Az Interferenciák nemzetközi, színházi fesztiválon jártunk Kolozsváron, ahol Eugene Ionesco művét, A székeket láthattuk Tompa Gábor rendezésében. Az előadás a huszadik század színházi formáját idézte egy világvége környezetben, mely erős párhuzamot mutatott Samuel Beckett jól ismert, Godot-ra várva művével.
Hogy mi tesz jelentőssé egy elmúlt létet, mi jelöli ki azt a pontot, mikor kimondhatjuk: „igen, nem bántam meg semmit, az életem teljes volt”, különleges kérdés, és nincs rá univerzális megoldás. Az élet mibenlétét, a megélt emlékek jelentőségét, a kötődés fontosságát, és az elengedést feszegeti A székek című előadás Tompa Gábor rendezésében, melyet Eugene Ionesco műve nyomán láthattunk az Interferenciák nemzetközi, színházi fesztiválon.
A darab alapvetően a huszadik század jelentős drámái közé sorolandó, a rendező, Tompa Gábor is ezzel a világgal alkotott párhuzamos dimenziót. A darab kicsit olyan, mintha egy Godot-ra várvát néznénk, csak az itteni várakozás egycsapatnyi, képzeletbeli emberre vonatkozik.
A két főszereplő, Patrick Le Mauff és Oana Pellea, akik egy idős párt alkotnak, egyfajta elképzelt játék részeként kitalálják, hogy meghívnak minden fontos embert a világból, majd egy szónokon keresztül közlik az idős úr gondolatait, akinek így a „missziója” beteljesedhet. Ahogy érkeznek az elképzelt vendégek, egyre több szék kerül a térbe, egyre nagyobb a zavar, míg végül a tárgyak kiszorítják a két főszereplőt és elválasztják őket egymástól.
Ahogy az idős hölgy felébreszti férjében az elkopott büszkeséget, a szunnyadó törekvést a sikerre, úgy épül fel a kezdeti játék.
A darab kicsit úgy hat, mint két magányos ember, kik egy omladozó házban próbálják kitölteni a végtelen időt.
Először történeteket mesélnek, régi emlékeket idéznek fel, majd a világ dolgairól és a saját, szinte jelentéktelen szerepükről diskurálnak, kvázi cél nélkül.
Ebből pattan ki, hogy valamit mégis tenni kéne, ekkor kezdik el képzeletbeli konferenciájukat szervezni. Hogy igazán hatásos legyen, meghívnak egy szónokot is, aki majd az idős úr világraszóló gondolatait tolmácsolhatja a tudósoknak, bankároknak és mindenféle népnek, mellyel missziója beteljesedhet. A szónok részlegesen megidézi a korábban már említett Godot karakterét, a személy, akire az egész darab során várnak a nézők és a szereplők egyaránt.
A kezdeti történetek mesélik el, a feltehetően elpusztult civilizáció jelenlegi állapotát, ahol nem tudják, Párizs valójában létező város-e, vagy sem, és az emberek csónakokban közlekednek. Utóbbi érthető akár egy egyszerű, elszigetelt, vízparti város leírásaként is, de lehet egy árvíz, egy természeti csapás, vagy akár Noé özönvize is, mely a darab végével köthető össze.
Mikor a vendégek sorra kezdenek megjelenni, a két karakter képzeletbeli személyekkel folytatott diskurzusaiból derül fény – valós, vagy valótlan, de mindenképpen számottevő – múltjukra. A férfi, akinek plátói szerelme sosem válhatott valóra, a nő, aki ifjú, túlfűtött testi vágyait nem élhette ki igazán. A férfi, akit szakmájában megcsaltak, megaláztak, nem értékeltek igazán, a nő, akinek nem adatott meg a szerető gyermek öröme.
Szemben a Godot-ra várva eseményivel, itt képet kapunk a szereplőkről, melyről a körítésnek hála nem tudhatjuk, hogy mekkora az igazságuk,
de bennük sebeket hagytak ezek a gondolatok, így talán nem is számít.
Mikor a folytonosan záporozó vendégek serege már túltölti a termet – hisz mindenkinek igyekszik az idős pár széket szerezni, melyek hamar elárasztják a szobát –, kettejük pillanatnyi elszakadása az eddigi összetartozásuk valós jellegét is megmutatja. Az idős úr igyekszik rendszert teremteni, míg a hölgy összeomlik a káosz nyomása alatt, ekkor találnak újra egymásra.
Nem sokkal később beszakad a mennyezet és megjelenik a nem várt messiás, maga a császár. A császár jelenléte, a valótlan bekövetkezése, ad egyfajta értelmet a karakterek, kiváltképp az öregúr létének, ki ezt szavakba is önti:
Felség, nincs több kívánságunk az élettől. Megdicsőültünk, s ezután akár meg is halhatunk… Hála az égnek, hogy ilyen hosszú és békés esztendőkkel ajándékozott meg bennünket… Érdemes volt élnem. Teljesítettem missziómat. Nem éltem hiába, üzenetemet megismeri a világ… A világ, vagy legalábbis, ami megmaradt belőle.
Ezt követően megérkezik a várva várt szónok egy robot képében. Megjön egy alternatív Godot is, ki a császár személyével karöltve kínál lezárást a történetben. Az idős pár megbékél, és együtt lépnek a túllétbe, önként vállalják az elpusztult világ határán való eltűnést.
Eugene Ionesco A székek című darabját két remek színész, Patrick Le Mauff és Oana Pellea által, a rendező, Tompa Gábor formanyelvén keresztül láthattuk az Interferenciák nemzetközi, színházi fesztiválon. Az előadás részben komédia, részben dráma, részben pedig a valóság. Érdekes összefonódása a Godot-ra várva világával különleges vetületet adott az eredeti műnek, mely lezárás így történetileg megnyugvás, üzenetét tekintve belső zavar. A többi a nézők megítélésén múlik.
(Borítókép: Részlet a Székek című előadásból. Fotó: Bohumil Kostohryz)