Legyen az Adele, Billie Eilish, Madonna vagy Rihanna, a legeladottabb énekesnők listáján mindig is díszes helyet foglaltak el a mélyebb orgánumú előadók. Utánajártunk, hogy igazából miért vonzza a fülünket évtizedek óta az altok és mezzoszopránok világa. Négy szakember a zenei világ négy területéről osztotta meg velünk gondolatait a témában.
A könnyűzene iparosodásának kezdete óta azon dolgoznak a legnagyobb koponyák, hogy megfejtsék, vajon mi alapján lesz egy előadó híres, hogyan és miből lehet kinyerni a siker esszenciáját. Mindezt tovább nehezíti a világ zenei ízlésének folyamatos alakulása, így talán sosem fejthetünk meg egyetemes, örök érvényű igazságokat, de annyi biztos, hogy egyes dolgok az elmúlt hatvan évben szinte már szabályszerűséggé váltak.
Ha összevetjük a férfi és női énekesek toplistáját, különleges rendszerre leszünk figyelmesek. Míg a férfiaknál magas hangú tenorok és telt öblű baritonok is vihetik a pálmát, addig a legjobban eladott énekesnő között túlnyomó többségben vannak az altok, és a mezzoszoprán hangfajú előadók – vagyis a mélyebb tartományokat birtokló hangok – korszaktól és zenei stílustól függetlenül. Akadnak persze hatalmas magasságokra képes énekesnők is a legnépszerűbbek között, mint például Celine Dion, vagy Mariah Carey, de a legtöbben azt képviselik, amit Madonna, Rihanna, Billie Eilish, vagy Adele, akik előszeretettel támaszkodnak közép és mély hangtartományaikra.
Megkerestünk egy producert , hogy megnézzük, nemzetközi szinten mennyire fontos a hangszín a piaci oldalon. Kozma Kata szerint, aki rengeteg nemzetközi és hazai koprodukcióban vett már részt, az énekhangok mélyebbre tolódásában hatalmas szerepe van az élőzene és a technológia viszonyának. Amikor a klasszikus zenei környezetben, mint például az operában, egyértelműen a magas hangok domináltak, még egész más volt az emberi fül kapacitása.
Mielőtt a mikrofonok elterjedtek volna, a magas hangok sokkal jobban hallhatóak voltak koncert- és előadóterekben, ezáltal egyfajta zenei szükséglet volt a klasszikus műfajokban a szopránok szerepének kiemelése. Az is tény, hogy az extrém magas hangok, akár a legmagasabb hangú szoprán énekesnők csúcsteljesítményei is, szokatlanok az átlagos emberi fül számára. Ami a zenekedvelők számára csodálatos, az az avatatlanok számára szokatlan, egy ideig kuriózum, de egy idő után akár bántó is lehet,
a mikrofon elterjedésével megváltozott a szoprán szerepe.
A mai trendeket tekintve úgy érzi a producer, hogy a dinamikai ív egyre csökken, már nincs akkora lehetőség a hangi adottságok valódi kibontakoztatására. Példának Billie Eilisht hozza fel, aki jelenleg az egyik legkeresettebb előadó a piacon, mégsem ír le hatalmas dinamikai íveket éneklés közben, többnyire a számára kényelmes, mezzoszoprán tartományban marad. A mai popzenében sem énekhang, sem hangszeres oldalon nem írnak le nagy íveket az előadók.
Ezt egyfelől a világ zenei ízlésének és favorizált műfajainak változása okozza, mivel egyre kevéssé vagyunk hozzászokva a kiugró magasságokhoz, amelyek régen természetesek voltak. Mikor Billie Eilish esetleg elhagyja a lágy alt és mezzo tartományokat, a szoprán magasságokban is könnyedebben próbál énekelni, hogy az dinamikailag ne váljon kiugróvá.
Másképp használják a mikrofont, mint tíz évvel ezelőtt.
– Tette hozzá a szakértő. Szerinte szemben Pinkkel – aki még a klasszikus megfogalmazást használja, erőteljes hangokat énekelve megfelelő távolságra tartva a mikrofont –, Lana Del Ray óta egyre nagyobb divat, hogy közvetlen közelről énekelnek az előadók a mikrofonba. Ezáltal a mély tartományok sokkal jelentősebben szólalnak meg, egyfajta intim hatását adnak, ráerősítenek a szövegre, de a mikrofon ekkora közelségből nem képes elviselni a hatalmas dinamikai íveket, így ehhez igazodnak.
Arra vonatkozóan, hogy ez a fajta zenei trend milyen irányt vesz majd a jövőben, Kozma Kata kétféle utat is lehetségesnek tart. A zenei világ jelenleg a tökéletesség felé halad, az énekesek hangját száz százalékig kell utómunkával megtisztítani, és míg régen kínos volt a playback, ma már inkább azt fogadják el, mint egy szalmaszálnyi hibát az élő előadásban.
