Oroszlán Szonja uborkás limonádét rendel mentateával a beszélgetés helyszínén. Ezt követően némi vita alakult ki közöttünk, mire is való az uborka valójában. Én határozottan tiltakozom az uborkás fagyi ellen, ő visszavág a koviubi-levessel, felvetődik a vodka-szóda uborkával, említjük a mentát is, és az interjúhelyzetből máris átkerültünk egy rögtönzött Brigi és Brúnó-epizódba. Húsz évvel ezelőtt Szeret, nem szeret néven futott ez a szórakoztató sorozat, de az akkori beszélgetésünkkor nem jött létre mostanihoz hasonló szituáció.

Oroszlán Szonja és Szabó Győző visszabújt

Míg Szonja két évtizede az akkor még kölyökmacsó külsejű Szabó Győzővel adta elő a hétperces jeleneteket, a Viasat3-on újraindított sorozatban már egy felnőtt pár hétköznapjaival találkozhatunk. Brigi és Brúnó, akik lassan kezdhetnek spórolni az öt év múlva esedékes ezüstlakodalmukra, kivételes pár, mert nem váltak el, sőt, ma is határozottan kedvelik egymást. Mi több, a két színész – Szonja és Győző – is úgy bújt vissza a 2002-ben felrajzolt karakterekbe, mintha csak egy hétvégét töltöttek volna egymás nélkül.

Oroszlán Szonja itthon persze nemcsak Brigi, hanem sokak számára Timi is a Valami Amerikából. Máig hálás Herendi Gábornak – aki egyébként a Brigi és Brúnó-epizódokon is együtt dolgozik a párossal –, a kirobbanó sikerű filmes trilógia rendezőjének azért, hogy a Színművészeti Egyetemen próbált Csehov-jelenet alapján őt választotta a vígjáték szőke bombázó karakterére. Azóta történt egy és más, például megjárta Amerikát.

Eltelt húsz év, ezalatt éltem pár évet a tengerentúlon is, aztán hazajöttem Amerikából, és most megint újra neki kellett látnom telefonálni, ahogy a csövön kifér, hogy »sziasztok, itthon vagyok, dolgoznék«. Ahogy a karrier kezdetén álló színészek szokták

– ismerteti jelenlegi állapotát.

Hazatérte a járvány kitörésével egy időben történt, ami a színésznő szerint az ő szempontjából jó időzítésnek bizonyult. Azt mondja, nagyjából két évbe telt, mire körbeért a hír, hogy itthon van és elérhető, de szerencsére az idei nyarat már végigdolgozta.

Egyértelműen nem azért ment Amerikába, hogy világsztár legyen. Színészként ez esetben nyilván Los Angelest célozta volna meg, de ő Philadelphiában landolt. Kalandját többek között az motiválta, hogy családja jelentős része az Egyesült Államokban él, ő maga pedig az anyukájától anyanyelvi szinten sajátította el az angol nyelvet.

A hosszúra nyúlt tengerentúli kirándulás fő okát leginkább mégis abban látja, hogy picit ki szeretett volna szállni a Színművészeti Egyetem után azonnal berobbanó tízéves, igen intenzív színészi karrierje sodrásából. Amerika volt az ő szanatóriuma. Művész vízummal ment ki – angolul ez hivatalosan úgy hangzik: Alien with extraordinary Ability. Magyarra ezt úgy is fordíthatnánk, hogy

Ezzel nem is vitatkozik, ám az említett papírral az arra járó Alienek művészi tevékenységen kívül legföljebb profi sportot űzhetnek legálisan az Egyesült Államokban. Szonja talált is színészi feladatokat, de úgy döntött, hogy megcélozza az általánosabb lehetőségekkel járó legendás zöld kártyát. Ennek sokféle módja van, ő is imádja a Gérard Depardieu főszereplésével készült filmklasszikust a témában, de a maga részéről más utat választott.

