Több mint negyven éve hosszú volt a haja és legalább húsz éve a szakálla is, de a nadrágszíja csak öt-hat esztendeje bővült négy lyukkal a korábbihoz képest. Meghízott valahogy, de a hangja ettől még jobb lett. Mélyen reszelős, vagy dörmögős, de a magas hangokat is lazán kiénekelte. Jófajta rock and roll, autentikus vagy aktualizált blues, saját és világszámok is könnyedén siklottak ki a torkán.

Fellépett bandájával kis klubokban fő attrakcióként, nagy koncerteken előzenekarként, blues- és motoros fesztiválokon, falunapokon, mindenhol, ahová csak hívták.

Aztán jött a járvány, és azóta semmi se a régi. Nem találta a ritmust, de főleg a pénzt. Nem arra, hogy új motort vegyen, lassan már sörözni is alig járt a haverokkal, de rezsire, kajára, a lánya születésnapjára eddig mindig gond nélkül összejött a zsozsó. A járvány-zárvány óta viszont még gonddal se.

A Covid alatt ételszállításra használta az öreg kombit, amivel tényleg lehetett keresni, bár, ha minden kiadást levont, épp annyi maradt, ami szűkösen elég. De legalább jókat evett, amikor egy barbecue-étterem kiszállítója volt.

A vesztegzár után kinyílni látszott a világ. Mindenki tódult a nyilvános helyekre, élvezte, hogy álarc nélkül tolakodhat a koncerteken, strandokon, vásárokon, rendelhet csapolt sört, friss limonádét, rántott húst, görög salátát, de legalább egy kávét a teraszon. Futott a szekér, de eljött az ősz, és a fékre taposott a rezsimanó. Vagy ördög, vagy démon, mindegy is, most nem jutott eszébe, melyik idióta, gonosz figura az Ezeregyéjszaka meséiből.

Sorra mondták le a fellépéseket, mert a kisebb helyek megrémültek, hogy nem lesz pénzük fűteni, a nagy bulikra meg nem őket hívják. Tavasztól megint elsántikál valahogy, de meddig mehet ez így? Rendes nyugdíjra nem számított, hiszen évtizedek óta ilyen-olyan vállalkozóként kapta a pénzét.

Helló, karácsony, morogta magában a számítógépe előtt, aztán a reggeli kávé mellé rákeresett az álláshirdetésekre. Hátha támad egy ötlete. Mentőötlet. Mentőzni tényleg elmenne, az nyugdíjas állás, csak abban nem volt biztos, hogy az ő korában még felvennék-e. Nem bíznak benne, hogy valaki hatvan felé még elbírja a hordágyat. Erről már ő maga sem volt meggyőződve.

Mikulást például kerestek a neten – köszi, drusza, hogy nem hagysz cserben így karácsony előtt, sóhajtott, és alaposabban megvizsgálta a kérdést.

Cégek, mikuláskölcsönző vállalkozások is alkalmaznának szezonmunkásokat piros ruhában. Ha már eladja a testét és a szakállát, akkor legalább legyen értelme – gondolta, és megírt egy hirdetést a saját honlapjára: 

Félóra múlva csöngött a telefonja, megnézte: ismeretlen szám. Az első mikimeló – nevetett fel, miközben fogadást kötött magával, vajon a koncertszervezője próbálja-e inkognitóban elérni, hogy bejelentsen még néhány lemondott fellépést, vagy a felesége állította át véletlenül a telefonján a saját szám kijelzését. Vesztett, mert Mikulás-ügyben keresték.

– Halló, Angyal Miklós vagyok, és Mikulás urat keresem.

– Én vagyok az, parancsoljon!

– Olvastam, hogy munkát vállalna.

– Hol olvasta?

– A zenekar honlapján.

– Szokta olvasgatni a honlapunkat?

– Persze, rajongó vagyok. Szerintem senki nem játszik ilyen jól Canned Heat covert, de a saját számaik is jók.

– Melyik a kedvence tőlünk?

– A Kémény blues.

– Köszönöm. Miért hívott?

A férfi vett egy nagy levegőt, majd belevágott:

– Dolgozzunk együtt!

– Másszak le a kéményen a gyerekeihez karácsonykor? – kérdezte gyanakodva az énekes. A férfi a vonal másik végén azonnal tiltakozott:

– Dehogy, állandó munkát ajánlok.

Az énekes elgondolkodott:

– Négy évszakos melót egy Mikulásnak?

– Bejelentett, nyugdíjas állást kedvenc művészemnek, Mikulás úrnak. Megújuló erőforrásokkal foglalkozom, a cégemnél alkalmaznám.

– Mint micsodát?

– Mint kommunikációs menedzsert. Ön tárgyalna a vevőkkel, ismertetné az ajánlatainkat, elmondaná az előnyöket, és nem tagadná le a hátrányokat sem. Most mindenki napelemet és hőszivattyút akar.

– Semmit se tudok a napelemekről.

– Ez a lényeg, mert így pontosan tudja, mit nem tudnak a többiek, és egy kis felkészüléssel érthető válaszokat ad minden kérdésükre.

– Ez valamiféle karácsonyi alamizsna a szegény zenésznek egy gazdag blueskedvelő vállalkozótól?

– Nem, tényleg örülnék, ha vállalná. Pont ilyen munkatársat kerestem.

– Fizetés?

– Van egy alap, a mindenkori átlagfizetés kétszerese, erre jönnek a pótlékok és a jutalék.

– Mennyi időmet venné igénybe a kommunikálás?

– Rugalmasan osztja be, marad idő a zenére – válaszolta Angyal úr, majd hozzátette: – Egyetlen kérésem lenne. Ne vegye feltételnek, de tényleg nagyon szeretném.

– Mi lenne az?

– A karácsonyi bulin beállhatnék a bandába?

– Milyen hangszeren játszik?

– Alapvetően hárfán.

Mikulás elgondolkodott. Szuszogott párat, próbálta elképzelni a hárfát az együttesben, de nem sikerült neki. Aztán eszébe jutott Ian Anderson több mint egymillió eladott lemezzel, aki kitalálta, hogy a mikrofonba fuvolázni is lehet. Ráadásul fél lábon. Lehet, hogy az Angyal úr ott is próbálkozott. 

– Elektromos a hárfa? – kérdezte félve, mert úgy érezte, hogy a nyugdíja múlhat a válaszon.

– Akusztikus – jött a felelet, és Mikulás, aki már egészen beleélte magát a csodába, kicsit elbizonytalanodott. Aztán felrázta magát:

– Megoldjuk. 

(Borítókép: Andrew Burton / Getty Images)