Tíz évvel ezelőtt a Ház című installációt kívülről láttuk a Műcsarnokban, most bentről nézhetünk kifelé az idén hetvenéves Bukta Imre 2022. november 27-én nyíló nagyszabású tárlatán. A Godot Kortárs Művészeti Intézet óbudai, négyszintes kiállítóterében csupa új táblaképet láthatunk, és olyan izgalmas installációkat, amelyeket kizárólag itt lehet megtekinteni – és meghallgatni. A Műveljük kertjeinket! című projekt minden kétséget kizáróan az év legnagyobb jelentőségű kortárs magyar kiállítása.
Ha van iPhone meg e-cigaretta, akkor van iKapa is. Az ikapa.hu-ról lehet letölteni a szoftvert, és akkor a telefonon elindíthatjuk és irányíthatjuk Kati vagy Gizi nénit, hogy merre és milyen tempóban kapáljon. Az okoskapa ráadásul kultúrnövény- és gyomfelismerő programmal van ellátva, sőt ergonomikusan érzékeli, fáj-e a kapáló dereka, jelez, amikor a gazdája elfáradt – tudhatjuk meg a kütyüt hirdető teleshopos filmecskéből.
A Leopárd 2-45-D nevet viselő napelemes szerszámból egyelőre egyetlen példány létezik, méghozzá Bukta Imre 2022. november 27-én nyíló kiállításán, amelyet a hivatalos megnyitó előtt egy héttel jártunk be a magyar képzőművészet kiemelkedő jelentőségű alkotójával és a kiállítás kurátorával, Gulyás Gáborral. Így bepillantást nyerhettünk az alkotói folyamatba, az egyelőre félkész terek világába.
Az okoskapaprojekt sűríti mindazt a művészi eszköztárat, amellyel a Mezőszemerén élő, az intermediális művészetet képviselő Bukta Imre napjaink valóságát megközelíti, s amelyből a kiállításon még jó párral találkozhatunk: a hagyományos paraszti kultúrához, a vidék Magyarországához kapcsolódó eszközt („butakapa”) keresztezi a legmodernebb digitális technológiával, mindezt pedig egy újabb multimédiás csavarral kéretlen televíziós hirdetés képében önti ránk.
A hagyományos tárgyi világ a Műveljük kertjeinket! című kiállítás több installációjában is összekapcsolódik a digitális technológiával, és nem csak fikcióként, mint az életre kelt, de valójában nem működő iKapa esetében, hanem kézzelfoghatóan, pontosabban láthatóan és hallhatóan. Ehhez jönnek azok a projektek, amelyekben valamilyen mechanikus gép, szerkezet lép működésbe, és hoz létre olyan látványt vagy hangot, aminek a hatása alól a látogató nem tudja kivonni magát.
Az előbbiekre példa az a ház is, ami az óbudai Godot Kortárs Művészeti Intézet negyedik emeletén várja a látogatókat, és ami biztosan a kedvencük lesz. Ennek a kockaháznak az elődje volt látható tíz éve a Műcsarnokban, az ablakkeretek például ugyanazok: akkor kívülről nézhettünk be az ablakon, és láthattuk a bent tevékenykedő falusi emberek mozgását, most viszont belülről nézünk kifelé az ablakkeretekbe épített monitoron keresztül.
A Műcsarnokban benéztünk a házba, hogy ki mozog ott, most meg mi vagyunk bent, és kinézünk a házból, hogy az udvaron meg az utcán mi történik
– mutatja Bukta Imre.
Ezúttal tehát a kockaház külső oldalai alakulnak helyiségeké: például egy sparhelttel felszerelt konyhává, amelynek a platniján zsírnak látszó, valójában projektorral vetített képpel „teli” piros lábas hökkenti meg a látogatót – hogy mivel, az legyen meglepetés. Az étkezőben paradicsomleves kerül az asztalra betűtésztával, ami aztán – szintén projektorral vetítve – egyszer csak kimászik a tányérból az abroszra, az ehhez a helyiséghez tartozó ablakban pedig paradicsomot szedő asszonyt látunk a tévén, aki az egyik paradicsomot az ablakhoz vágja.