Az érzelmek kondenzálva és kompresszálva vannak. Egyre lelketlenedik a zene. A mai popsztároknál nem érzem az őszinte dühöt, nem érzem azt a nyers érzelmet, amit a zenében keresnék, és amihez sok ember kapcsolódni tud, a tökéletlen pillanatokat. A sötétség, ami az embereken ül, a depresszió, amiben a világ van, nagyon érződik a hangszereléseken és a zenéken, ez pedig ellentmond annak, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie.
Egy olyan időszakban, ahol újra rengetegen háborúznak, egyes társadalmakban megszűnik a demokrácia, azt várnánk, hogy a művészetek visszatérnek a nyers és csúf valóság kereséséhez, ám a mai populáris zene rohadtul nem egyezik ezzel.
Szerinte a popzene fogalma is megváltozott az elmúlt években. Amíg a nyolcvanas évektől a kétezres évekig erősen meghatározható volt, hogy mit nevezünk popzenének, mára csak azt jelenti, vagyis hogy valami populáris. Ezáltal popzenét csinál a trap, a county és a punk előadó is, ha úgy tálalja magát.
A producer úgy véli, hogy idő kérdése, mikor unja meg a közönség a stabilan egyformára vágott hangzásvilágot és a kávéskanállal kimért érzelmeket. A közönségben van egy egyre jobban feszülő igény a valódi érzelmek megélésére. Szerinte Taylor Swift kiugró sikere is abban rejlik, hogy az emberek vágynak a valódi érzelmeket megéneklő szupersztárokra, akik törekszenek az újításra. Bár Swift – a jelen ipar legtöbb énekes-dalszerzőjével karöltve – nem ír le hatalmas íveket a mostani daliban, a producer szerint
az új generációból Remi Wolf és Olivia Rodrigo mégis mernek és akarnak dinamikát beemelni a mainstreambe.
Azzal kapcsolatban, hogy az énekhang és a hangszín mennyire determinált, Unger Ágnes zeneterapeuta, a Tomatis módszer szakértője elmesélte, hogy a német Max Plank Intézet egy összehasonlító vizsgálatot végzett, ahol arra keresték a választ, hogy vajon az újszülött gyermekek esetében megkülönböztethető-e a csecsemők sírása az anya által a terhesség alatt beszélt nyelvek alapján.
A vizsgálat kimutatta, hogy a német és a francia gyermekek sírásának hangmintája merőben eltér, mindkettő a saját édesanyjának anyanyelvére jellemző felhangrendszert használja. Hasonló kísérleteket végeztek a világ számos területein, így Kínában is, ahol ugyanerre a megállapításra jutottak:
Az újszülöttek az anyanyelvükön sírnak.
Unger Ágnes arról is mesélt, hogy az anyaméhben az egyik legelső érzékelési forma a rezgések felfogása. Hagyományos értelembe vett hallás (a megrezegtetett levegő általi felismerés) a születés előtt értelemszerűen nincsen, mégis viszonylag hamar képesek vagyunk a csontrezonancia által közvetlen impulzusokat fogadni az édesanyánktól, hisz a hallószervünk már elkezd működni. Amikor az anya beszél, a gerincoszlopon át leadott rezgések eljutnak a magzathoz, aki így megkezdi a tanulási folyamatokat, ezáltal képes anyanyelvének alapjait már a születésének pillanata előtt elsajátítani.
A hallgatásfunkció erősítésén alapul a francia professzor, Alfred Tomatis módszere is, melyet sokféle diszfunkció kezelésére alkalmaznak, és jó hatással lehet a koncentrációs képességre, a tanulás minőségére, nyelv- és kommunikációs képességekre is.
A szakember ismertette a három alappillért (törvényt), melyre a módszer épül.
A módszer alkalmazása segítséget tud nyújtani rengeteg hallásalapú, beszédben fellelhető probléma kiküszöbölésére. Elmesélte, hogy bár főként fiatalokkal, gyermekekkel foglalkozik, a módszert zenészek és színészek is előszeretettel alkalmazzák a hallásuk és hangképzésük fejlesztésére.
Az eredeti kérdésre visszatérve, a szakember elmondta, hogy a mai könnyűzenénk részben népzenei gyökerekkel rendelkezik, ahol sokkal inkább a természetes beszéd hangjai a jellemzők. Ezzel szemben a klasszikus zene – melynek bizonyos vetületei szintén megtalálhatóak a könnyűzenében – szereti vezető szerepbe helyezni a magas hangú szoprán énekesnőket.
Jéger Dorottya énekesnővel a hanghasználat természetességéről beszéltünk , aki elmesélte, hogy mikor Afrikában léptek fel, olyan énekhangokkal találkoztak, amelyek a mi zenei kultúránkban borzasztóan kiugrónak hatnának, de ott természetesek. Ráadásul – akár extrém mély vagy extrém magas hangról beszélünk – ezeknek az énekeseknek természetes beszédhangja sem különül el élesen az énekhangtól.
Elmondta, hogy ő is képezte magát a mélyebb hangok használatára, mivel a mai könnyűzene kimondottan szövegcentrikus. Egyre népszerűbb a lágyan megfogalmazott, szövegre épülő, finom énekhang, mely kellemes érzést válthat ki a hallgatóságból, és a dalszöveg érthetőségét is elősegíti.
Hozzátette, hogy a társadalmunkban az extrém hanghatások feladata gyakran a figyelemfelkeltés.
Míg egy sziréna magas frekvenciája és hangos megszólalása arra szolgál, hogy erőszakosan hívja fel valamire a figyelmet, addig a mélyebb tónusok inkább ellazítanak bennünket, és pozitív hatással vannak az idegrendszerünkre.
Szóba került, hogy a mai könnyűzenénk egy jelentős része az amerikai piacról származik, gyökereit tekintve a bluest, a soult, a munkásdalokat, tulajdonképpen az afroamerikaiak népzenei örökségét használja. Ezek a dalok a természetes hanghasználaton alapulnak, tehát a forrásnak számító korai bluesénekesek genetikailag is különleges orgánuma új zenei értelmezéseket nyitott meg, és letette a mai könnyűzene néhány sarokkövét.
Kolosai Ferenc énektanár, hangszeres zenész és dalszerző, az Antares zenekar énekese szerint azonban ez nem csupán az orgánumon múlik. Erős összefüggéseket lát az Unger Ágnes által is említett, magzati korban kapott hatásoktól, a születési környezetünkig minden olyan dolog között, amely a zeneiségünket befolyásolhatja. Ő a tehetséget a következőképp definiálja:
A tehetség a genetikai adottságok és a környezetei tényezők olyan szerencsés együttállása, amelyek elősegítik a helyes hangképzést az éneklésben.
Elismeri Jéger Dorottya meglátását arról, hogy idegrendszerünk valóban könnyebben fogadja be azokat a mély és lágy frekvenciákat, amelyek a könnyed és természetes hanghasználatból fakadnak.
Nagyon fontosnak tartja a kérdésben a hangképzési különbségeket. Hangsúlyozza, hogy minél vastagabb és szélesebb egy hangszalag, annál mélyebb frekvenciák megszólaltatására képes, a magasság kérdése pedig azon múlik, mennyire képes egy énekes megfeszíteni ugyanezeket az izmokat. Bár a magasság és mélység is tanulható egy pontig, az Antares énekese szerint a magasság könnyebben tanulható, mint a mélység.
A mély frekvencia egy lassú rezgés. Alapból a hangszalagoknak is van egy bizonyos fajta ellenállása. Van egy levegőtömeg, ami árad felfelé, és ha egy tenor nagyon hangosan meg akar tolni egy mély hangot, azt nem fogja bírni a hangszalagja. Ha a hangszalagot úgy képzeljük el, mint egy esernyőt, látjuk, hogy a túl erős szelet az ernyő már nem bírja, és kifordul. Azért vagyok tenor, mert bizonyos ellenállása már nincs a hangszalagjaimnak. A mély hangú énekesnőknek ezzel szemben a hangszalagjaik vastagabbak, a rezonáns üregeik is nagyobbak.
Hozzáteszi, hogy általános félreértés, hogy a testalkatnak feltétlen köze lenne a hangterjedelemhez. Amikor valakinek nagyobb a testtömege, akkor megváltozik a testének a rezonanciája, hisz az énekesek esetében az egész testük maga a hangszer. A testalkati adottságok képesek megváltoztatni a hangszínt, a rezonanciát, de a hangterjedelemben nincs szerepük.
Úgy véli, elsődlegesen nem csupán a hangterjedelem határozza meg a kérdést, hanem a hangszín típusa is. Az énekesek egyedi hangszíne az úgy nevezett felhangrendszerből fakad, aminek a lényege, hogy a megénekelt hangon kívül milyen frekvenciákat képesek még megszólaltatni a hangjukkal. Akadnak énekesek, Celine Diont hozza fel példaként, aki abszolút a szopránok táborát erősíti, és főként a magas tartományát használja, mégis úgy énekel, hogy a hangja kimondottan telten szól, mély frekvenciákat is megrezget. Az énektanár úgy véli, a legnagyobb sikereket azok az énekesek érik el, akik képesek nagy frekvenciatartományokat megmozgatni, mely nemcsak a hangterjedelemre, hanem annak a telítettségére is vonatkozik.
Meg lehet tanulni a természetes képességeinken túl még mélyebbre bővíteni a hangterjedelmünket, de abban már rengeteg torok van. A torkunk is külön rezeg, ezáltal képesek vagyunk erre, de ez nem az a szint, mint mikor magasabban akarunk énekelni, ezért gyorsabban rezegtetünk valamit, és a hangszalagok végzik el a munkát.
Ezért is tudnak nehezebben énekelni magasan az altok és a mezzók, mert nagyon nagyon meg kell feszíteni a hangszalagjaikat, és nyilván egy nagyobb felületű, vastagabb szalagot nehezebb annyira megfeszíteni, hogy az gyorsan rezegjen. De a természetes képzés oltárán végeredményben nincsenek akkora eltérések, hiszen ez a támasz és a levegőáramlás egy olyan balansza, amit igenis meg lehet csinálni.
– meséli Kolosai Ferenc.
(Borítókép: Rihanna 2022. október 26-án. Fotó: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images Hungary)