Az Interferenciák elnevezésű, nemzetközi színházi fesztiválon jártunk Kolozsváron, ahol Andrei Serban rendezésében láthattuk Szophoklész thébai mondakörének első darabját, az Oidipuszt. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata érdekes eredményt teremtett Robert Icke szokatlan átiratából.
A görög dráma és irodalom különleges faktor. Néha egyszerű, néha pedig végtelenül bonyolult, és rengeteg olyan karakterképet ad nekünk, melyekre a mai napig hivatkozunk, és a mai napig hollywoodi sikersztorik címszereplői. Az antik drámák egyik leghíresebb szerzője Szophoklész, kinek alapművé nemesedett thébai történetét minden színházkedvelő évszázadok óta ismeri.
Oidipusz király története, ki tudtán kívül megöli apját, majd szülőanyjával folytat vérfertőző kapcsolatot, rengeteg interpretációt élt már meg az évek során. Szokatlan megközelítés Robert Icke átirata, melyben a cselekményt a modern környezetbe emeli, Oidipuszt pedig politikusként ábrázolja, aki éppen egy elsöprő választási győzelemre készül. Ezt forgatta meg Andrei Serban rendező, kinek Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával készített változatát láthattuk az Interferenciák nemzetközi, színházi fesztiválon Kolozsváron.
A nagyterembe érve rögvest lerohantak minket a statiszták, szereplők, mellékszereplők és zenészek, mert hát élő zene is dukált a darab mellé. A röplapokat osztogató stáb arra buzdított minket, hogy szavazzunk a hősükre, és épp csak engedett eljutni a helyünkig, majd máris átvette a tér uralmát a zene. Bruce Springsteen legendás Born In The U.S.A. című dala hasított végig a levegőn, egy-egy ponton még a közönséget is igyekeztek megénekeltetni, több-kevesebb sikerrel. Az előadás folyamán, a váltásoknál gyakran alkalmaztak zenei átvezetéseket és aláfestéseket a huszadik század hatalmas pop- és rockslágereiből idézve, legyen az a We Will Rock You, a Purple Rain, vagy a Knockin On Heaven's Door.
Ezek a zenék általánosságukban igyekeztek megfogalmazni az őket megelőző vagy követő jelenetsorok tartalmát. A darab kezdetén már fent említett Springsteen-nóta találó felütés az amerikai választásokra, a romantikus pillanatokra pedig a Purple Rain reflektál, mindazonáltal a zárásként használt Knockin' On Heaven's Door, mely az eredeti, Bob Dylan-verziót próbálta idézni, egy csöppet didaktikus hatású.
Kevés közismert dal van, mely a témát érdemben reprezentálná, most azonban inkább alkalmi megoldásként volt jelen a himnikus szám, mely az anya, a fia és az isteni mibenlét viszonylatáról is beszél.
A darab kezdéseként Oidipusz kilépett a színpad szélére, majd beszédet intézett a tömeghez.
Az első sorokban tolongó „újságírók” keresztkérdésekkel bombázták az elnökjelöltet Láios, a volt elnök haláláról, melyről olyan konspirációs teóriák terjedtek, hogy Oidipusznak is köze van hozzá, bár nem derült ki, hogy pontosan mi alapján. Az eredeti darab pestisjárványát idézve a politikus arról beszélt, hogy a világban egy métely terjeng, ha nem teszünk ellene, felemészt minket, és elpusztítjuk a környezetünk.
A zöldpártinak ható politikus arról is beszélt, hogy a választások eredményének kihirdetése után nyilvánosságra hozza születési bizonylatát, mely tanúsítja, hogy ő nem egy idegen, egy migráns bevándorló, valamint újranyitja Láios halálának ügyét, és felgöngyölíti azt. Megvádolták, hogy felesége, Jokaszté, Láios volt neje, csupán politikai okok miatt lépett frigyre az elnökjelölttel, melyet Oidipusz határozottan tagadott, kijelentette, házasságuk kizárólag a szerelem jegyében jött létre.
Itt tulajdonképpen meg is jelent a darab két erőteljes súlypontja, mely ezután végigvezet bennünket a történeten. Az őszinte szerelem, valamint az igazság utáni eltökélt vágy lépésről lépésre felülír mindent, a hatalom és a képmutatás elenyészik. Ahogy a darab kezdetén egy politikai kampány hangulatát kapjuk meg, úgy kopik ki ez a végére. Folyamatos visszaszámlálás ad némi támpontot a színészeknek és a nézőknek egyaránt, közben érkeznek a választási eredmények. Ahogy a kezdeti adatok még nagy hangsúlyt kapnak, úgy válnak jelentéktelenné az idővel. Mire Oidipuszt megválasztják az ország polgárai, ez már semmilyen örömöt sem vált ki a politikusból.
Az általa felfedett igazságok súlya maga alá temeti a kezdetben határozott karaktert. Az elején még kijelenti, hogy teljesen határozottan áll ki a nép elé a saját véleményét képviselve, hiszen tudja magáról, hogy kicsoda,
de mindent elveszít, ami korábban személyisége építőköveit jelentte.
