosabban manipuláló, öntelten narcisztikus férfit már láttunk eleget, de most itt van nekünk Hedda Gabler. Hogy milyen sebzettség és félelem van az önzőség, a boldogságért vívott elkeseredett küzdelem, a mindent akarás, a tökéletesre való törekvés, a soha ki nem elégülő szeretetvágy mögött, azt persze nem tudjuk. Csak azt látjuk, hogy itt van ez a nő, aki mindenkit az ujja köré csavar, de közben betölthetetlen lelki éhség emészti, amely egy idő után csak a pusztításban talál utat magának.
Az, hogy férfiak, mondjuk Ibsen korában, hogyan tudtak ennyit a női lélek mozgatórugóiról, teljes rejtély. Honnan tudta Ibsen, hogy mit érez a boldogság látszatát szintén csak egy darabig fenntartani képes Nóra a babaházban, ahonnan aztán elmenekül, vagy Hedda Gabler, akinek mindene megvan, nagy ház, fényes karrier előtt álló férj, az izgalom érzetét finoman fenntartó házibarát, de akit a belső nyugtalansága mégis annyira gyötri, hogy ennek csillapítására kiállhatatlan természetével másokat kezd el kínozni.
Ledobja például Julle néni vadonatúj blézerét a földre – amit a nagynéni direkt Hedda kedvért vett, nehogy szégyent valljon vele –, és azt játssza el, hogy azt hitte, a takarítónőé ez az ócskaság. Természetesen a Julle néni által vásárolt és a nagy házba szánt kanapé sem tetszik neki – nem is érti, miért, de valahogy olyan ingerenciája támad, hogy férje, Jörgen Tesman nagynénjét bántsa. Szegény férj – mint általában a környezete – pedig mindent elnéz neki, az imádott feleségnek, aki már az iskolában is a legmenőbb lány volt, és igyekszik mindenben a kedvére tenni.
Már ami a képességeiből telik, mert a könyveit és a disszertációját rendezgető, egyetemi karrierre vágyó Jörgen sosem lesz olyan izgalmas egy Hedda Gablernak, mint az eredetien gondolkodó, a lecsúszás és a világhír között egyensúlyozó Eljert Lövborg, a nagy szerelem, aki ha betoppan, újra lángra lobbantja a polgári életformára berendezkedni készülő Heddában a tüzet. Márpedig betoppan, erre mérget vehetünk.
Heddáék éppen a hat hónapig tartó nászútjukról tértek vissza – ahol a férj nagyon sokat haladt a tudományos munkájával –, amikor nemcsak Julle néni tér be hozzájuk tonhalas szendviccsel, kilátásba helyezve, hogy mindennap meglátogatja őket, hanem a Heddát szórakoztató, az unalomtól megmentő, körülötte dongó Brack bíró és Thia is, Hedda régi iskolatársa. Thia elmondja, hogy elhagyta a férjét, mert Eljert Lövborgot választotta, aki náluk fejezte be azt a munkáját, amely még a nemrégiben napvilágot látott
előző könyvénél is zseniálisabb, és választ ad a jövő legégetőbb közgazdasági kérdéseire.
Egy másik ember sikere, főleg, ha ugyanazon a területen mozog, még egy olyan egészséges lelkületű embert is megüt egy kicsit, mint Jörgen, de miután megtudja, hogy Eljert Lövborg nem pályázik az általa kiszemelt egyetemi állásra, őszintén tud örülni barátja, régi ismerőse sikerének.
Nem úgy Hedda, akit kétségbe ejt, összetör, elkeserít az, hogy Thia volt az a nő, aki mellett Eljert összeszedte magát, leállt az ivással, és alkotó munkába tudta forgatni az energiáit. Nem bírná elviselni, ha végképp kiderülne, hogy elveszítette a hatalmát a férfi fölött, ezért mindenképp be kell bizonyítania magának, hogy ő van még mindig a legnagyobb hatással rá.
Hedda nagyon-nagyon ügyes. Miért is lenne rossz elgondolás, hogy Eljert elmegy szórakozni a barátaival, és önként, saját elhatározásából jön vissza a két nőhöz még éjfél előtt, hogy hazavigye Thiát? Ekkor lenne csak igazán szabad! Az, hogy előtte már itatja, azzal húzza, hogy ha nem mer meginni egy pohárkával, akkor gyáva, szintén kivédhető, hiszen Eljert nyugodtan mondhatott volna nemet. Mondott is, nem egyszer, nem kétszer, sokáig tartotta magát azzal, hogy nem érdekli mások véleménye. De egy ponton túl nem volt megállás, a Hedda által kavart szédítő örvény elragadta, és ennek nem lehetett más a vége, csak pusztítás és halál.
