96 éves korában meghalt Robert Clary francia színész. A többek között a Hogan hőseiből is ismert művész Los Angeles-i otthonában halt meg szerdán. Halálának hírét unokája erősítette meg.
Meghalt Robert Clary francia színművész, komikus – írta meg a Daily Mail. 1926. március elsején született Párizsban Robert Max Widerman néven egy 14 gyermekes ortodox zsidó család legifjabb tagjaként. Már 12 éves korában elkezdett énekléssel és mulattatással foglalkozni, de 16 évesen Auschwitzba deportálták családjával együtt. Szüleit ekkor vesztette el, akiket gázkamrába küldtek. 2015-ben a THR-nek azt mondta:
Az édesanyám mondta a legfontosabb dolgot. Azt mondta: »Viselkedj!« Valószínűleg egy vásott kölyöknek tartott engem. Azt mondta: »Viselkedj! Tedd, amit mondanak neked!«
Clary elmesélte, hogy az emberek szórakoztatására való képessége kulcsfontosságú volt a túlélése szempontjából. Minden második héten az SS-tisztek előtt játszott, ezért életben hagyták. Az összes családtagja közül, akiket koncentrációs táborokba küldtek, ő volt az egyetlen, aki túlélte a 31 hónapos ottlétet.
„Éneklés, szórakoztatás, és a koromhoz mérten jó egészségi állapot, így élhettem túl.”
A színész sokáig nem mesélt ezekről az emlékeiről, de a holokauszttagadók egyre növekvő tábora mellett úgy érezte, hogy fel kell szólaljon és el kell mesélje történetét.
„36 évig zártam el magamban minden efféle emléket a háborúról. De azok, akik tagadni próbálták a holokauszt tényét, akik tagadni próbálták a szenvedésem és milliók szenvedését, rábírtak, hogy beszéljek.”
A Hogan hőseiben is ezeket az emlékeit használta inspirációs forrásként, máshogy értelmezte az ott történő eseményeket, ezáltal formálta meg karakterét.
A Hogan hősei hadifoglyokról szól egy katonai fogolytáborban, nem pedig egy koncentrációs táborról. Sosem akartam lekicsinylően tekinteni arra, amit a katonák ezekben átéltek, mégis olyan érzés volt, mint amit az emberek minden éjjel és nappal megtapasztaltak a koncentrációs táborban.
Miután kiszabadult, 1945-ben visszatért Párizsba, majd 1949-ben Los Angelesbe költözött, ahol folytatta az éneklést, és a Capital Recordsnál vett fel anyagokat.
Több filmben is feltűnt, mint a Ten tall man vagy a Thief of Damascus, mielőtt a legendás komikus, Eddie Cantor a szárnyai alá vette. Ezután több Broadway-darabban is feltűnt, és számos televíziós szerepet kapott. Egyik legismertebb alakításaként a Hogan hőseiben 1965 és 1971 között szerepelt hat évadon keresztül.
Halálának hírét unokája erősítette meg. A színész szerdán halt meg Los Angeles-i otthonában. 96 éves volt.
(Borítókép: Robert Clary 2013. március 22-én. Fotó: Wally Skalij/Los Angeles Times via Getty Images)