Az egyik ablakba két monitor kerül, ami filmes szempontból is jó kihívás, mert a két tévének együtt kell mozognia, mintha egy képernyő lenne
– magyarázza Gulyás Gábor. Az ablakban pedig az látható majd, ahogyan Bukta Imre hat unokája, akik a Műcsarnok-beli kiállítás óta születtek, kódolt évszámokkal számháborúznak.
A ház falát kívülről kipingálták, vagyis festékbe mártott, bizonyos mintát kirajzoló hengerrel húztak csíkokat rá – ebben Bukta Imre tanítványai segítettek, mint a kiállításon sok minden másban is –, ami egy időben nagy divat volt ezekben a falusi házakban. Így tényleg olyan, mintha belépnénk egy ötven évvel ezelőtti térbe, miközben a kombájn, a falusiak vagy a kutyák digitálisan elevenednek meg az utcán, az udvaron, még egy tyúk is benéz az ablakon, hogy kész-e már az ebéd.
A házikó vitrinjén két bekeretezett fénykép áll, a családi képeken egy leány és egy fiú látható, akiknek időnként mozogni fog a szájuk, és akkor mondanak valami szépet.
A tárlat nem életmű- és nem is retrospektív kiállítás, hanem tematikus tárlat. A képek és az installációk két éve készülnek, és a sokszor bonyolult gépezeteket látva ezen nem is lehet csodálkozni. Bukta Imre talált például egy esztergályosmestert, aki a Jaj Istenem című installációhoz szükséges „búzatörő” gépet a művészi célnak megfelelően össze tudta rakni, és le kellett forgatni azokat a kisfilmeket is, amelyeken az egyes tematikához kapcsolódóan beszélnek ismert emberek.
A kiállítás vaskapuján belépve – amely a színes lábosfedőkkel már felvillantja azt az eklektikus, az életünket meghatározó „buhera” hangulatot is, ami szintén művészi kifejezőeszközzé vált – először a Mezőszemerét megidéző Kertekalja utcára érünk, amit korábban Partizán, illetve Május 1. utcának is hívtak, ezt a területet rekonstruálta Bukta Imre festményekkel. Itt már egy makett is a látogató rendelkezésére áll, hogy átlássa, hogyan kapcsolódnak össze az egyes művek a kiállításon. Ez a rész a vidékiségről szól, erről a témáról Krasznahorkai László író beszél egy videófülkében, felvételről.
A következő rész a fáké, ahol a látogató azt fogja érzékelni, hogy mozognak az évgyűrűk, a falevelek pedig időnként felszállnak a falra, majd leesnek. Gulyás Gábor megfogalmazása szerint ez nagyon szép, lírai hangulatú fainstalláció. Az ehhez kapcsolódó videón Sebestyén Márta népdalénekes mondja el gondolatait. A következő, a szakralitásról szóló részben Keresü Katalin művészettörténész hallható felvételről, a dolgok átértékelődéséről a Romantika eladó című részben Barabási Albert László beszél: megtudhatjuk, hogyan lesz egy központi értékből idővel periferikus érték.
Az öregedésről a mezőszemerei nyugdíjasklubot idéző, tableten és okostelefonon Bukta Imre gyerekkori fotóit nézegető és a helyben népszerű nyugdíjas himnuszt hallgató életnagyságú figurák társaságában a 85 éves Korniss Péter fotóművész mesél, a kifordított Ház terében pedig, amely az otthonról szól, Mészáros Blankát, a Radnóti Színház művészét láthatjuk és hallhatjuk, aki maga is egy kis faluban nőtt fel. Ezek a háromperces kisfilmek loopolva, folyamatosan mennek, állva meg lehet hallgatni őket.
No, de mit is takar a már említett, kőtörő géppel felszerelt Jaj Istenem című installáció, amely egyébként a szakrális térben található? Látunk egy ládányi búzát, és csak annyit érzékelünk, hogy valami mozog benne. Egyszer csak gépfegyverropogás hallatszik, majd a búzából kirajzolódik a Jaj Istenem felirat. A ládában elrejtve ugyanis ott vannak a betűk vasból kiöntve, és ez változtatja meg a búza felszínét. A kézzelfogható termény tehát itt is megjelenik, mint Bukta számos korábbi alkotásán, és ez most utalhat a közelítő globális élelmiszerválságra, a gépfegyverropogás pedig a háborúra – értelmezés kérdése.