Ott is kopogtatni kezdett: sziasztok, itt vagyok, jönnék. Addig kopogtatott, amíg elég színházi szerepet és független filmes megbízást nem kapott ahhoz, ami már a bevándorlási hivatal szakembereit is meggyőzte, hogy erre a magyar nőre minden szempontból égető szükség van az ígéret földjén. Persze az sem volt hátrány, hogy jelentős számú családtagja él ott, rengeteg beutazási vízum díszíti az útlevelét, ráadásul iskolába is járt náluk. Miután megkapta a világszerte vágyott általános munkavállalási engedélyt, azt a bizonyos zöld kártyát, úgy érezte, egy picit megint hátradőlhet.

Több becsípődése közül az egyik az, hogy időnként valami egész mást kell csinálnia, mint amivel addig foglalkozott. Korábban például egy évet utazgatott a nagyvilágban, és élményeiről plasztikus tudósításokat írt egy online felületre. Harmincnyolc évesen ismét feltette magának a kérdést: Ok, Oroszlán, akkor mihez is értesz? (Szokta magát Oroszlánnak hívni.) Megbeszélte magával, hogy színész, de ezen túl mihez is ért? Szereti az állatokat. Ez jó jel – biztatta magát.

A simi-simi, meg a lovagolok persze cuki, de megélhetésre kevés. Oké, akkor lehetnél állatorvos? Nem. Ennyi időm nincs már ilyesmire, viszont van egy állatorvos-asszisztensi képzés, kétéves, abban is van anatómia meg egy csomó minden, amit szeretek.

Ha már így megbeszélte magával, bele is vágott. A gyakorlati képzés egy része egy állatkórházban történt. Azt mondta, hogy ezt csak nekem meséli el, de az újságírói függetlenség elve nem teszi lehetővé, hogy eltekintsek a történet nyilvánossá tételétől, miszerint akkoriban egy igen elnyűtt macska mozgatása közben jött rá, hogy a cicabolha igenis átköltözik az emberre is.

A macskák és kutyák csak átmeneti időszakot jelentettek új karrierjében, hiszen mindig is lovakkal akart foglalkozni. (Azok nem bolhásak.) Akkor találkozott a Masterson-módszerrel, amely egy mozgásterápia lovaknak. Megtanult lovakat masszírozni, nyomkodással feltérképezni a problémás területeket, miközben több síkon is kommunikál a hátassal.

Rájött, hogy valóban jó érzéke van a lovakhoz.

Szonja meggyőződése, hogy hatodik érzékkel rendelkező kezeltjei pontosan tudják, hogy ő miért van ott. Ezt már egy kliense, név szerint Delikát, a hároméves magyar telivér kanca esete is bizonyítja. Úgy tűnik, a kezelések hatékonyan kiegészítik a profi trénerek kemény munkáját, mert néhány alkalom után el is jött a futam, ahol azok mehettek boldogan a pénztárakhoz, akik a páciensét tették meg befutóra.

Az interaktív testi-lelki lómasszázs, amelynek tapasztalatait azóta humán és szakmai kapcsolataiban is kamatoztatja, valójában egy egzisztenciális láb lett az életében, amelyből további három áll rendelkezésére. Jelenleg támaszkodhat ugyanis az erőteljes Brigi és Brúnó-sorozatra, külföldi filmes felkéréseire, valamint az itthoni színházi és filmes feladataira is.

Azzal már nem harcol, hogy a Valami Amerika óta leginkább vicces és csinos szőke női karaktert látnak benne rendezők és producerek. Sokáig élt benne egy erőteljes skatulyadac, de ma már úgy gondolja, hogy miért ne játszana vígjátékokban, musicalszerepekben, ha azok bizonyítottan jól mennek neki. Persze azért nem ugrana el egy drámai szerep elől sem.

