Mit tenne akkor, ha a kertben játszana a gyermekével, és amikor beparancsolja őt a házba, a pár éves csemete megkérdezné:

A néni is bejön?

Miközben kettejükön kívül egy teremtett lélek sincs az udvaron. Vagy ha gyermeke azt állítaná, hogy

Kovács Attila például könyvet írt. Az említett esetek egyik fiával történtek meg, és úgy gondolta, hogy szülőként – aki nem mellesleg gyerekkönyveket ír – azzal tudna a leginkább segíteni a fiának feldolgozni ezt az egészet, ha mesébe foglalná, hogy a főhőssel együtt a fia is „megküzdhessen” a furcsa szellemmel. Így született meg A lapátos fickó, ami a Móra Kiadó Lapozz és parázz! című sorozatának első regénye, szorosan a nyomában a második kötettel, az Azonosított repülő tárgy című könyvvel, amit szintén Kovács Attila (írói álnevén Holden Rose) írt. Utóbbi történet előtt, remélem, hogy sem ő, sem a fia nem látott ufót.

A felsősök olvasnak a legkevesebbet, legalábbis ezt bizonyítják különböző felmérések, ezért is döntött úgy a Móra Kiadó, hogy Kovács Attila közreműködésével olyan történeteket dobnak a piacra, amelyek reményeik szerint könnyebben megszólítják a 10–14 éves korosztályt. 

A szerző számára a borzongatás eszköz arra, hogy ezek a fiatalok ne akarják letenni a könyvet. Nem szépirodalmat akar írni, hanem olyan regényeket, amiket a gyerekek végigolvasnak, mert ez kell ahhoz, hogy legközelebb is belekezdjenek egy másik történetbe.

Sárkányok és boszorkányok

• Mennyi idős kortól engedjük a gyereknek a „para sztorikat”?
• A rémisztő történeteket kedvelő gyerekeket vajon mi vonzza ezekben a történetekben?
• Szülőként hogyan mérjük fel, mi való már nekik, mi az, amivel várni kell, és melyik az a történet, ami a gyerekünknek nem lenne baj, ha teljesen kimaradna?

Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Peer Krisztina gyermekpszichológus, meseterapeuta és Kovács Attila író segítségével egy beszélgetésen Czakó Réka, aki Égigérő néven létrehozta gyerekkönyves weboldalát és a Neveljünk olvasókat című olvasásnépszerűsítő programot.

Peer Krisztina sietett tisztázni, hogy minden gyerek más, ezért mindegyiknek más az ingerküszöbe, a félelme és a megküzdési módja. Van, akinek a sárkány vagy a boszorkány is rémisztő lehet a népmesékben. Többször leszögezte, hogy nem lehet általánosítani, mert minden gyerek különböző, így két, boszorkánytól félős 5-6 éves között is nagy eltérés van, egyáltalán nem valószínű, hogy ugyanazon okok miatt nem szeretik ezt a negatív karaktert.

A kérdésre, hogy amennyiben a gyermekünk elutasít minden mesét, amiben felbukkan egy adott karakter, mit kell tennünk, ráhagyjuk-e, vagy erőltessük, a gyerekpszichológus leszögezte: az előbb említett példánál biztosan nem az a megoldás, hogy töméntelen mennyiségben elkezdjük ontani a boszorkányos történeteket, ám az sem jó, ha mindezt annyiban hagyjuk. Ő személy szerint megnézné, hogy a gyermek más élethelyzetben hogyan reagál vagy működik.

Előfordulhat, hogy az élet más területén bánnak vele úgy, hogy az kihat arra, hogy nehezen bírja feldolgozni a feszültséget. Például új társaságban ölben cipelik, nem teszik le, vagy ha csak a kék bögréből akar inni, akkor inkább átöntjük neki a vizet a piros bögréből, csak ne legyen hiszti.

Ezen logika mentén kiindulva a beszélgetés során az is világossá vált, hogy miért lehetnek hasznosak a borzongató mesék, hiszen ha az életben tapasztaltak kihatnak a mesehallgatási tűrőképességre, akkor a különböző történetek segíthetnek valódi szituációk kezelésében.

Lehet ilyen téma a halál is. „Ebben én elég megengedő vagyok, bár nem biztos, hogy minden kollégám osztja ezt a véleményt, de szerintem bátran lehet ilyeneket olvasni a gyerekeknek” – mondta a gyerekpszichológus.

Fel lehet vértezni a gyerekeket az irodalom és a mesék segítségével arra, hogy bírják a feszültséget, hiszen sok olyan szituáció van az életben, ami szorongással jár. Jó, ha vannak olyan helyzetek, ahol megtapasztalhatja, hogy mindezt kibírja érzelmileg, sőt vannak rá megküzdési stratégiái.

Kovács Attila könyvei már picit idősebb korosztálynak szólnak, mint a boszorkányos, sárkányos történetek, de arra a kérdésre, hogy egyáltalán lehet-e, kell-e ilyen könyveket a gyerekek kezébe adnunk, az előzőek is választ adnak, ugyanis nagyban függ a szocializációtól, attól, hogy fiatalabb gyerekként ki mennyire volt mesehallgató.

Az író külön leszögezte, hogy borzongatni szeretne, nem félelmet kelteni, mert nem az a célja, hogy ne tudjanak aludni éjjel a gyerekek. Viszont ő is azon a véleményen van, hogy nem szabad kiradírozni a nehezebb témákat a mesekönyvekből, hiszen ha belegondolunk, a Jancsi és Juliska is egészen rémisztő, ugyanis két gyerek eltéved az erdőben, ez mégis alap mesei motívumnak számít (arról már ne is beszéljünk, hogy később a történés során bejön a képbe a kannibalizmus és az élve elégetés is). A lényeg, hogy túljutnak ezen, és tanulságokkal felvértezve jönnek ki a történetből.

Ne rázzuk le a gyerekeket

Elolvastuk a sorozat eddig megjelent két könyvét, A lapátos fickót és az Azonosított repülő tárgyat. A történetbe könnyen bele tudja élni magát az ember, tehát azzal nincs gond, hogy együtt éljen az olvasó a szereplőkkel. Míg A lapátos fickóban inkább a félelem és a szorongás, illetve annak leküzdése kerül a középpontba, addig az Azonosított repülő tárgyban az izgalom a domináns érzés.

Félelmetesnek nem találtuk a történeteket, de ahogy a beszélgetésen is leszűrhető volt tanulságként, olyan meséket olvassunk fel a gyerekeknek, és olyan könyveket adjunk a kezükbe, amelyekről úgy gondoljuk, hogy meg tudnak velük birkózni. Mindig figyeljünk a reakcióikra, és kifejezetten ajánlott a mese után beszélgetni velük. Fontos, hogy ne szűrjük le helyettük a mesék tanulságát, mert az az ő feladatuk, de ha bármilyen téma felmerül, akkor ne rázzuk le őket annyival, hogy a mesének vége, és ideje aludni.

A sorozatban még várható több regény is, Kovács Attila elhintette az infót, hogy épp egy olyan mesén dolgozik, ami párhuzamos univerzumokba repíti el a szereplőkkel együtt az olvasókat. A teljes beszélgetés visszanézhető az Égigérő Facebook-oldalán.

(Borítókép: Index)