A bluesköltő harmadik könyve előreláthatóan november elsején jelenik meg The Philosophy of Modern Song címen. A 66 alkotást kielemző kötet félúton van a szakmai elemzés és Dylan saját benyomásai között, ahol kellő intrikával igyekszik megfogni, miért is tudtak nagy hatást gyakorolni az emberekre az általa analizált dalok.
A kiemelkedő zenészek között sem ritka, hogy igyekeznek több oldaról megközelíteni a művészetet, az alkotást. Minél szélesebb a spektrum, minél vastagabb az elismerés, annál nagyobb az ázsió, annál nagyobb a komplexitás, és persze az átlagember egyre kevésbé érti, mit is akarnak a legnagyobb koponyák mondani.
A szórakoztatás, a szakmai kritika és a személyes filozófia is megjelenik Bob Dylan legújabb könyvében. A The Philosophy of Modern Song egy 66 alkotást kielemző kötet, Dylan harmadik könyve, mely a tervek szerint november elsejétől lesz kapható. A Grammy-, Oscar- és Golden Globe-díjas dalszerző még 2016-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, amiért bővítette a költői eszköztárat az amerikai dalhagyományok körében.
Első könyvterjedelmű kiadványa, a Tarantula című verseskötet még 1971-ben jelent meg, ezt követte második, Chronicles: Volume One című memoárja 2004-ben. Mostani, harmadik könyve, a The Philosophy of Modern Song egy erősen más formátumot követő mű, mint a két korábbi.
Bár a kötet a boltokban még nem jelent meg, a Rolling Stone és a The New York Times újságírói már belemélyeszthették fogukat Bob Dylan új munkájába. Az ő érveik alapján szedtük össze a kötet legfontosabb ismérveit.
A könyv fontos részét teszik ki a dalszerzés mesterségét boncolgató gondolatmenetek, de helyet kapnak, és talán még többségben is vannak Dylan személyes megfigyelései, melyekkel azt próbálja megfejteni, hogy miért is vannak akkora hatással ránk ezek a zenék. Tulajdonképpen ez a könyv is egyfajta esszégyűjtemény, mely nem teszi egyértelművé, miért épp ezt a 66 alkotást választotta Dylan,
ahogy sokszor az sem, hogy valójában mi is a siker titka egy-egy dal mögött.
Az írások jelentős részében társadalmi, szociológiai, esetenként csupasz logikai következtetések jelennek meg, bizonyos pontokon pedig az énekes pikírt megjegyzései terelik el szórakoztató módon a figyelmet arról, hogy rengeteg kérdés megválaszolatlanul marad. Utóbbi talán nem is gond, hisz a problémafelvetés szinte minden esetben megtörténik, innentől pedig az olvasó sodorhatja tovább a gondolat fonalát.
Vannak általános meglátások, amikor a country-, a blues- és a rockzene hőskorának visszatérő témaköreit boncolgatja, de sokszor egy-egy nagy gondolatba kapaszkodik, vagy épp a dalszövegekben fellelhető paradoxonokat próbálja feloldani.
Elég széles a zenei merítés a könyvben, így a kötet Dylan személyes szűrője alapján körözik az olyan közismert daloktól, mint a London Calling, a My Generation vagy a Strangers in the Night, egészen a klasszikus stílusok rajongóinak kedvenceiként a köztudatból lassan kikopó gyöngyszemekig, mint a Waist Deep in the Big Muddy vagy a Cheaper to Keep Her.
Van, mikor kimondottan egyszerűen, szinte profán módon világít rá összefüggésekre, mint pont az előbb említett Cheaper to Keep Her című dalban, ahol az ügyvédek profitorientáltságáról beszél, vádiratokat idéz meg, miképp táplálják az összetört szívek a válóperes üzletágat. Másutt egészen talányos vagy épp szórakoztató metaforákba megy bele, mint Little Richard Long Tall Sally című dalában, ahol Sallyt az Ószövetség óriásaihoz hasonlítja, míg az énekest mint másfajta óriást aposztrofálja, aki azért vette fel művésznevét, nehogy elriasszon bárkit.
A kritikusok nem estek feltétlenül hasra a Nobel-díjas legenda legújabb munkájától. A Rolling Stone újságírója, David Browne úgy fogalmazott:
A könyv alapvetően tisztelgés azon kor előtt, amikor az olyan népzenei formák, mint a folk, a country és a blues voltak a zene sziklaszilárd alapjai, szemben az elmúlt évtizedek ütemeivel, produkciós trükkjeivel, technikáival és hangzásvilágával. A jövő és jelen korok elemzését már azokra bízza, akik majd megírják ebből a könyvből a saját változatukat.
Úgy gondolja, hogy bár izgalmas lett volna Bob Dylan véleményét megismerni Taylor Swift és Kendrick Lamar toplistás slágereiről, mégis sokkal őszintébb és önazonosabb, hogy Dylan azokat a dalokat választotta, amelyeket ő is tinédzser- és huszonéves korában hallgatott, azokat, amik formálták zeneiségét.
A The New York Times írója, Ben Sisario egy fokkal szigorúbban fogalmazott:
Dylan tanítványai már rég megtanulták, hogy csak hallgassanak, és ne kérdezzék, miért.
Ő kevésbé tartja Dylan könyvét alapműnek. Szerinte ahhoz mérten, hogy közel 10 éve dolgozik rajta, rögtönzött prédikációknak hatnak gondolatai. Sokkal inkább rapszodikus megfigyelések sorozata arról, hogy mi adja a dalok nagyságát, amivel a hallgatókat évtizedek óta el tudják bűvölni.
Bob Dylan, aki a huszadik századi könnyűzene egyik legmeghatározóbb alakja, sosem adta egyszerűen a hallgatók kezébe a megoldás kulcsát. Ezt íróként is folytatta, várhatóan legújabb könyve, a The Philosophy of Modern Song sem a legkönnyebb olvasmány, mégis rengeteg izgalmas részletet és zenei mesterelméletet ígér.
Az is biztosnak tűnik, hogy akár laikus zenekedvelők, akár kíváncsi alkotóművészek olvassák majd el a könyvet, olyan művet ismerhetnek meg, mely gondolatokat ébreszt ahelyett, hogy steril válaszokkal traktálna.
(Borítókép: Christopher Polk / Getty Images Hungary)