Igaz, nem úgy, ahogy Hedda elképzelte. Ő azt álmodta meg magának, hogy a végre újra teljesen megalázott Eljert – aki ilyen állapotban a legkiszolgáltatottabb és egyben a legizgatóbb – az ő hatalma alatt majd valami felemelő tettel utasítja el a földi létet, de nem ez lett.
Egészen kisszerű és Heddát még női mivoltában is „sértő” baleset történt, a teátrális gesztust tehát neki kell megtennie, neki kell befejezni a művet.
A többiek, a Julle néni-, Jörgen- meg Thia-félék ezt persze nem érthetik, nem érnek fel ahhoz a lelki mélységhez és szellemi magassághoz, amit ő képvisel. Boldogan rakosgatják Eljert jegyzeteit, amit Thia szerencsére megőrzött, hogy újra össze tudják állítani a nagy művet, amelynek a baljóslatú éjszakán nyoma veszett, és aztán Hedda szándékos ármánykodása és gonoszsága következtében nem is került vissza jogos tulajdonosához, sőt, megsemmisült.
Hogy miért darálta le Eljert készülő könyvét, arra persze Hedda olyan magyarázatot tud adni a férjének, hogy az nemcsak hogy elnézi ezt a bűncselekményt, de még pozitívan is tudja értékelni. Thiának meg láthatóan tényleg mindegy, hogy kinek a keze alá dolgozik, Jörgennel is szívesen beleveti magát a munkába.
Székely Krisztának ez a második Ibsen-rendezése a Katona József Színházban: a Nórában Ónodi Eszter és Fekete Ernő alakította a társadalmi ranglétrán magasan álló kirakatházaspárt. A színes, decens polgári külső ott a díszletben is megmutatkozott, a Hedda Gablerben a csupasz falakon kívül csak egy kanapé, egy szék meg egy lemezjátszó van (díszlet: Balázs Juli). Igaz, egy olyan házról van szó, amelybe éppen csak beköltöztek, és kezdik berendezni, bár talán szerényebb lehetőségeik lesznek, mint amire Hedda számított. A szereplők, amikor éppen nincs jelenetük, a fal mellett várakoznak.
Jordán Adél extrán nőies Heddája az első perctől nem hagy kétséget afelől, hogy ki az úr a háznál. Kénye-kedve szerint pöckölgeti a gombostűre tűzött példányokat a bogárgyűjteményében, simán megmondja, hogy ő akar középen ülni, szétválasztva a szerelmeseket, szándékosan megsérti, megalázza őket, feszegeti a határokat, de úgy tűnik, mindent megtehet, hiszen ő a nagy Hedda Gabler. Akit pedig a bizalmába fogad, még hálás is lehet, nem sejtve, hogy a kedvesség mögött ártó szándék húzódik.
A férj, Jörgen Tesman Bányai Kelemen Barna alakításában kedves, szorgalmas, világoskék ingében csinos értelmiségi (jelmez: Pattantyus Dóra), bárki boldog lenne vele, de nem Hedda Gabler. Neki Eljert Lövborg kell, és Mészáros Béla remekül hozza a kissé megtört tartású, a munkáját lelkesen szorongató, sötét tónusú zsenit, aki
sokkal eredetibben, távlatosabban és komplexebben gondolkodik, mint a könyvtárt bújó Jörgen.
Brack bíró (Takátsy Péter) is nagyragadozó, divatos, szűk nadrágjában, laza mozgásával nemcsak a tárgyalótermek, de az éjszakai bárok császára is lehet, Thia (Mentes Júlia) és Julle néni (Kiss Eszter) viszont már tényleg a tápláléklánc legalján van, legalábbis Hedda szemében.
Az előadás a mai gyakorlatnak megfelelően egy részben megy le, 1 óra 40 perc alatt, és minden fontos megtörténik tömören, átélhetően (dramaturg: Szabó-Székely Ármin). Hedda időnként klasszikus, máskor rockzenébe menekül, ezt a fejére tett fejhallgató jelzi, de a zenét természetesen a közönség is hallja (zene: Matisz Flóra Lili). A szereplők pedig táncra perdülnek: a legviccesebb, ahogy Julle néni a – szintén vadonatúj – táskáját pörgeti.
Csak közben Hedda már magára tekerte a robbanófejeket, és készül kibiztosítani.
(Borítókép: Horváth Judit)