Index Vakbarát Hírportál

A Vad Fruttik három tagja is távozott a zenekarból

2022. december 14., szerda 10:52

Új lemezük bejelentésével párhuzamosan osztotta meg közösségi oldalán a Vad Fruttik zenekar, hogy három tag is kiszáll a bandából. A csapat 15 év közös munka után az összhang elvesztésével magyarázza a szakítást.

Eredeti alapítását és újraalakulását összesítve húszéves múltra tekint vissza az alternatív rockzenekar, a Vad Fruttik.

A csapat még 1996-ban állt össze először Várpalotán, de 1999-ben ez a formáció feloszlott, mielőtt lemezt adott volna ki. A kétezres évek közepén indult új útnak a banda, megjelentették Rózsikámnak digitálisan című nagylemezüket 2006-ban, majd sorra kerültek az egyre prominensebb fesztiválok és klubok egyre nagyobb és nagyobb színpadaira.

15 év közös munka

Legutóbb 2018-ban adtak ki nagylemezt, ez a Szabad.vagy album volt, mely anno az Indexen debütált. Mostani, Elválaszt című új lemezük frissen, 2022. december 13-án jelent meg, melyet a zenekar a Facebook-oldalán jelentett be. Ugyanebben a posztban azonban egy kevésbé boldog hírt is közzé tettek, miszerint

a zenekar öt tagja közül hárman elhagyták a bandát még szeptember végén.

Hock Zoltán, Hock Attila és Győrffy Gyula távozását az összhang megbomlásával indokolta a bandában bennmaradt két tag, Likó Marcell és Kerekes Gergely. A csapat 15 évig volt az eddigi felállásában, arról viszont, hogy mi lesz a folytatás, a csapat nem nyilatkozott még semmi pontosat.

Kedves Mindenki!

Ma megjelent az Elválaszt, a Vad Fruttik új nagylemeze, amelyet fogadjatok és hallgassatok sok-sok szeretettel! Ugyanakkor tudatjuk veletek, hogy 15 év sikerekben gazdag közös munka után Attila, Gyuszkó és Zoltán, valamint a zenekar útjai szeptember végén elváltak. Már nem volt meg az a bizonyos összhang – sajnos van ilyen. A jövővel kapcsolatban meg hamarosan mondjuk, hogy kikkel és hol és mikor és mit. Szeretettel: Marci és Gergő

– áll a zenekar Facebook-oldalán.

Rovatok