A Viasat3 csatornán folytatott napi sitcomsorozat, a Brigi és Brúnó etűdszerű jeleneteire úgy gondol, mint egy zenemű kottájára, amelyet két szólamra írtak. Ebben a kottában ő a violin-, Győző pedig a basszuskulcs. Kiegészítik egymást, még azt is pontosan tudják, mikor vesz levegőt a másik, semmit sem kell előre megbeszélniük. Kettejükből jön létre a harmónia. Amikor a rendező szól, hogy tessék, a csapó lecsap, és egyszerűen elindul a „zene”.

Nagyon „pengének” kellett lenniük, hogy jól működjenek ezek a hétperces szösszenetek. A forgatáson azért is, mert minden jelenetet egy snittben vettek fel. Ha a legvégén bakizott valamelyikük, az egészet újra kellett venni. Voltak nagyobb monológok, és amikor egyikük baj nélkül túljutott rajta, a másik számára óriási volt a tét, nehogy ő hibázzon. Néha azért ez is megesett, de ilyesmin még soha nem vesztek össze Győzővel.

„Jót tett nekünk ez a húsz év. Emberileg is sokat éltünk, remélhetőleg fejlődtünk is. Jóval nagyobb a színészi rutinunk, javult a koncentrációs készségünk is” – összegzi az itt levonható tanulságokat.

A jelenetek jellegzetes, bármilyen kapcsolatban előforduló apróságokat dolgoznak fel. Ilyen például, amikor Brúnó letolt gatyával ülve dühöng, mert Brigi nem tett ki új gurigát, máskor viszont a szúnyogokhoz hasonlítja Brigi anyukáját, aki az ő szempontjából anyós. A nézők azért szeretik ezeket a jeleneteket, mert előbb-utóbb magukra ismernek. Ebben a sorozatban és kettejük kémiájában az is meghatározó, hogy akkor is szeretik és tisztelik egymást, amikor valamin épp veszekednek.

Győzővel szívesen játszana újra mozifilmben is – sőt, erre Győző nélkül is nyitott lenne. Külföldi produkciókban sokat forgat, de az itthoni castingokról még mindig nem tudja eldönteni, hogy egyszerűen fogalmuk sincs, mit is keresnek, vagy pedig pontosan tudják, kire bízzák a szerepet, de a rend kedvéért berendelnek pár esélytelen jelöltet is. Persze tisztelet a kivételnek – teszi hozzá. (Rögtön el is játssza az asztalnál a magyar szereplőválogatók önemésztő bizonytalanságát, én azonnal rábíznék egy ilyen szerepet.)

„Biztosra akarnak menni, keveset kockáztatnak, pedig talán érdekes lenne kipróbálni egy-egy színészt teljesen új karakterben” – summázza tapasztalatait, majd áttérünk a színházi feladatokra. Régóta közismert tény, hogy a negyvenes éveiben járó színésznők számára látványosan kevés szerepet írtak a szerzők. A magyar színjátszás jelenlegi helyzete viszont újabb fejlemény. Most egy kicsit mintha valamiféle űrben érezné magát, de ezzel együtt is jól van, és imádja a szabadságát.

Arra a kérdésre, hogy miért is tért vissza két évvel ezelőtt, elmeséli, hogy a Covid nagy szerepet játszott a döntésében:

Itt vannak a szüleim, a lovam, a kutyám, a barátaim. Az iskolákat befejeztem, a szakképesítéshez szükséges harminc igazolt kezelést itthon is elvégezhetem, a mentorom amúgy is Németországban él, tehát ezt a részt könnyebben meg tudom oldani itt, mint Amerikában.

Kimentem, és amit abban az életszakaszomban emberileg kerestem, azt megtaláltam. Jó volt belelátni a kinti színházi világba is. Semmivel sem vagyunk gyengébbek, mint ők, sőt, ott nagyon irigyeltek mint európai színésznőt. Minél hosszabb időt töltöttem ott, annál jobban hiányzott az, ami itt van. Ilyenkor rádöbben az ember, hogy valójában nem rossz magyarnak, európainak lenni.”

(Borítókép: Oroszlán Szonja. Fotó: Karip Tímea / Index)