Index Vakbarát Hírportál

Megérkezett a Most vagy soha! című film előzetese

2022. december 16., péntek 13:29

A Most vagy soha! című film első előzeteséből szavak nélkül, a zenéből, a miliőből és a színészek mozgásából kaphatunk benyomást arról, sikerült-e az alkotóknak a kitűzött cél, vagyis hogy a mai, Netflixhez szokott szemünknek is érdekes képi világgal és fordulatokkal mutassák be a magyar történelemben meghatározó nap, 1848. március 15. és a márciusi ifjak történetét.

Az Index többször foglalkozott már a Most vagy soha! című filmmel. Mi készítettünk először interjút Rákay Philip kreatív producerrel, aki alkotócsapatával a magyar filmtörténet eddigi legnagyobb támogatását elnyerve 4,5 milliárd forintot kapott a Petőfi-bicentenáriumra időzített alkotásra.

A film főszereplőjét, a Petőfit alakító Berettyán Nándort is az Index szólaltatta meg. A Nemzeti Színház ifjú művésze elmondta, hogy nem teljesen reális az a kép, amit Petőfiről őrzünk. „Azt szeretnénk, hogy legyen szerethető figura, miközben azért ő nagyon határozott, sokszor talán az önfejűség és az összeférhetetlenség határáig konok személyiség volt – és olyan valaki, aki nélkül a jelenünk elképzelhetetlen lenne. Azért fontos az egész ügy, mert olyan emberekről csinálunk filmet, akik nem szimbolikusan, hanem effektíve az életüket adták azért, hogy mi magyar nyelven beszélhessünk, hogy legyen szabad Magyarország. Az, hogy nem született eddig róluk film, az tarthatatlan helyzet volt.”

Díszletváros Fóton

Ott voltunk a film várbeli forgatásán, ahol megkérdeztük Lóth Balázs rendezőt, hogy a Netflixen futó nagy sikerű Peaky Blinders sorozathoz vagy Guy Ritchie Sherlock Holmes-ához hasonló karcos, az adott kor utcaképét, figuráit, „köztisztasági” viszonyait is tükröző filmet készítenek-e, és azt válaszolta: „Valóban szívesen emlegetjük a Netflix sorozatát, mert az most egy új mérték, a kosztümös műfaj csúcsa: nyilván nem az a cél, hogy bárkit utánozzunk, próbáljuk megtalálni a saját hangunkat a történetben, de nagy tisztelettel gondolunk ezekre az elődökre.”

És ott voltunk az egyedi kormányhatározattal odaítélt kétmilliárd forintból felépített díszletvárosban is Fóton, amikor az alkotók megmutatták, hol forogtak a film jelenetei, és közöltünk egy exkluzív werkfilmet is. Sárban mászkálunk például a Landerer- és Heckenast-nyomda előtt, előző nap ugyanis annak az erkélyén „áztatták” a szereplőket, miközben azok a kinyomtatott 12 pontot szórták a nép közé.

Ezen az eseményen megjelent Káel Csaba filmügyi kormánybiztos is, aki szerint nem volt még olyan film, ami dedikáltan ezt a napot mesélte volna el. „Ez olyan, mintha a franciák a Bastille ostromáról forgatnának, igaz, az kicsit véresebb volt” – mondta.

Most pedig kijött a film első hivatalos előzetese, amelyben szavak nélkül, a zenéből, a miliőből és a színészek mozgásából kaphatunk benyomást arról, sikerült-e az alkotóknak a kitűzött cél, vagyis hogy a mai, Netflixhez szokott szemünknek is érdekes képi világgal és fordulatokkal mutassák be a magyar történelemben meghatározó nap, 1848. március 15. és a márciusi ifjak történetét.

Hogy ez valóban sikerült-e, az a 2024-ben esedékes bemutatón derül csak ki.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok