Index Vakbarát Hírportál

Harcsa Veronika szerint fontos a társadalmi felelősségvállalás

2022. november 15., kedd 12:33

Életszakaszokról, jelenünkről, az összefogás és a kiállás fontosságáról mesélnek a Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint Quartet About Time című új lemezének dalai.

A Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint Quartet About Time címet viselő lemeze egyszerre lelkesítő és megrázóan őszinte szerzeményeket is rejt, amelyeket a duó belga zenésztársakkal, Nicolas Thys bőgőssel és Antoine Pierre dobossal rögzített. Az albumot magyarországi nagyvárosok mellett Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Erdélyben is bemutatják.

„Hangulatos utópia, amely tele van reménnyel és emberi melegséggel, de nem hagyja figyelmen kívül az előttünk álló kihívásokat” – írja ajánlójában Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új német kiadója, a Jazzhaus az About Time című albumról.

A lemez címének kettőssége – Az időről és Itt az ideje valaminek – jól tükrözi a művészek kettős szándékát, egyszerre beszélnek saját életszakaszukról és arról, hogy eljött az ideje bizonyos dolgoknak. Új lemezük tehát a korábbiaknál konkrétabb kiállás a számukra fontos dolgok mellett.

Egyfajta társadalmi felelősségvállalást értünk ezalatt. Nem akarjuk szájba rágni, hogy mi mellett, és végképp nem bűntudatot akarunk kelteni, inkább azt akarjuk nyomatékosítani, hogy a dalaink nemcsak szórakoztatni hivatottak, hanem az értékrendünket is képviselniük kell. A címadó dalban azt énekelem, hogy »it's all about you, nothing more about me«. Ezalatt a szolidaritást értem, hogy kezdjünk el végre közösségként gondolkodni. Abban bízunk, hogy a zenénk is képes közösséget teremteni, és nem csupán a mi lenyomatunk

– meséli Harcsa Veronika.

Ahogy előző lemezüket, a Shapeshiftert, új albumukat is belga ritmusszekcióval rögzítették. Gyémánt Bálint szerint mindig fontos inspiráció más országok muzsikusaival együtt dolgozni, ennek a gondolatnak alapján a nemzetközi quartet gondolata is ezért volt vonzó számukra, dacára a komoly logisztikai nehézségeknek.

Ez a felállás zenei és dinamikai lehetőségeink tárházának színesítéséről szól. Csodás érzés így is megszólaltatni a dalainkat. Nem pusztán a munka, de a baráti kapcsolatunk is egyre szorosabb. Mi négyen igazi zenekarrá fejlődtünk az elmúlt évek közös koncertjei és lemezfelvételei során

– emeli ki Gyémánt Bálint.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új lemezét Európa számos pontján bemutatja. November 22-én a Müpában pedig teljes zenekaros felállásban lépnek színpadra. A különleges estére vendégeket is hívnak, a felettünk és az alattunk lévő generációból két-két muzsikust. Dresch Mihályt és László Attilát, a hazai jazzélet nagy mestereit és a fiatalabb generáció izgalmas, önálló hangon megszólalni képes alkotói közül Nagy Emmát és Cseh Pétert.

Ezen a koncerten az időről olyan módon mesélünk, hogy bemutatjuk, kiktől kaptuk a stafétát, és kiknek adjuk tovább. Most mi vagyunk középen, bármerre nézünk, inspiráció vesz körül. Ez egy áldás, amit meg kell ünnepelni

– teszik hozzá.

Rovatok