A jós, Tiréziász az elején felfedi Oidipusz előtt a rá váró katasztrófák sorát, majd a végén egy olyan talánnyal zárja le jövendöléseit, miszerint valami, ami mindent megfordít, mégis ugyanaz marad, mely a darab egészét tekintve többszörösen is visszatérő gondolat, és sokrétűen értelmezhető. Ahogy a felfedett igazságok a tényekről alkotott képeket gyökerestül fordítják ki, úgy a szereplők nézőpontjai is teljesen megváltoznak, ahogy tudomásukra jutott az igazság.
Az igazság felfedése mégis csupán az egyik ösvény.
Összefonódik a másik igazán fontos vetülettel, a szerelmi szállal. A hatalmi dráma helyett ezúttal a darab egésze sokkal inkább a szerelem témája köré épül, Oidipusz és Jokaszté kapcsolatára alapoz. A két fél valódi, mély, szexuálisan túlfűtött, még családi körben is túl őszinte viszonya, mely sokszor kendőzetlenül tárul a néző elé, egyszerre hordoz olyan érzelmeket és dinamikát, mely erősíti a karaktereket, miközben előrelendíti az eseményeket és a tragikus végkifejlet felé sodorja hőseinket.
A felek végső öngyilkossága, valamint öncsonkítása főként a szerelem elvesztéséből, illetve annak félelméből fakad, mellyel nem képesek megbirkózni. Az igazság utáni hajsza pusztítja el a szerelmi szálat. Ahogy Oidipusz és Tiréziász beszélgetésében is elhangzik, a félelem megöli a reményt, mely végül be is következik. A másik elvesztésétől való félelem erősebb, mint a közösen felépített életben való hit.
Az eredendő bűntől szabadulni képtelen család végigküzdi az időt, attól fogva, hogy Láios megsérti egykori barátját és vendéglátóját, annak fiát megerőszakolja, majd a 13 éves Jokasztét ejti teherbe. Láios vérvonala megátkozódik, törekedjen bármennyire is a helyes útra Oidipusz. Itt alakul ki egy érdekes dinamikai váltás, mikor Jokaszté elmeséli történetét férjének. Bár az elnökjelölt győzködése kissé hamar törte meg az addig magát végtelenül stabilnak mutató Jokasztét, ahogy kiönti a lelkét, majd mesél volt férje pedofil üzelmeiről, egyre mélyebbé válik karaktere, és minden hazugság leomlik. A kezdetben gondtalan Oidipusz és Jokaszté, akik karakterdinamikája a sok rockzenével olyan, mintha Robbie Williams és Sharon Osbourne lenne a színpadon, végül sokrétű, megtört és bizonytalan lényekké alakulnak.
A darab során Serban a folyamatosan előbukkanó igazságot a térrel is párhuzamba hozza. Ahogy a bérelt épület, melyben az események zajlanak, bérelt berendezési tárgyait darabonként elhordják a költöztetők, úgy kerülnek elő a titkok, fedik fel az igazságot a szereplők.
ennek az elátkozott életnek a jelei már Oidipusz gyermekein is visszaköszönnek.
Mindegyikük az apa egy-egy sajátos tulajdonságainak tükre, és Antigoné az, ki legjobban hasonlít a leendő elnökre. Igazság utáni kérlelhetetlen vágya, és ambiciózus magatartása apja vonásait tükrözik, ráadául – szemben apjával, ki tudtán kívül teszi –, egy ponton vérfertőzés gyanújába keveredik Kreónnal, saját nagybátyjával. Könyve a rejtélyből felfedett igazság és a paradoxon közötti különbségre világít rá a darab elején, és a végére létre jön az önellentmondás a karakterekben, mely a tragikus véget, anyja halálát hozza el.
A darab egyik legerősebb vonalának számító komplex női karakterek száma nem merül ki Jokaszté és Antigoné kettősében. Oidipusz hivatalos anyja a kezdetektől szolgáltatja a stresszt a nézőben, a siettség érzését, ahogy látszólag fiát szeretné védelmezni, mégis saját félelmei mozgatják csupán, haldokló férje mellett, kinek elvesztése bizonyos, nem viselné el fia gyűlöletét is. Ezért felfedi az igazságot, mely szerint Oidipuszt örökbe fogadták férjével, mielőtt az felfedné a nyilvánosság előtt születési anyakönyvi kivonatát, és lelepleződne a csalás.
Oidipusz nem mérges rá, a benne lévő szereteten nem változtat semmit a tény, mégis a félelem által felfedett igazság juttatja el Jokasztét a felfedezésre, hogy Oidipusz az ő 13 évesen szült gyeremeke, és ez öngyilkosságba hajszolja őt.
Ezáltal nem csupán Jokaszté, hanem a Meropé cselekedeteit is meghatározó félelem öli meg mindkettejük reményét.
Andrei Serban Oidipusza kihozta a legtöbbet abból, amelyet Robert Icke története egy ilyen kulturálisan és politikailag is diverz közönségben megteremthet. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata kimagasló alakításokkal erősíti a darab üzenetét, mely minden színházszerető korosztályban elültethet néhány gondolatot.
(Borítókép: Biró István)