Mint a legtöbb hírré váló tragédia, Kabai Lóránt költő, vizuális művész eltűnésének, majd halálának híre is felkavarta az online teret. Néhány nap alatt szinte több szó esett róla, művészi, emberi jelentőségéről, alkotásairól, baráti kapcsolatairól, mint írói karrierje csúcsán. Tanatológust kérdeztünk arról, hogy ez jól van-e így.
Az arútluK okóber 29-i adásában a valós halál és a virtuális gyász kapcsolatáról beszélgetünk Zelena András pszichológus-tanatológussal. A veszteség pszichológiájával is foglalkozó egyetemi docens tudományos módszerekkel tanulmányozza többek között azt, miként jelenik meg az online felületeken a veszteség, a gyász, illetve mi történik az interneten egy ismert ember, alkotó vagy celeb halálhíre nyomán.
A szakember elmondja, hogy mindaz, ami az interneten tapasztalható egy művész, alkotó, sokak által ismert ember halálának nyilvánossá válta után, azt a szakirodalom kollektív traumának hívja. A barátok, ismerősök, pályatársak mellett olyanok is megnyilvánulnak a közösségi oldalakon, akiknek nem volt személyes kapcsolatuk az elhunyttal, talán még műveit, alkotásait sem nagyon ismerték.
Erre az lehet a magyarázat, hogy sokan szép gesztusnak, egyfajta tiszteletadásnak érzik, ha ők is megemlékeznek a halottról.
Lehet ebben kollektív bűntudat is, ha az is felmerül, hogy talán jobban is figyelhettek volna rá, többet törődhettek volna az eltávozottal – teszi hozzá Zelena András.
Az is tény, hogy amikor végleg lezárul egy életmű, sokan érzik úgy, hogy ezzel kapcsolatban nekik is meg kell nyilatkozniuk, és erre az online tér számos lehetőséget nyújt.
Arra a kérdésre, hogy milyen változásokat hozott az internet a gyászban, a szakember egy hátborzongató példával válaszolt.
Elmesélte, hogy
az USA-ban egyre általánosabb gesztus, hogy a hátramaradottak szelfit készítenek a nyitott koporsóban fekvő halottal a ravatalozón, majd közzéteszik a képet az interneten.
Zelena András több ilyen angol nyelvű honlapot ismer, és úgy véli, hogy innen már csak egy lépés, hogy nálunk is elterjedjen ez az európai kultúrkörben egyelőre legalábbis furcsának ható megemlékezési forma.
A beszélgetésen arról is szó esik, hogy
Az arútluK múlt heti adásában arról beszélgettünk, vajon mennyire ismeri a szakma és a kritikusok a vidéki teátrumok munkáit, és meddig lesz egyáltalán megismerhető.