Ez nem egyszerűen szakrális projekt, hanem nagyon brutális installáció
– mondja róla Gulyás Gábor. A kissé sokkoló hanghatást kiváltó, golyószóró állványra tett falbontó kalapács a mechanikusan működő gépobjektek kategóriájába tartozik, és talán a buktás buhera fogalmát is kimeríti, aminek a lényege az, hogy „csak működjön valahogy”, a működési funkció pedig esztétikává szelídül.
A művész képein rendszeresen visszatérő láncfűrészek viszont maguk is – autóégőkkel, hideg, túlvilági fényű reflektorokkal megvilágított – izgalmas kiállítási tárggyá váltak. Ezzel a fénytechnikai megoldással a hét égbe nyúló alak annak a Bukta-festményeken, installációkon, fotókon a 80-as évek óta gyakran megjelenő jegenyefasornak állít emléket, amelyet a művész gyerekkorában sokat látott. Ezek a fák számára az Alföldet jelentik, szálfaegyenesen kötik össze az eget a földdel.
A láncfűrész szimbólum, olyan, mint maga ember: jó és rossz is egyben. Fontos, hogy van, mert bizony dolgokat el tudunk készíteni vele, az erdészek fel tudják darabolni a farönköket, ugyanakkor időnként ártó is, egy brutális ragadozó. Például amikor olyan fákat vágnak ki vele, amiket nem kellene
– mondja Bukta Imre. Az általa szeretett jegenyefák is egyszer csak „kivágódtak”, a mezőszemerei művész szerint azonban ez csak neki gond, mert személyesen kötődött hozzájuk, ilyen előfordul.
A változás az életünk része, és ez a derű és bölcsesség sugárzik át minden munkáján. Nincs a művekben a vidék Magyarországa, a hagyományos paraszti létforma iránt nosztalgia, és a megjelenített képek, figurák sem hordoznak értékítéletet olyan szempontból, hogy milyenek, vagy milyennek kellene lenniük. Bukta éles szemmel, de nagy megértéssel és elfogadással közelít az őt körülölelő világhoz, és
azt szeretné, ha a látogató úgy sétálna a kiállítótérben, mintha maga is Mezőszemerén lenne.
Ezt segítik azok az elemek, amelyek a séta során kísérnek minket, a kapu, a búza, a sparhelt, a konyhaszekrény, egy gumicsizma, vagy a Sarlós Nagyboldogasszony szobra, amely Mezőszemere védőszentjét ábrázolja a kiállítás szakralitást körüljáró részén. Itt az ocsú jelenik meg, amit – mint egy hógömb vidéki változatában – időnként felfúj egy kompresszor, az eredetileg a búzamag védelmére szolgáló héj pedig visszaérkezve befedi a szobor fejét, vállát és a maga elé tartott kezét.
A több mint ezer négyzetméteren számos további meglepetést tartogató kiállításon ottjártunkkor még sok fiatal dolgozott létrákon állva, kisrádiót hallgatva, épp olyan élettel töltve meg a teret, mintha mondjuk egy vidéki ház felújításán lennénk. Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet művészeti vezetője és Sáfár Zoltán tulajdonos is ott állt mindig készenlétben, ha segítségre volt szükség, hiszen a munka finisében hol egy csavart kell meghúzni, hol a hosszabbítókat kell összedugdosni, hol az elcsúszó hangot és képet kell összeigazítani.
A kiállítás 2022. november 27-én nyílik, és egészen 2023. április 30-ig látogatható. A címe – Műveljük kertjeinket! – Voltaire Candide-ját idézi, de nem úgy, ahogy talán a középiskolában tanultuk. Nem a világtól való elvonulás, elfordulás a lényeg, ez esetben pozitív értelmű kijelentésről van szó, ami vonatkozhat a kertünkre, a házunkra vagy az alkotásra is, hogy mindenki végezze a munkáját tisztességgel, de akár saját magunkra is.
„Az én értelmezésemben benne van a test, a szellem, a tágabb meg a szűkebb környezetünk művelése – mondja Bukta Imre. – Tartsuk rendben, és akkor minden oké lesz. Ezek a kertecskék összeérnek, és így művelt kert lesz az egész világ.”
(Borítókép: Bukta Imre. Fotó: Kaszás Tamás / Index)